„A kereszténység nemcsak dogmahitet jelent, hanem világnézetet, részletesen kidolgozott kulturális szemléletet és társadalomtudományt, amely a maga sajátosságainak megfelelő gyakorlati érvényesülést kívánja.”
„A diktatúra olyan rend, amelyben nincs szabadság. De ahol csak szabadság van rend nélkül, az még nem demokrácia, hanem anarchia. A demokrácia rendet kell jelentsen a szabadságban és szabadságot a rendben.”
„A történelem az államok romlásának sok okát ismeri, de a tiszta erkölcs még egyetlen politikai rendszer bukásának sem vált okává.”
„A jó demokrata bízik az emberek megjavíthatóságában, a diktatúra mindig az emberek romlottságára épít.”
„A szabadság és egyenlőség végső ellentmondásai között egyensúlyt az igazságosság teremthet, de az ellentétet igazában mégsem oldhatja fel más csak a méltányosság és a szeretet.”
Jövőidő
A társadalom a múltnak és a jövőnek a jelen pillanatában együtt élő közössége. Vajon igazat adhatunk-e azoknak, akik szerint az egymás után következő generációk életében nincsenek új problémák, csak a szokásos emberi élethelyzetek adta dilemmák ismétlődnek új díszletek között? Mit kell átadni értékeinkből a mai Y és Z generáció tagjainak, mit érdemes megőrizni a múltból az információs technológián alapuló tudásalapú jövőben? Fókuszban a generációk közötti törésvonalak, az ifjúságpolitika, a net generáció nevelése.
2018. 04. 11.
Generációk egymásért: az intergenerációs tanulás
2017. 12. 05.
IKT eszközökkel egy idősbarát társadalom felé
2017. 11. 23.
Megváltozott diákok – változó pedagógusok? 2. rész
2017. 11. 21.
Megváltozott diákok – változó pedagógusok? 1. rész
2017. 10. 02.
Megőszülő európai társadalmak
2017. 09. 18.
Az iskolai közösségi szolgálat tapasztalatairól
2017. 09. 12.
Digitális jólét 2.0
2017. 08. 17.
Középiskolások beszédprodukciója az aktivizálható szókincs tükrében
2017. 07. 05.
Az internet nem felejt
2017. 06. 27.