Európai Néppárt Képviselőcsoportja

Az EPP frakció és az Európai Néppárt

A frakció és maga néppárt nem egy időben jött létre. A frakció története egészen a kezdetekig nyúlik vissza, lényegében egyidős Európa egységének intézményesülésével. 1952 szeptemberében ESZAK Közgyűlés első ülését követő napon, szeptember 11-én már informálisan megalakult a Közgyűlés Kereszténydemokrata Csoportja, amely 1953 nyarán tartotta első hivatalos ülését, elsőként a későbbi frakciók közül. Maga az Európai Néppárt mint a kereszténydemokrata páneurópai gyűjtőpárt viszont csak 1976-ban jött létre. Készülve az első közvetlen európai parlamenti választásokra 7 ország (Belgium, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország és Olaszország) 12 pártja hozta létre az Európai Néppártot. [1]

A párt és frakció közé nem lehet egyenlőségjelet tenni közjogi szempontból sem. Míg az Európai Néppárthoz való csatlakozás mellett bármely európai párt szabadon dönthet és kérheti felvételét a tagjai sorába, addig a képviselőket az európai parlamenti választások során közvetlenül választják az európai polgárok, ami erősebb legitimációt jelent. A frakciók a szupranacionális Európai Parlamenti politika főszereplői, míg a Néppárt tagpártjai a nemzeti szempontokat képviselik markánsabban. 

Maga a frakció története során számos név és szervezeti változáson ment keresztül. Első elnevezése Kereszténydemokrata Csoport volt. Ezt 1979-ben, amikor fölállt a közvetlenül választott Európai Parlament, az Európai Néppárt Képviselőcsoportja (Kereszténydemokraták) váltotta föl. Újabb változásra húsz év elteltével, 1999-ben került sor a brit konzervatívok, tehát az akkori Európai Demokraták csatlakozásával. Az új név Európai Néppart és Európai Demokraták Képviselőcsoportja lett. 2009-től pedig, az Európai Demokraták csoport távozásával a mai napig a frakció az Európai Néppárt Képviselőcsoport nevet használja.

A néppárti frakció történetét az „Út Európa szívébe” kötet a kereszténydemokrata politikusok 3 generációján keresztül vizsgálja. Az első, az 1952–1979 közötti generáció, az „Úttörők” nemzedéke még az első világháború előtt született, átélte a két világháború között a szélsőségek előretörését, majd a második világháború drámáját. Elsődleges céljuk a béke megteremtése, az újjáépítés, Európa stabilizálása volt. A második, az 1979–1994 közötti nemzedék az „Építők”-é, akik megalapozták a nyugat-európai jólét és a megbékélés intézményrendszerét. Munkájuk eredménye az európai közös piac, a monetáris unió, az egységes európai intézmények súlyának növelése. Míg a harmadik, 1994–2009 közötti generáció, a „Reformerek”-é, akik a keleti blokk összeomlása után azon munkálkodtak, hogy az Uniót alkalmassá tegyék a kontinens újraegyesítésére, a 12 tagot számláló Unió 27 tagúvá bővítésére. A néppárti frakció ebben a korszakban fuzionált a mérsékelt brit konzervatívokkal (Európai Demokraták), akik végül 17-év után, a 2009-es európai parlamenti választások előtt távoztak a Néppártból. E korszak egyben az Európai Néppártnak a jobbközép pártok, a kelet-európai mérsékelt konzervatív csoportok irányába történő nyitását is jelentette, ami sikeresen növelte a párt szavazóbázisát.

A frakció politikája

A néppárti frakció politikáját a kezdetektől az egységes Európa építésének átfogó terve melletti elkötelezettség irányította. Perspektivikusan céljuk az volt, hogy a kezdetben csak hat államot összefogó szervezet később egész Európát tömörítse, beleértve a vasfüggöny mögé rekedt országokat is. Maradéktalanul elkötelezettek voltak a Közös Agrárpolitika, a monetáris unió megvalósítása, a közösség folyamatos bővítése és az erős európai identitás kialakítása mellett. A felmerülő nehézségek ellenére – mint amilyen például az Európai Védelmi Közösség 1954-es kudarca, a De Gaulle-i politika által 1965-ben kialakult az ún. „üres székek válsága” vagy a 2005-ben az Európai Alkotmány francia és holland elutasítása volt – tovább keresték az egységes Európa építésének lehetőségét.

A frakció mindvégig a „szociális piacgazdaság” értékei mentén politizált, markáns szakpolitikai álláspontot fogalmazott meg a munkavállalók védelme terén. A kereszténydemokraták voltak azok, akik már az ESZAK Közgyűlésében folyamatosan napirenden tartották az olyan szociális kérdéseket, mint a bérek kiegyenlítése, a munkaidő csökkentése egyes munkavállalói csoportokban vagy a fizetett szabadság növelése. Szorgalmazták a munkaadók és munkavállalók közötti nemzetközi kommunikáció fórumainak kialakítását.

A frakció helyzetének változása az Európai Parlamentben

1952-től működő, az Európai Szén- és Acélközösség Közgyűlésében a Kereszténydemokrata Csoportot 38 tag alkotta, amely akkor a legnagyobb frakció volt. Amikor 1958-ban az ESZAK, az Euratom és a Közös Piac közgyűléseit összevonva létrejött az Európai Parlamenti Közgyűlés, a 142 tagból 67 képviselő tartozott a kereszténydemokratákhoz, amely továbbra is a legnépesebb csoport volt. 1979 és 1999 között a korábbi erőviszonyok megváltozása következtében a néppárti frakció tagjainak számát tekintve a második helyre szorult a szocialisták frakciója mögött. 1979-ben a 410 mandátumból 107-tel rendelkezett, ami a görög csatlakozás után 117-re bővült. Az 1984-es európai parlamenti választásokon 110 mandátumot nyert az Európai Néppárt, ami a portugál és spanyol csatlakozás után érkező képviselőkkel 115-re bővült, az akkor 518 fős parlamentben.1989-ben 121 főt számlált a kereszténydemokrata frakció, 1994-ben pedig 157-et. 1995-ben Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozásával a néppárti képviselőcsoport 201 létszámúra növekedett az immáron 626 fős testületben.

1999-ben következett be az áttörés, amikor is 233 néppárti képviselő nyert mandátumot szemben a szocialista frakció 180 fős létszámával. A néppárti frakció elsőségét azóta mind a mai napig őrzi. 2004-ben (immáron a 10 új csatlakozó közép-kelet-európai tagállammal, köztük magyar képviselőkkel) a 732 fős parlamentben 268-an tartoztak a kereszténydemokrata frakcióhoz, 2007-ben pedig Románia és Bulgária csatlakozásával 277-en a 785-ből. 2007 végén még történt egy változás, amikor a két új tagállamban választásokat tartottak, végeredményben 288 képviselője lett az EPP-nek. 2009-ben (parlamenti reformot követően) a 736 fős testületben 265-en rendelkeztek néppárti mandátummal. 2014-ben, immáron horvát képviselőkkel együtt a 751 fős parlamentben 221-en foglaltak helyet a kereszténydemokrata frakció soraiban.

Az Európai Parlament frakcióinak mandátum eloszlása. A kép forrása: az Elections to the European Parliament címmel, az angol wikipédia szócikke, en.wikipedia.org

A Európai Néppárt Képviselőcsoport nemzetiségi összetétele a 2009-es európai parlamenti választások után. Forrás: Fontaine, Pascal: Voyage to the Heart of Europe 1953-2009, eppgroup.eu

Elnökök, frakcióvezetők

1952. szeptember 11.

A holland Emmanuel Sassent választották a csoport élére.

1958. február 24.

A belga Pierre Wigny-t választották a csoport elnökének.

1958. október 6.

A francia Alain Pohert választották a csoport élére.

1966. március 9.

A német Joseph Illerhaust választották a csoport elnökének.

1969. november 25.

A német Hans-August Lückert választották meg a csoport elnökének.

1975. szeptember 9.

A belga Alfred Bertrand-t választották meg a csoport élére.

1977. május 5.

A német Egon Klepsch-et választották a csoport elnökének.

1982. január 20.

Az olasz Paolo Barbit választották meg a csoport élére.

1984. július 18.

Ismét Egon Klepsch-et választották a csoport elnökének.

1992. január 14.

A belga Leo Tindemans-t választották meg a csoport élére.

1994. július 5.

A belga Wilfried Martens-t választották a csoport elnökének.

1999. július 13.

A német Hans-Gert Pötteringet választották meg a csoport élére.

2007. január 9.

A francia Joseph Dault választották meg a csoport elnökének.

Források:

Pascal Fontaine: Út Európa szívébe. A Kereszténydemokrata Képviselőcsoport és az Európai Néppárt története az Európai Parlamentben. Magyar kiegészítés: A magyar kereszténydemokrácia útja Európa szívébe. (Szerk. Kiss Mária Rita) Barankovics István Alapítvány 2015.