1994-es országgyűlési választás és a KDNP szereplése

Az 1994-es választásokon a Kereszténydemokrata Néppártnak már nem kellett szervezeti nehézségekkel küzdenie. Majdnem minden egyéni választókerületben sikerült jelöltet indítani, így már nem okozott gondot, hogy minden megyében állítson területi listát. A ’90-94 közötti kormánypártok között egyedül a KDNP tudta valamivel növelni táborát, igaz, a párt vezetése még ennél is jobb eredményt remélt, amelyhez képest csalódást váltott ki ez az eredmény.

1990-ben Magyarország 46 év után nyerte vissza szuverenitását és 41 év után ismét demokratikus alapon rendezkedhetett be. A történelmi sikert és fellélegzést azonban a társadalom tagjaiban érthető módon háttérbe szorította az a sokk, amelyet a szocialista tervgazdaságból a piaci alapokon szerveződő kapitalista gazdaságba való áttérés okozott. 800 ezer ember vesztette el munkahelyét, és összesen másfél millió egzisztencia tört meg. A váltás hiába volt szükségszerű és elkerülhetetlen, a társadalmat megrázta, amit csak fokoztak az illuzórikus elvárások, a már a Kádár-rendszerben kialakuló fogyasztói mentalitáshoz párosuló, a Nyugatot egy-kettőre utolérő fejlődésbe vetett hit. Hiába váltunk ismét szabaddá, és nyílt meg a kapu Európa újraegyesülése előtt, amelyet 1990 októberében a berlini fal leomlása szimbolizált, az állampolgároknak hirtelen kellett szembesülnie mind a kapitalizmus árnyoldalaival (megugró munkanélküliség, a hajléktalanság megjelenése), mind pedig a kádári államvezetés által felhalmozott hatalmas adósság következményeivel (az állam csökkenő szerepvállalása, magas infláció, romló életszínvonal).

Az első szabadon választott parlament miniszterelnöke, Antall József már megválasztásakor felhívta a figyelmet roppant feladatának ellentmondásosságára, saját kormányát „kamikaze-kormánynak” nevezve. Bár a Magyar Demokrata Fórumot és nagyobbik koalícióstársát, a kisgazdákat belső konfliktusok is gyengítették, ez alapvetően csak következménye volt a gazdasági és társadalmi változások miatt kialakuló állampolgári elégedetlenségnek és a hatalmas kihívásokra adott politikai döntéseknek. Az 1994. májusi országgyűlési választáson a Magyar Demokrata Fórumra fele annyian szavaztak, mint 1990 tavaszán, 1,2 millióhoz képest valamivel több mint 600 ezer szavazatot kapott. (Az európai szinten is elismert miniszterelnök és pártvezető elvesztése, Antall József halála is közrejátszhatott pártja zsugorodásában.) A Független Kisgazdapárt szavazótábora 100 ezer fővel és 3 százalékponttal csökkent (570 ezer helyett 470 ezer szavazatot kapott). Ehhez képest a Kereszténydemokrata Néppárt 62 ezer vokssal növelni tudta támogatottságát, az 1990-es 6, 46 % után most 7, 03 %-ot kapott.

A növekedés okát elsősorban abban lehet keresni, hogy immáron mind a 18 megyében és a fővárosban sikerült listát állítania a pártnak. A Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyei eredmény még elmaradt az országos átlagtól, de a fejéri és somogyi már megközelítette azt. Összességében tehát számottevő előrelépésről nem beszélhetünk a párt támogatottságában, a koalíciós partnerei veszteségeihez viszonyítva az eredmény mégis jelentős teljesítménynek értékelhető. A KDNP vezetése azonban nem a volt koalíciós partnereihez mérte választási szereplését. A Surján László vezette kereszténydemokraták inkább középpárti reményeket dédelgettek, az 1992-ben életre hívott gödöllői pártkongresszus is ezeket a pártépítési célokat szolgálta. Az 1994-es választáson csak a Fideszt tudták megelőzni 644 szavazattal. (Ekkor a Fidesz hatalmas csalódásként élte meg szereplését, hiszen ’93 nyarán még 30 % fölötti volt a népszerűsége). A KDNP az 1994–98-as ciklusban ellenzéki szerepbe kényszerült.

Akárcsak 1990-ben, ’94-ben is 3 egyéni választókerületet nyert meg a párt, most azonban egyet sem Nógrád megyében. 1994 május végén Hódmezővásárhelyen Rapcsák András, a Szob és Zalaszentgrót központú választókerületekben Leitner Gábor és Pálfi Dénes nyert egyéni mandátumot. Hiába kapott a párt több szavazatot, a területi listákról most kevesebb jelölt, mindössze öten jutottak a parlamentbe. A megnőtt választói aktivitásnak, az MSZP nagyarányú győzelmének és a területi listás mandátumallokáció formulájának összhatása e gyakorlatilag változatlan méretű szavazótábort „leértékelte”. Az öt képviselő: Surján László Budapestről, Ivanics István Bács-Kiskun megyéből, Rusznák Miklós Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, Dr. Mészáros Gyula Pest megyéből valamint Dr. Szilágyiné Császár Terézia Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. Az országos lista összeállítása ’94-ben már nemcsak azért érdekes, mert megmutatja, hogy kiket akart a párt biztosan a parlamentben látni, hanem mert összehasonlíthatóvá válik a ’90-es listával, láthatóvá téve azt, hogy miképp változott a párt karaktere és a pártelit belső erőviszonyai. (A név melletti szám a ’90-es sorszámot mutatja.)

1. Surján László (13)
2. Varga László (nem volt a listán)
3. Füzessy Tibor (1)
4. Latorcai János (nem volt a listán)
5. Keresztes Sándor (Bp-i területi listán: 1)
6. Csépe Béla (7)
7. Szilágyiné Császár Terézia (nem volt a listán)
8. Szakál Ferenc (nem volt a listán)
9. Gáspár Miklós (4)
10. Hasznos Miklós (Pest megyei listán: 1)
11. Giczy György (6)
12. Pálos Miklós (nem volt a listán)
13. Semjén Zsolt (15)
14. Isépy Tamás (B-A-Z megyei listán: 1)
15. Kovács Kálmán (nem volt a listán)
16. Rubovszky György (14)
17. Inotay Ferenc (9)
18. Lukáts Miklós (5)
19. Benya László (nem volt a listán)
20. Birkás János (nem volt a listán)

Az 1994 tavaszán megalakuló parlament összetétele. A kép forrása: tankonyvtar.hu

Az országos listáról most (a területi listákon „parlagon maradt” töredékszavazatok miatt) 14 mandátum jutott a pártnak. Mivel Surján és Szilágyiné területi listáról már bejutottak, ők kiesvén a sorból, még az eredetileg 16. Rubovszky is képviselő lett. A megalakuló frakció névsora tehát: Csépe Béla, Füzessy Tibor, Gáspár Miklós, Giczy György, Hasznos Miklós, Isépy Tamás, Ivanics István (új), Keresztény Sándor, Kovács Kálmán (új), Latorcai János (új), Leitner Gábor (új), Mészáros Gyula (új), Pálfi Dénes (új), Pálos Miklós (új), Rapcsák András (új), Rubovszky György, Rusznák Miklós (új), Semjén Zsolt (új), Surján László, Szakál Ferenc (új), Szilágyiné Császár Terézia (új), Varga László (új). Frakcióvezetők: 1994.06.28.-1995.02.19. Füzessy Tibor, 1995.02.20.-1997.07.21. Isépy Tamás. A 22 fős képviselőcsoporttal a miniszter Latorcai Jánost és az államtitkár Pálos Miklóst is beleszámítva 12 új képviselő került a parlamentbe (54,5 %-os újulás). E téren a pártok elég eltérő adatokat „produkáltak”, ezek közül a KDNP „megújulási rátájával” összevetni azokat indokolt, amelyeknél az 1990-es és az 1994-es frakciók létszáma nagyságrendileg azonos volt. Ilyen a Fidesz, az SZDSZ és az FKGP. Az új képviselők aránya e pártoknál 30, 24 illetve 73 %, ami azt mutatja, hogy a liberális oldalon a politikai elit személyi összetételében ekkor nem túl erős a változás, ehhez képest Torgyán alaposan átrendezte a sorokat, és a KDNP-ben is látható e téren jelentős elmozdulás.

A volt két koalíciós partnernek, a Magyar Demokrata Fórumnak és a Független Kisgazdapártnak már az első ciklusban szembe kellett néznie komoly belső konfliktusokkal, ami akkor még a Kereszténydemokrata Néppártot elkerülte. 1995-től, Giczy György elnökké választása után azonban a KDNP is „vitatkozó” párttá vált. A belső konfliktus 1997-re addig mélyült, hogy több bírósági per indult a párttagok és a vezetés között. A Giczy-féle pártvezetés előbb csak támadta, később pedig ki is zárta azokat a tagokat, akik nem értettek egyet irányvonalával. Mivel a frakció vezetését 1995 elejétől Isépy Tamás látta el – aki maga is a Giczyvel szemben állók közé tartozott –, a KDNP parlamenti frakciója vált a konfliktus fő színterévé. A frakcióból történt kizárások és kilépések nyomán Isépy Tamás 1997 júliusában kénytelen volt bejelenteni a frakció megszűnését. A frakció volt tagjainak többsége (főként a Giczy pártiak) a parlamentben függetlenként folytatták tevékenységüket a ciklus végéig. Semjén Zsolt később az MDF frakciójába ült át, míg 11-en a Giczyvel szemben állók közül a Fidesz frakciójához csatlakoztak. Isépy Tamást és Latorcai Jánost 1997 szeptemberében a Fidesz frakcióvezető-helyetteseivé választották. A KDNP-ből kizárt képviselők emellett létrehozták a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséget (MKDSZ), amelynek égisze alatt egyben tartották a kereszténydemokraták közösségét. Az MKDSZ a Fidesszel választási együttműködést kötött az 1998-as országgyűlési képviselőválasztásokra.

Források:

Kiss Mária Rita: A párt identitás stratégiái a KDNP politikájában (1989–1998). In. Pascal Fontaine: Út Európa szívébe. A Kereszténydemokrata Képviselőcsoport és az Európai Néppárt története az Európai Parlamentben. Magyar kiegészítés: A magyar kereszténydemokrácia útja Európa szívébe. (Szerk. Kiss Mária Rita) Barankovics István Alapítvány 2015. 737–787 o.

Petrás Éva: A magyar kereszténydemokrácia útja Európa szívébe. In. Pascal Fontaine: Út Európa szívébe. i.m. 789–803. o.

Szabó Róbert: A Kereszténydemokrata Néppárt történeti kronológiája előzményekkel. In. Pascal Fontaine: Út Európa szívébe. i.m. 805–833. o.

A KDNP ’94–98 közötti frakciója Forrás: parlament.hu

Az 1994-es országgyűlési választás adatai Forrás: valtor.valasztas.hu