DNP-s képviselők üldöztetése a szocializmus alatt

A Demokrata Néppárt parlamenti frakciója 61 fővel alakult meg, de a későbbi mandátumigazolások, többes mandátumról való lemondások és a pótképviselők behívása miatt a végső szám a ciklus végére 71-re emelkedett. Tizenkét képviselő – zöme 1948–1949-ben – emigrált, egy társuk 1956-ban követte őket. Az itthon maradt 59 képviselőtársuk közül Berkes Jánost, Keresztes Sándort, Szabados Pált, Ugrin Józsefet, Iszak Kálmánt 1948. júliusban, Kolbert Jánost már 1948. februárban megfosztották mandátumától. Bartha Béla és P. Károlyi Bernát az alakuló ülés után, 1947. szeptember 17-én, Pörneczi József 1948. július 7-én, Matheovits Ferenc, Bálint Sándor, Eckhardt Sándor 1948. december 15-én mondott le képviselői megbízatásáról.

Az adminisztratív lépések sorozata azonban már korábban megkezdődött. Kolbert János sikertelen határátlépése után internálótáborok lakója lett. Matheovits Ferenc 19 és fél évet töltött börtönben és internálótáborban; 1949 szep­temberében 12 év fegyházra ítélték, majd 1964-ben egy újabb perben másodfokon 10 évet kapott s ekkor ítélték el Keleti Péter Istvánt is három esztendőre. Kovács Józsefre 1949-ben hazaárulás címén 10 és fél évet mértek ki. P. Károlyi Bernát ferences szerzetest 1949. novemberben tartóztatták le, 15 évi börtönbüntetését töltve 1954-ben rabkórházban halt meg. Id. Tóth László gazdálkodót 1950 júniusában a közellátás veszélyeztetése címén letartóztatták, kiengedése után másfél évig rendőri felügyelet alatt állt. Kováts Lászlót 1950 januárjában „a közellátást veszélyeztető bűntett” miatt hat hónapos szabadságvesztésre ítélték, családját kitelepítették, birtokát elkobozták. Nagy Lajost 1950. július–augusztusban „mezőgazdasági szabotázs” vádjával bebörtönözték. Horváth Ferencet, 1952-ben államel­lenes bűncselekmények miatt 5 év börtönre ítélték, ő 1954-ben szabadult. Barkóczy Józsefet rendőri megfigyelés alá helyezték, 1952-ben izgatás vádja miatt 6 évi börtönbüntetéssel sújtották, 1956 májusában feltételesen szabadlábra került. Tasler Lajost 1952. júliusban le­tartóztatták, egy évig a várpalotai internálótáborban őrizték. Fehér Ferenc 1954 márciusában „szervezkedés és fegyverrejtegetés” vádja miatt 6 év börtönbüntetést kapott, vagyonát elkobozták. Zomborszky Jánost 1954. februárban a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés feljelentésének elmulasztása és mezőgazdasági in­gatlan tiltott forgalma címén 2 év és 6 hónapi sza­badságvesztést kapott, 1954. decemberben lett szabad. Bátor Imrét, 1955. márciusban tanács elleni izgatás címén 8 hónapi börtönre ítélték, büntetését később felére mérsékelték. Farkas Dénest izgatás címén letartóztatták, kétévi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az internáltak sorába került Iszak Kálmán, Balogh András, Pörneczi József és Hajdú Kálmán is egy időre.

Már ezt megelőzően, közvetlenül parlamenti mandátumok megszűnése után, 1949 májusát követően számos képviselő elvesztette korábbi állását, megélhetését, iparengedélyét (Farkas György, Bodnár János Antal, Csépe Jenő, Mészáros Ödön, Szabó Ferenc, Gábriel János, Szabados Pál). Az értelmiségi pályáról az ügyvédeket ekkor, vagy 1956 utáni szerepvállalásuk miatt kizárták (Radó Gyula, Rózsavölgyi László, Székely Imre Kálmán, Abay Nemes Oszkár és Keleti Péter István). A birtokos parasztság képviselőit földjüktől megfosztották, mértéktelen adóztatással földjük felajánlására vagy rosszabb helyen lévő cserebirtok elfogadására kényszerítették vagy főleg 1956 után beleerőszakolták a kollektív gazdálkodás keretei közé. (Ugrin József, Bodor György, Gáspár Mihály, Tuba István, Kováts Ferenc, Bocskay István, Kántor József, Domonkos János, Harnóczy Kálmán, Csontos Tamás, Koczor János, Bús Imre)

A Demokrata Néppárt 1956-os ujjászervezésében akár a fővárosban, akár vidéken szerepet vállaló volt képviselőknek súlyos meghurcolásban volt részük. A párt Mérleg utcai újjászervezésekor megjelentek közül többeket internáltak: Mihelics Vid 1957­-ben három hónapig vizsgálati fogságban volt. Keresztes Sándort 1957 júliusától 1957 októberéig, Keszler Aladár 1957 júniusától 1957. decemberig, Matheovits Ferencet 1957 júliusától tizenhárom hónapig Kistarcsán, illetve Tökölön internálták. Székely Imre Kálmánt 1957 márciusában egy hétre letartóztatták. Farkas Dénesnek az 1956-­os börtönbüntetéséből is le kellett töltenie három hónapot. Több esetben akár már a helyi nemzeti bizottságban való részvételt is internálással, rendőri felügyelet alá helyezéssel, letartóztatással torolták meg. Így járt Bodor György, Hajdú Kálmán, Barkóczy József, Kováts Ferenc, Berkes János, Bocskay István, Kántor József is. Több esetben a gyanú is elég volt a megtorláshoz (Id. Tóth László). Volt, aki bár politikai szerepet nem vállalt, munkahelyét mégis elvesztette (Szabados Pál). Többek súlyos börtönbüntetést kaptak: Kováts Lászlót a Szentendrei Járási Nemzeti Bizottság elnökét izgatás vádja miatt húsz hónapra, Rózsavölgyi Lászlót a gyulai vízügyi igazgatóság munkásta­nács elnökét 2 év börtönbüntetés­re, részleges vagyonelkobzásra és állampolgári jogainak korlátozására ítélték. Gábriel János, mint a Somogy megyei forradalmi intézőbizottság elnöke szervezkedés elkövetése miatt két évig börtönben ült, majd rendőri felügyelet alatt állt. Horváth Ferenc, a zalaszentgróti járási nemzeti bizottság elnöke a népi demokratikus államrend meg­döntésére irányuló mozgalom vezetése miatt 12 éves szabadságvesztést kapott, 1963-­ban egyéni kegyelemmel szabadult. Mészáros Ödönt, a győri értelmiségi per vádlottját a népi demokratikus államrend megdönté­sére irányuló szervezkedés előkészítésével vádol­ták. Egy év börtönre ítélték, amelynek végrehajtását három esztendőre felfüggesztették, bár semmit sem követett el. Bús Imre és Zomborszky János, a helyi FKgP újjászervezését előkészítő tanácskozáson vett részt, ezért mindkettőjüket a forradalom leverése után többször kihallgatták.

A Rákosi-korszakban a háttérbe vonuló értelmiségiek, ha rosszabb munkakörülmények között, de személyes szabadságukat meg tudták őrizni. A birtokos parasztságba tartozó képviselők egyéni sorsa nemcsak akkor, hanem a Kádár-korszak első évtizedében is rosszabb lett, kettőjüket kergették korai halálba. Összességében megállapítható, hogy mindenkit súlyos sérelmek, hátrányok és megaláztatások értek keresztény világnézetük vállalása, a Demokrata Néppártban vállalt politikai szerepük miatt. Az itthon maradt 59 közül 18 volt honatyát ítéltek el vagy kezdeményeztek bírósági eljárást ellenük, négyet kitelepítettek, internáltak nyolcat, korábbi munkahelyétől megfosztottak hetet, rendőri felügyelet alá négyen kerültek, kuláklistára öt személyt vettek fel, négy személynek pedig el kellett hagynia lakását.

Irodalom:

Szakolczai György – Szabó Róbert: Két kísérlet a proletárdiktatúra elhárítására. Barankovics és a DNP 1945–1949, Bibó és a DNP 1956. Bp., Gondolat Kiadó, 2010.

Szabó Róbert: Egy keresztény párt (KDNP) a rendszerváltás éveiben (1989-1990). In: MTA-ELTE Pártok, Pártrendszerek, Parlamentarizmus Kutatócsoport évkönyve 2009. Szerk. Réfi Attila-Sziklai István. MTA-ELTE Pártok, Pártrendszerek, Parlamentarizmus Kutatócsoport-MTA Politikai Tudományok Intézete, Bp., 2009. 51–62.