Merkel, Angela

Született: Hamburg, 1954. július 17.

Németország kancellára, a CDU elnöke.

Angela Dorothea Kasner 1954. július 17-én született, az ekkor még a brit megszállási övezethez tartozó Hamburgban. Édesapja a lengyel származású Horst Kasner (1926-2011) evangélikus lelkipásztor, az édesanyja, Herlind Kasner latin–angol szakos tanárnő volt. Angela születésének évében költözött a család az egykori NDK-ban található Brandenburg tartománybeli Quitzow faluba. Angela Kasner 1961-ben – a berlini fal építésének évében – kezdte meg tanulmányait Templinben, ahová a család az apa áthelyezése miatt költözött. Felsőfokú tanulmányait 1973 és 1978 között a lipcsei Karl Marx Egyetem fizika szakán végezte. 1978-ban terjesztette elő diplomamunkáját, amire kiváló értékelést kapott. Egyetemi tanulmányai alatt ismerte meg későbbi férjét, Ulrich Merkelt, akivel 1977-ben összeházasodott, 1982-ben elváltak, de volt férje nevét máig viseli. Diplomája megszerzése után a fiatal Merkel Berlinben talált munkát. 1978 és 1990 között a kelet-berlini Tudományos Akadémia fizikai–kémiai kutatóintézetének munkatársa volt (egyetlen nőként a kilenctagú kutatócsoportban). 1986-ban kvantumkémiai témából doktorált. Tudományos végzettsége a későbbi, már kancellári éveiben érzékennyé tette olyan kérdésekre, mint a zöld- és az atompolitika illetve a környezetvédelem.

Politikai karrierje és értékrendje

Merkel kivételes politikai karriert mondhat magáénak. Politikai pályafutása az NDK hanyatlásával, 1989-ben indult. Mindössze 15 év alatt a keletnémet gyökerű, protestáns vallású politikusnő a legbefolyásosabb kereszténydemokrata párt, a CDU vezetője lett, majd 2005-ben kancellárrá választották. Életrajzírói szerint ezt részben annak köszönheti, hogy a legjobb időben a legjobb támogatókkal, párfogókkal rendelkezett. A külső körülmények szerencsés alakulása mellett azonban felemelkedéséhez elengedhetetlenek voltak személyes tulajdonságai, amelyek kiemelkedő képességű politikussá tették: szakmai felkészültsége, rátermettsége, egyedülálló helyzetfelismerése, határozottsága, céltudatossága, munkabírása és pragmatizmusa.

Keletnémet gyermekkora, a vallásos család titkosszolgálati megfigyelése komoly hatással volt a későbbi politikus, majd kancellár politikai gondolkodására. Édesapjától vette át a munkában való nagy teherbírást, helytállást, a rend iránti igényét és a fegyelmét, amit később politikai döntései során kamatoztatott is. A fiatal tudósra, majd politikusra a szülői neveltetésen és az ez években kapott értékrenden túl nagy hatással volt Konrad Adenauer, Nagy Katalin és Marie Curie. Soha nem volt harcos ellenálló, de nem is hitt az NDK megreformálhatóságában, a megoldást a két német állam újraegyesítésében látta. A berlini fal leomlása idején már szoros kapcsolatban állt az ellenzéki körök egyik fontos bázisát adó egyházi vezetőkkel. 1989 decemberében csatlakozott az ellenzéki csoportok egyesüléséből Lipcsében létrejött Demokratikus Ébredés (Demokratische Aufbruch) nevű politikai párthoz. 1990 februárjában Helmut Kohl kancellár kezdeményezésére megszületett a Szövetség Németországért mozgalom, amely három pártot foglalt magába: a keletnémet CDU-t, a Német Szociális Uniót és a Demokratikus Ébredést. Az 1990. március 18-án tartott, az NDK első és egyben utolsó demokratikus választásán, a Demokratikus Ébredés a szavazatok mindössze 0,9 %-át érte el, ugyanakkor a Szövetség Németországért fölényes győzelmet aratott. Így Lothar de Maiziere lett az NDK miniszterelnöke, aki jól ismerte Angela édesapját, Horst Kasnert, és lányát helyettes szóvivővé nevezte ki. Merkel kormánytisztviselői státuszban részt vett a moszkvai, a bonni és a „2+4-es tárgyalásokon”, így közvetlenül élte át a két Németország újraegyesítését, sőt, saját politikai tőkét is kovácsolt szerepvállalásaiból. 1990 augusztusában a Demokratikus Ébredés beolvadt a keletnémet CDU-ba, ami nem sokkal ezután a nyugatnémet Kereszténydemokrata Unió része lett. Így vált Angela Merkel a CDU tagjává.

Az 1990. október 3-i újraegyesítést követően még abban az évben, december 2-án tartották az első szabad választásokat, amelyen Merkel egy tartományi választási körzetben, Stralsund-Rügen-Grimmenben mandátumot szerzett, és a Bundestag tagja lett. Ebben az időszakban figyelt fel kivételes képességeire Helmut Kohl. 1991. január 18-án, 36 éves korában Németország legfiatalabb minisztere lett, a nő– és ifjúsági ügyek tárcáját kapta meg. Miniszterként 1993 szeptemberében a Bundestag elé terjesztette az emancipációs törvényjavaslatát, amely 1994 szeptemberében életbe is lépett. Hasonló sikereket ért el a családok és a fiatalok életének megkönnyítésére vonatkozó törvények meghozatalában is. Az újabb, 1994-es választást követően novemberben Merkel egy befolyásosabb tárca, a környezetvédelmi minisztérium élére került. Elsődleges feladatának tartotta a környezetvédelem és a gazdaság célkitűzéseinek egyeztetését, s e téren már az 1995-ös berlini klímacsúcson alkalma nyílt bizonyítani. Kormányzati pályafutása mellett a CDU életében betöltött szerepe is növekedett: 1990 végén lett a párt tagja, 1991 decemberében már elnökhelyettessé választották, majd 1993 júniusában a mecklenburgi tartományi pártszervezet elnöke lett. 1998-ban változás állt be a német politikában, Helmut Kohl és a CDU elveszítette az 1998. szeptember 27-i választást. Miniszterségének vége szakadt, ezért megindulhatott a CDU-n belüli karrierjének felgyorsulása is. Merkelt 1998 végén nagy többséggel a CDU új főtitkárává választották, a párt elnöke Kohl-t váltva Wolfgang Schäuble lett. Ez az időszak szakítást jelentett a korábbi, Kohl által folytatott politikával, Merkel lett a CDU higgadt, ugyanakkor reformer irányának képviselője, „arca”. Az újítás jegyében 2000. február 16-án Schäuble lemondott elnöki pozíciójáról, Kohl pedig tiszteletbeli elnökségéről, és a 2000. április 16-án tartott kongresszuson egyhangúan Merkelt választották a párt elnökének, amely tisztségét 14 éve őrzi.

A 2002. szeptemberi választásokra Gerhard Schröderrel szemben a konzervatív kancellárjelölt a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Edmund Stoiber lett. A 2002-es választás, mint a Merkel-éra első megmérettetése, ekkor még nem vezetett sikerhez, a Schröder – Joschka Fischer koalíció csekély többséggel ugyan, de megőrizte kormányzati pozícióját. A körülmények ellenére Merkelt 2002 novemberében újraválasztották elnöknek a hannoveri pártkongresszuson. A 2002 és 2005 közötti három évben a CDU növelte támogatottságát, több időközi és regionális választáson jó eredményt ért el, Merkel pedig az egész párt támogatottságát bírta sikeres ellenzéki politikája miatt. 2005 májusában a CDU és a CSU elnöksége egységesen úgy határozott, hogy Merkel lesz a konzervatívok kancellárjelöltje Schröderrel szemben. A szeptember 18-i választásokat követően egy sajátos patthelyzet alakult ki, a CDU/CSU 35,2 %-ot ért el, de így is megelőzte a Schröder vezette SPD-t, ami 34,2 %-ot tudhatott magáénak. A kialakult rendkívüli helyzet miatt Merkel bizalmi szavazást kezdeményezett az uniópártok parlamenti frakciójában, amely mellette állt ki, így megerősödve kezdhette meg a koalíciós tárgyalásokat. A politikai erőviszonyok következtében az egyetlen, reális lehetőség a nagykoalíció volt, amely a sikeres tárgyalásokat követően megalakult (november 12-én aláírták a koalíciós megállapodást), Schröder körül elfogyott a mozgástér, és visszavonult a politikától, míg 2005. november 22-én Angela Merkel Németország kancellárja lett.

Kancellárként 2005 óta

Mivel legerősebb politikai ellenfelével volt a CDU koalícióban, így a választásokat követően Merkel politikáját kezdetben a kompromisszumok és higgadt, megfontolt lépések jellemezték. Majd közeledvén az újabb megmérettetéshez, fokozatosan felszínre kerültek az ideológiai és az érdekbeli ellentétek. Első ciklusa alatt igyekezett mérsékelni a munkanélküliséget, illetve a német gazdaság fellendítésén fáradozott. A belpolitikán és a gazdaságon túl Németországnak 2007 első felében az Európai Unió soros elnöki tisztségét is el kellett látnia, Heiligendammban pedig a G8-csoport csúcstalálkozóját is meg kellett tartania. Ekkoriban növekedett meg Merkel és Németország külpolitikai szerepe, befolyása Európában a mai napig tart. Kancellári munkájának értékeléséül a legkiválóbban a 2009. szeptember 27-én tartott választások szolgálhattak, amely második ciklusának legitimálását is jelentette egyben. Igaz, pártja, a CDU várakozásokon alul szerepelt, de a szabad demokratákkal kötött koalíció révén megőrizte hatalmát. Az elkövetkezendő négy év a korábbi ciklushoz képest jóval több vitát eredményezett, ami folyamatos minisztercseréket jelentett, és a liberális párt belső megosztottságából következő konfrontációkhoz vezetett kiváltképp az adópolitika, munkanélküliség kérdéseiben. Az első Merkel-kabinetnek a válságot kellett kezelnie, míg a másodiknak már annak elhúzódó következményeivel kellett megbirkóznia. A 2008-as gazdasági válságtól kezdődően fokozottan megnövekedett Németország európai szintű szerepvállalása. A politikai kommunikáció egyes berkeiben ennek következtében Merkelt „Európa kancellárjának”, Németországot pedig „Európa motorjának” is tartják. Napjainkban elmondható, hogy Angela Merkel a kontinens egyik, ha nem a legbefolyásosabb politikusa, amit bizonyít a 2013. szeptember 22-i választásokat követően megkezdett harmadik kancellári ciklusa is.

A Kereszténydemokrata Unió, a CDU

A kép forrása: cdu.de

1945-öt követően a nyugati szövetségesek által megszállt Trizóniában, majd a Német Szövetségi Köztársaságban jött létre a Kereszténydemokrata Unió (Christlich-Demokratische Union Deutschland, CDU). A párt magát náciellenesnek definiálta, tehát szembehelyezkedett a korábbi német politikával, az ország jövőjét a demokrácia és a kereszténység útján kívánta megalapozni. Kezdetben a párt kapitalizmusellenes volt, ami a későbbiekben megváltozott, főleg a két blokk közötti „gazdasági hidegháború” miatt is. A pártot Konrad Adenauer politikája tette naggyá, nyerte meg a német nép támogatottságát, és alakította ki a CDU néppárti jellegét (a bajor CSU-val együttműködve). 1949 óta a német politika kétpólusúvá (CDU-SDP), olykor 2,5 pólusúvá vált (a liberális párt, mint „királycsináló”). Váltópártiság jellemzi, amelynek fontos szereplője a CDU. Az elmúlt évtizedek alatt a párt a külső körülmények, a nemzetközi helyzet és a korszellem alakulása miatt változásokon ment keresztül, veszített kereszténydemokrata jellegéből és relevánsabb jobbközép orientációjú pártként definiálni. Jelenleg, 2005 óta harmadik ciklusában van kormányon a CDU és a soraiból kikerülő kancellár, Angela Merkel.

A CDU támogatottsága a következőképp alakult fennállása során:

A kép forrása: barankovics.hu

Szakirodalom és forrásjegyzék

Angela Merkel hivatalos honlapja: Politika. Forrás: angela-merkel.de

Angela Merkel politikai pályafutása. Forrás: bundeskanzlerin.de

Bundestagswahlen 1949-2009. Forrás: Bundeszentrale für politische Bildung, bpb.de

CDU hivatalos honlapja és politikája. Forrás: cdu.de

Die Bundeskanzlerin. Forrás: bundeskanzlerin.de

Hajszállal maradtak le az abszolút többségről Merkelék. Forrás: origo.hu

Miklós Péter: Kereszténydemokrácia Németországban. Forrás: barankovics.hu

Németh István: A Német Szövetségi Köztársaság 1949-2009. Összegzés és dokumentumok. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2010.

Németh István: Németország története. Egységtől az egységig (1871–1990). Aula, Budapest, 2002.

Ormos Mária: Németország története a 20. században. A német egységtől a német egységig. Rubicon, Budapest, 2008.

Pietsch Lajos: Angela Merkel, az első: egy kancellár portréja. Kossuth Kiadó, 2014.

Út az egységes Németország felé. Forrás: barankovics.hu

A borítókép forrása: bundeskanzlerin.de