„A kereszténység nemcsak dogmahitet jelent, hanem világnézetet, részletesen kidolgozott kulturális szemléletet és társadalomtudományt, amely a maga sajátosságainak megfelelő gyakorlati érvényesülést kívánja.”
„A jó demokrata bízik az emberek megjavíthatóságában, a diktatúra mindig az emberek romlottságára épít.”
„A történelem az államok romlásának sok okát ismeri, de a tiszta erkölcs még egyetlen politikai rendszer bukásának sem vált okává.”
„A diktatúra olyan rend, amelyben nincs szabadság. De ahol csak szabadság van rend nélkül, az még nem demokrácia, hanem anarchia. A demokrácia rendet kell jelentsen a szabadságban és szabadságot a rendben.”
„A szabadság és egyenlőség végső ellentmondásai között egyensúlyt az igazságosság teremthet, de az ellentétet igazában mégsem oldhatja fel más csak a méltányosság és a szeretet.”
Jövőidő
A társadalom a múltnak és a jövőnek a jelen pillanatában együtt élő közössége. Vajon igazat adhatunk-e azoknak, akik szerint az egymás után következő generációk életében nincsenek új problémák, csak a szokásos emberi élethelyzetek adta dilemmák ismétlődnek új díszletek között? Mit kell átadni értékeinkből a mai Y és Z generáció tagjainak, mit érdemes megőrizni a múltból az információs technológián alapuló tudásalapú jövőben? Fókuszban a generációk közötti törésvonalak, az ifjúságpolitika, a net generáció nevelése.
2020. 02. 29.
Ezek a mai fiatalok? A "Z" generáció arcai
2020. 02. 25.
Rendszerelmélet és a hőhalál
2020. 02. 17.
Hányas vagy? Generációs hadviselés a XXI. században?
2020. 02. 07.
Pedagógus portré: Kántor Péter
2020. 01. 31.
Valótlan valóság (deepfake)
2019. 12. 30.
Ne etesd a trollokat!
2019. 12. 16.
Nem vagy egyedül – A totális állami megfigyelőrendszer Kínában
2019. 11. 03.
Hogyan kezeljük az álhíreket?
2019. 10. 09.