Keresztényszocializmus

A keresztényszocializmus fogalmának használata a történeti szakirodalomban nem egységes. Ennek oka, hogy a keresztényszocializmus mint politikai eszmerendszer nem sorolható a szocializmus nagy családjába, de egyértelműen a konzervativizmushoz sem. Eredetileg valójában olyan konzervatív gondolkodásmódról volt szó, amely érvrendszerében az első helyre sorolta a szociális kérdés megoldásának követelményét és tanait vetélytársként szembeállította a szocialista/szociáldemokrata elvekkel, mindenekelőtt az osztályharc hirdetésével. A fogalmat egyúttal arra is használták, hogy a keresztényszocialisták megkülönböztessék magukat a liberális katolicizmustól és a szociális katolicizmustól. [1]

A keresztényszocializmus keresztény gondolkodók és egyházi személyek által Európában a XIX. század második felétől, Magyarországon a századfordulótól kibontakozó mozgalom az egyház szociális tanításának megvalósítására. Eszmei pozícióját az individualista liberalizmussal és az osztályharcot hirdető szocializmussal szemben határozta meg. A szocializmus szociális célkitűzéseit elfogadta, a marxista forradalmi politikai eszközöket azonban elutasította. A keresztényszocializmus organikus társadalomszemlélete nem ismerte el az osztályharc létjogosultságát, egyik központi értéke épp ezzel szemben a társadalmi béke volt. A politikai katolicizmus ezen irányzata a polgári társadalomnak nem megdöntésén, hanem megjavításán munkálkodott. A társadalom legalsó rétegeinek keresztény felebaráti szereteten alapuló oltalmazását a meglévő törvényes keretek megtartása mellett is megoldhatónak tartotta. Szemben a marxista munkásmozgalommal, a magántulajdon létét természetesnek tartotta, ugyanakkor azt hirdette, hogy a tulajdon társadalmi felelősséggel jár, működését erkölcsi és szociális kötelezettségek kell hogy korlátozzák. E szemlélet szerint a társadalmi béke megvalósításának feltétele a társadalmi igazságosság érvényesülése. A keresztényszocializmus a liberális polgári állam keretei között egy olyan társadalompolitikai irányzat, amely az etikai elvek nélkül működő liberális közgazdasági gyakorlat korrekcióját célozza. A keresztény etika talaján állva el akarja hárítani a laissez faire politika által létrehozott társadalmi egyenlőtlenségek forradalommal fenyegető következményeit. A korai keresztényszocialisták munkásvédő törvényeket követeltek, gyakorlati javaslatokat tettek az állami szociálpolitika megalapozására, elismerték a munkásság érdekképviseleti szervezkedési jogát, helyenként – például Németországban –  még a munkásság sztrájkjoga mellett is síkra szálltak. 

A keresztényszocializmus kialakulásában számos tényező játszott szerepet. Ezek között ott volt a polgári államok által végrehajtott laicizálás, amely a katolikus egyházat megfosztotta befolyásának, hatalmának nagy részétől és sok helyütt vagyonától is. Elméletileg a keresztényszocializmus szemben állt a polgári állam alapfelfogásával, de a vallástalan munkásmozgalommal is. [2] 

A társadalmi elvallástalanodás jelensége mögött a globális kapitalizmus létrejötte húzódott meg. A felbomló tradicionális agrártársadalmak ipari társadalmaknak adták át helyüket, ahol az urbanizáció és az iparosodás folyamatai révén új társadalmi tagozódás jött létre: az ipari munkásság és a tőkés tulajdonosi osztály poláris megosztottsága. A technikai forradalmak nyomán modernizálódó világ ellenstruktúrájaként pedig olyan mértékű és mélységű szegénység alakult ki, amely messze meghaladta a tradicionális világban a „szegény” helyét kijelölő és azt kezelni képes keresztény „karitász” hagyományos illetékességi körét. XIII. Leó pápa Rerum novarum kezdetű, 1891-ben kiadott enciklikája előtt már több egyházi gondolkodó és főpap fellépett azzal az igénnyel, hogy a katolikus egyházi szemléletet igazítsák hozzá a kor követelményeihez. Egyletek és egyesületek születtek, elkezdődött keresztény szakszervezetek szervezése is. A Rerum novarum épített ezekre az alapokra és a konzervatív gondolkodásba új szempontokat vezetett be. XIII. Leó ezzel nemcsak az egyháznak mutatott új irányt, de mintegy kihívást intézett az egész politikai világhoz – a liberálisokhoz csakúgy, mint a konzervatívokhoz.

A keresztényszociális eszme jegyében Európa szerte nagyon változatos politikai szervezeti formák jöttek létre. Keresztényszocialista pártok, munkásmozgalom, keresztény szakszervezetek, szakegyesületi mozgalmak, érdekvédelmi szervezetek jöttek létre, később pedig a keresztényszocialista eszmék képviseletét a keresztény társadalmi mozgalmak vették át. Az első keresztényszociális programú párt, a Centrum Párt Németországban Ketteler kezdeményezésére alakult meg 1871-ben. Olaszországban 1875-ben jött létre az Opera dei Congressi mozgalom, amely később a kereszténydemokrácia bázisává vált. Ausztriában a kereszténység és a szociális eszmék összekapcsolása Carl von Vogelsang munkásságában történt meg és 1877-re jutott el a Karl Lueger vezette Keresztényszocialista Párt megalakulásához.

Magyarországon Giesswein Sándort tekinthetjük a keresztényszocialista gondolkodás megalapozójának. [3] A keresztényszocializmus mozgalommá szerveződése a nyugat-európaihoz képest egy-másfél évtizeddel megkésve, a 20. század első éveiben történt. 1903-ban Giesswein vezetésével először a keresztényszocialista egyesületek szerveződtek meg. Ezek példája az osztrák és a német mozgalom volt. A Keresztény Szociális Egyesületek Országos Szövetsége 1905-ben alakult meg. Ugyanebben az évben kezdődött a tagok szakmák szerinti szervezkedése az általános jellegű egyesületeken belül, ahol azok ún. szakosztályokat alakítottak. Ezekből nőtt ki külön szervezetként a keresztényszocialista szakszervezet. Az Osztrák-Magyar Monarchiában a keresztényszocialista mozgalom, így a szakszervezetek is, nem egységesen, hanem nemzetenként szerveződtek meg: létrejöttek az osztrák, a cseh-morva, szlovén, végül a magyar szervezetek. A mozgalom struktúrájának teljessé válást a politikai párt megalakítása jelentette. Az Országos Keresztény Szocialista Párt 1907-ben bontott zászlót Budapesten. Programjába a Katolikus Néppárt konzervatív szociális katolicizmusát meghaladó demokratikus követelések (elsősorban az általános, titkos választójog) és a radikális szociális célok álltak, amelyek a munkás és alkalmazotti rétegek nagytőkeellenes törekvéseinek adtak hangot. A párt 1919-re igazi tömegpárttá vált, a néhány ezres keresztény szakszervezetek pedig néhány hónap alatt – a felbomló szociáldemokrata mozgalom romjain – ugyancsak tömegméretűvé váltak. Az 1920-as években azonban a keresztényszocialista mozgalom és párt hanyatlásnak indult, s végül egy viszonylag stabil, de kicsi bázisra szorult vissza. [4] Giesswein eszméi saját korukban nem tudtak megvalósulni, de ezeket elevenítette fel a Demokrata Néppárt 1947-ben, amikor Barankovics István győri beszédében Giesswein Sándort nevezte meg pártja előfutárának.