Kereszténydemokrata Néppárt

A Demokrata Néppárt örökébe lépő Kereszténydemokrata Néppárt. 1989. szeptember 30-án alakult újjá a József Attila Gimnáziumban (ma: Szent Imre Gimnázium) tartott országos gyűlésen Budapesten. A KDNP a kései indulás ellenére bejutott az első szabadon választott parlamentbe, és kormányzati szerepet is vállalt. Az első ciklus építkező munkáját konfliktusos időszak követte, mára azonban ismét meghatározó erejévé vált az Országgyűlésnek.

A Kereszténydemokrata Néppárt az első szabadon választott parlament pártjai közül az utolsóként alakult meg, de az 1989. szeptember 30-i ülést már komolyabb szervezőmunkák előzték meg. A párt szervezése hivatalosan ’89 márciusában indult el, amikor Keresztes Sándor, Matheovits Ferenc és Ugrin József, volt demokrata néppárti képviselők nyilatkozatban jelentették be, hogy a KDNP „újra megjelenik a politikai közéletben”. A hazai szervezésen túl azonban a kereszténydemokraták az emigrációban élő volt DNP-s képviselők segítségére is számíthatott.

A Kereszténydemokrata Néppárt első megnyilatkozásaiban a DNP és Barankovics István örökségét hangsúlyozta. Politikai szempontból fontos pont volt ez, hiszen számos párt bontott zászlót a rendszerváltozás időszakában, amely keresztény jelzőt vett föl, a Demokrata Néppárttal való azonosság rögtön kiemelte e rengetegből a Keresztes Sándor vezette közösséget. A politikai marketing mellett volt azonban egy sokkal értékesebb hozadéka is a felvállalt örökségnek: a nemzetközi kapcsolati háló. A Kereszténydemokrata Néppárt parlamentbe jutását és megszerveződését ugyanis nem utolsó sorban köszönhette a volt DNP-s képviselők újra aktivizálódásának, és a nyugat-európai kereszténydemokrata pártok támogatásának. Bár az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokba csak késve csatlakozott, ahol a már tekintélyes táborral rendelkező pártok kifogásolták kezdeti szervezetlenségét, a nyugat-európai testvérszervezetek bizalma nagyon sokat jelentett a párt tekintélyének növelésében.

A szeptember 30-i alakuló ülés ezért is volt fontos esemény a forrongó, változó és fokozatosan kinyíló ’89-es Magyarországon. A párt hivatalos tagságának küldöttjei több mint 150-en voltak, a meghívott vendégek pedig körülbelül 300-an – számolt be a rendezvényről később Kovács K. Zoltán volt demokrata néppárti képviselő. Képviseltette magát a rendezvényen az Európai Parlament kereszténydemokrata frakciója, a holland Kereszténydemokrata Párt, a belga Keresztény Szociális Párt, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor Keresztényszociális Párt (CSU), a Hans Seidel Alapítvány, az Osztrák Néppárt (ÖVP), Lengyelországból pedig a Szolidaritás és a Katolikus Munkapárt. Az emigráns DNP-s képviselők közül hazaérkezett az ülésre Münchenből Kovács K. Zoltán, Kanadából Mézes Miklós és New Yorkból Varga László. A hazai pártéletből a Magyar Demokrata Fórum képviseltette magát és Antall József tartott beszédet.

A szeptember 30-i ülés érdemi része a tisztségviselők megválasztása, a párt programjának és alapszabályának elfogadása volt. A szervezőbizottságot szeptemberig vezető Keresztes Sándort választották pártelnökké, főtitkára Ugrin Emese (Ugrin József lánya) lett. Az ősz folyamán a következő fontos esemény a november 26-i „négyigenes” népszavazás volt, amely kampányban a KDNP – minthogy aláírták a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon született megállapodást – nem vett részt, és a tagság lelkiismeretére bízta a döntést.

1990. március 25-én és április 8-án tartották az első szabad (kétfordulós) országgyűlési választásokat, ahol a KDNP a szavazatok 6,46 %-át szerezte meg, és összesen 21 mandátumot gyűjtött (három egyéni képviselőt választottak meg Nógrád megyéből). A Kereszténydemokrata Néppárt 1990-es országgyűlési választásokon való szereplésének kettős megítélése van. Egyrészt sikerként könyvelhető el a parlamentbe kerülés a késői indulás és a szervezeti rendezetlenségek tükrében, másrészt azonban a Demokrata Néppárt örökségéből kiindulva nagyobb sikert várt el magától a párt, magas volt a mérce, amit megugorhatott volna. A választások után azonnal megkezdődtek a koalíciós tárgyalások, és többkörös egyeztetés után a KDNP végül megkötötte a megállapodást a választásokon győztes MDF-fel és a harmadik eredményt elérő Független Kisgazdapárttal (FKgP). A kereszténydemokraták a kormányban egy miniszteri tisztséget (Surján László, népjóléti miniszter), három államtitkári (Isépy Tamás, Lukáts Miklós és Pálos Miklós) és a vatikáni nagyköveti pozíciót (Keresztes Sándor) kapták meg. Május végén a párt tisztújító gyűlést tartott, ahol Surján Lászlót választották meg pártelnöknek.

Az első ciklusban a KDNP alapvetően együtt haladt az MDF-fel, ami miatt sokan szürkeséggel vádolták meg, a tagság sorai közül is többen (főképp Keresztes Sándor) felrótták szatellitpárti jellegét, mások azonban a kispártiságból adódó realitásnak nevezték, hogy a közvélemény számára nem tűnik vitálisabbnak a párt. A kereszténydemokraták nyugodt építkezést folytathattak az első parlamenti ciklusban, minden megyében kiépítették a szervezeti bázist, és mentesek voltak a kisgazdákéhoz hasonló botrányoktól, amely által a koalícióban fel is értékelődött szerepük. A ciklus végére a kezdeti egy helyett három miniszteri pozíciót tudhattak magukénak (Surján László mellett Füzessy Tibor titokminiszter, Latorcai János iparügyi miniszter pedig kívülről csatlakozott a párthoz). A kormánypolitikával kapcsolatban a privatizáció, a kárpótlások és az „abortusz törvényként” elhíresült egészségügyi szabályozással kapcsolatban fogalmazott meg eltérő, saját álláspontot a párt. A társadalombiztosítási rendszer kidolgozását valamint az egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezését pedig sikerként könyvelte el. A belső pártélet szempontjából a KDNP rendszerváltozás utáni történetének egyik legsikeresebb vállalkozását valósította meg ’92 áprilisában első kongresszusán. Többfordulós egyeztetésen a párt helyi szervezetei és munkacsoportjai bevonásával programvázlatot készítettek, amit április 24 és 26. között Gödöllőn vitattak meg szekciókra bontva. A tanácskozáson – akárcsak az alakuló, ’89-es gyűlésen – a nyugati testvérpártok is szép számmal képviselték magukat, Wilfried Martens, az Európai Néppárt akkori elnöke végigülte a tanácskozást. A viták során kicsiszolt programtéziseket a tanácskozás harmadik napján szavazták meg, amelyet további egyeztetések és szerkesztés után novemberben fogadott el Alapelvek-ként a párt választmánya.

A következő országgyűlési választások előtt már egyértelműen látni lehetett, hogy az MDF jelentősen elvesztette támogatottságát, és el fogja veszíteni lehetőségét a kormányzásra. A KDNP bár ’90-es szerepléséhez képest komoly előrelépésben bízott, végül csak kismértékben tudta javítani pozícióját, a szavazatok 7, 03 %-a mellett 22 mandátumot kapott. A párt életében ’94–98. közötti időszak az ellenzéki szerep mellett a belső konfliktusokról és bekövetkezett pártszakadásról vált emlékezetessé. A Kereszténydemokrata Néppárton belüli törésvonalak, amelyek 1995 után kerültek végzetesen felszínre, már a kezdetektől jelen voltak a pártban. A KDNP-t ’90–94 között uraló irányvonalhoz képest a tagság egy része markánsabb, radikálisabb politikai stílust és programot kívánt, akik 1995 januárjában, Giczy György pártelnökké választásakor kerültek a párt élére. A súlyos konfliktus az eltérő értékvállalásokon túl a jobboldali, ún. polgári szövetség építésével kapcsolatban éleződött ki. A Giczy-féle pártvezetés a liberalizmustól sem elzárkózó mérsékelt jobboldali platform helyett inkább a jobboldali radikalizmus felé fordult, amikor az FKgP-n kívül hajlandó volt a Magyar Igazság és Élet Pártjával (MIÉP) is együttműködni. Míg az Isépy Tamás, Latorcai János, Surján László és Varga László körül kialakult csoportosulás az Európai Kereszténydemokrata Unió (EUCD) tagságához és a kereszténydemokrácia európai hagyományaihoz hűen inkább a Fidesz és az MDF felé orientálódott. Ez a konfliktus az utóbbiak kizárásához és a párt frakciójának megszűnéséhez vezetett, végül pedig – a botrányokkal teli légkör miatt – a KDNP 1998-ban kiesett a parlamentből.

A pártból kizártak 1997 nyarán megalakították a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséget (MKDSZ), amely a KDNP barankovicsi, európai hagyományát akarta átmenteni. Az MKDSZ még az év őszén választási együttműködésről állapodott meg a Fidesszel, aminek köszönhetően – bár a KDNP nem jutott be az Országgyűlésbe –, (volt) KDNP-s politikusok mandátumhoz jutottak. A ’97-es botrányba fulladt és Giczy pártelnöki tisztségét megerősítő országos választmányt a pártból kizártak (elsősorban Szakolczai György és Varga László) megtámadták a bíróságon, és hosszas pereskedés után a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a választmányi döntést. 2002-ben így kerülhetett sor egy ismételt országos tisztújító küldöttgyűlésre, ahol az MKDSZ-ben szerepet vállalók szerezték meg (szerezték vissza) a KDNP irányítását és működtetését. Elnökké Varga Lászlót választották, akit 2003-as halála után – e tisztséget ma is betöltve – Semjén Zsolt követett a pártelnöki székben.

A párt továbbra is együttműködött a Fidesszel, immáron ismét KDNP-s politikusok a Fidesz frakción belül foglaltak helyet a parlamentben, és 2006-ban már pártszövetségként indultak a választásokon, melynek eredményeképp kilenc év után ismét lett kereszténydemokrata frakció az Országgyűlésben. A 2010-es választásokon a Fidesz-KDNP a szavazatok több mint kétharmadát megszerezve abszolút többséget szerzett, így legfontosabb teljesítményként a 2010–2014 közötti ciklusban elfogadták Magyarország új Alaptörvényét. A pártnak egy miniszteri és hat államtitkári pozíciója volt. 2014-ben a pártszövetség ismét kétharmados többséget szerzett a parlamentben (amit egy időközi választáson végül 2015 elején elvesztett), a megalakuló harmadik Orbán-kormányban két miniszteri (immáron három) és három államtitkári pozíciót kapott. A KDNP-nek a Fidesszel kötött szövetségének köszönhetően európai parlamenti mandátumot is szerzett a párt. 2004-től 2014-ig Surján László, 2014-ben pedig Hölvényi György képviselte a KDNP-t az EP-ben.

Források:

Kiss Mária Rita: A párt identitás stratégiái a KDNP politikájában (1989–1998). In. Pascal Fontaine: Út Európa szívébe. A Kereszténydemokrata Képviselőcsoport és az Európai Néppárt története az Európai Parlamentben. Magyar kiegészítés: A magyar kereszténydemokrácia útja Európa szívébe. (Szerk. Kiss Mária Rita) Barankovics István Alapítvány 2015. 737–787 o.

Petrás Éva: A magyar kereszténydemokrácia útja Európa szívébe. In. Pascal Fontaine: Út Európa szívébe. i.m. 789–803. o.

Szabó Róbert: A Kereszténydemokrata Néppárt történeti kronológiája előzményekkel. In. Pascal Fontaine: Út Európa szívébe. i.m. 805–833. o.

Lukácsi Katalin: Negyedszázados évfordulóját ünnepli a KDNP egy cikksorozat I., II. és III. része. Forrás: barankovics.hu

Lukácsi Katalin: A KDNP szerepvállalása az első szabadon választott kormányban Forrás: barankovics.hu