Barankovics István: A változásokra

Ausztriának a német birodalomba való beolvasztása olyan világtörténelmi jelentőségű esemény, amelynek következményei egyre erőteljesebben fognak jelentkezni a nemzetközi politikában, a népek egymáshoz való viszonyának jövendő alakulásában. Az Anschluss  a háború utáni nemzetközi politikának határköve, mely nemcsak lezárt, ha meg is nyit egy új korszakot, a világtörténet alakulását megszabó népek politikai akaratának új elrendeződését fogja meghozni. A nemzetközi erőviszonyoknak különösen az utolsó időkben rendkívül dinamikus állapotát tehát belátható időn belül az erőviszonyok statikus megszilárdulása fogja felváltani.

Ha múlt nem is igazolná, - amint hogy igazolja - Magyarország eddig követett külpolitikájának meghatározó elveit, akkor a nemzetközi erőviszonyoknak ez a mai rendkívül dinamikus állapota írná elő a magyar külpolitika irányelveiül egyfelől a szabad kéz politikájának fenntartását, másfelől a reálpolitikai érdekeknek azonosságán és kölcsönös tiszteletben tartásán nyugvó baráti kapcsolatok megszilárdítását és további kiépítését. Továbbra is ez a két alapelv együttesen határozza meg ama barátságoknak politikai természetét, melyek Magyarországot Olaszországhoz, Lengyelországhoz és a Német Birodalomhoz fűzik és csak e külpolitikai alapelveinkhez való hűség, vagyis a baráti magatartásnak a szabadkéz politikája feltételeivel való összehangolása biztosít számunkra nyitott kapukat a nemzetközi világban a holnap lehetségei felé. Az a tény, hogy immár közvetlen szomszédunk lett a hatalmas és nemzeti erejének mámoros öntudatában élő német birodalom semmiféle okot nem ad arra, hogy akár pro, akár kontra megváltozzék az a kölcsönös és korrekt baráti magatartás, mely Magyarországnak és a Német Birodalomnak egymáshoz való viszonyát eddig is áthatotta. Aminő illuzionizmus volna le nem mérnénk annak a ténynek jelentőségét, amelyet egy közel 80 milliós nép szomszédsága jelent egy 9 milliós nemzet számára, éppoly ostobaság ebből arra a következtetésre jutni, hogy a német-magyar külpolitikai barátságnak szükségszerű függvénye, sőt feltétele a nemzeti szocialista diktatúrának magyarországi bevezetése.

Bár a magyar nemzeti közvélemény egységesen áll a felelős magyar külpolitika mögött, mely a magyarság életének mikénti berendezését sohasem tételezte föl a külpolitikai barátságoktól, mégis akadtak kalandorok és illetéktelen politikai magánzók, akik egy magyarországi nemzeti szocialista diktatúra lehetőségére és külpolitikai szükségességre játszottak. Ezek a nemzet sorsával kockázó politikai nyereményjátékosok a reálpolitikai értelmű és szükséges német-magyar barátság legveszedelmesebb ellenségei, mert a magyarság sohasem fog olyan külpolitikát folytatni, mely függetlenségét és szabadságát csorbítja, hiszen külpolitikájának első célja éppen az, hogy ezeket védje és biztosítsa. A magyar külpolitikai magatartás: a barátság, nem pedig szolgaság. A német-magyar barátságnak kiirtandó ellenségei azok, akik a külpolitikai német-magyar baráti kapcsolat és a nemzeti szocialista diktatúrának Magyarországon való bevezetése között szükségszerű összefüggést akarnak teremteni, vagyis nemzeti létünkkel egyértelmű belső függetlenségünket és szabadságunkat kéretlenül áldozat akarják hozni egy külpolitikai barátságért.

Számunkra a világpolitika változásai nem azt mondják, hogy a népeknek idegen minták szerint kell életüket szabályozniok, ha meg akarnak erősödni; a mi számunkra az idő tanítása úgy szól, hogy minden nép csakis az önmagához való legbensőségesebb hűség, csakis sajátos élettörvényeinek világos felismerése és áldozatos felismerése által érhet el létezésének, nemzeti egyéniségének, tehát hatalmának is, legmagasabb és legtisztább megvalósulását. Mi nem a hasonulást, nem sorsunknak mások kezébe helyezését, hanem éppen függetlenségünk érzetének fokozását, történetileg kifejlődött nemzeti egyéniségünkhöz való hűséget és külpolitikai cselekvőerőnk gyarapítását érezzük a sors legidőszerűbb parancsának. A változott idő a nemzeti gondolat árulójának bélyegét süti ma arra, aki dezertál a szentistváni magyar állameszmétől, melyhez való hűségünk tette nagy nemzetté e kicsiny népet. nem számunk, hanem szellemi és erkölcsi fölényünk, a testvérnépek sorsát is testvérileg felvállaló nagylelkűségünk által voltunk képesek hatalmunk szárnyai alá venni a kárpáti medencét, ezt a mindörökre magyar életteret, melyet éppen Szent István győzedelmes csatái biztosítottak,  más igényekkel szemben, a mi számunkra. Nem puszta erőnk, hanem teljesítményünk mérte föl nagyságunk arányait, s jövőnk titka is az: vállaljuk-e a szentistváni állameszme valóraváltásának nehéz, de nem lehetetlen feladatát, s képesek leszünk-e e feladat színvonalára fokozni erőinket! Mi csak ily nagyokként élhetünk, másképpen nem. S nagyságunk törvényei bennünk vannak, idegenek nem írhatják meg létünk törvénykönyvét. Soha nem volt szükségesebb, időszerűbb mint ma, hogy fénylő tisztaságban meglássuk és felfogjuk sajátos nemzeti egyéniségünket, felismerjük létünk legtisztább öntörvényét, és az elragadtatott szentek Istennel való egyesüléséhez hasonlóan, alázattal és fönntartás nélkül, teljes szívünkből, egész elménkből és minden erőnkből azonosuljunk az ezeréves nemzet személyiségével. Ez az ösztönös és öntudatos felolvadás az örök Magyarország örök gondolatában, létünk legfőbb záloga, függetlenségünk legbiztosabb kezese. Csakis így nyerhetjük vissza önértéktudatunkat, a magunk iránti bizalomnak, a nyugodt erő érzetének, fönnmaradásunk hitének forrását.

Az önmagunkhoz való hűség, az örök Magyarországgal való azonosulás első megnyilatkozása számunkra, hogy a történetileg kialakult magyar alkotmányban a mi sajátos nemzeti szabadságeszménk olyan szervezetét látjuk, mely ennek a szabadságeszmének egyedüli lakása és fenntartója. Ezért az alkotmányosság elvetése a magyar nemzeti eszmétől való dezertálást jelenti, ezzel szemben való értetlenséget, ennek jóhiszemű félreértését, ettől való öntudatos vagy öntudatlan elszakadást. Az alkotmányosság ellenségeinek lehet igen sok és élénk kapcsolatuk a divatos eszméket hordozó mával vagy más népek gondolatvilágával, de az örök Magyarországgal való ösztönös kapcsolataikat elvesztették vagy soha nem is érezték, ezeknek nincs is sajátos magyar értéktudatuk, ezek számára a mástörvényű élet az öntörvényű magyar életnél magasabb megvalósulás. De nekünk magyaroknak, kik misztikus kapcsolatok, szellemi és erkölcsi öntudatunk által oly végzetszerűen azonosulunk e testvértelen néppel, hogy enélkül az azonosulás nélkül sehonnaiak lehetnénk csupán nekünk, kiknek az örök Magyarországon kívül nincs más földi örökkévalóságunk, nekünk a szentistváni állameszme és az alkotmányosság magyarságunk legfőbb értelme és egyedül lehetséges formája.

De hogy a sors időszerű parancsát teljesíthessük, a magyarságot minden anyagi, szellemi és erkölcsi erejének birtokába kell jutatnunk. A legnagyobb egyéni áldozatok árán is minden akadályt el kell hárítanunk, amely a magyarság, különösen a fajta ősi arcát őrző és rejtett kincseit tartogató parasztságunk erőinek kifejtését akadályozhatja. Az életfojtó gátakat le kell hordanunk és minden mérgező anyagot ki kell küszöbölnünk a nemzet testéből. Kivált képp, régi és döntő jelentőségű kérdést kell sürgősen megoldáshoz segítenünk.  Egyik a földmunkás-proletariátus emberi életszínvonalra emelésének legelsőrangú kérdése, melynek megoldása házhelyakció, telepítés és a korszerűtlen latifundiális rendszer lebontása nélkül elképzelhetetlen. Másik a zsidókérdés, melynek létezését a közvélemény egyetlen tényezője sem tagadja.

A földkérdést sem kizárólagosan gazdasági, sem szociális szempontból nem helyes megítélni, bár mindkét síkon a kisbirtokrendszer javára üt ki az ítélet. A földkérdés nemzeti kérdés, s e legfőbb szempontnak minden ellenérvek és ellenállást legyűrve kell érvényesülnie. Az idő int arra, hogy a magyarokat begyökereztessük a magyar földbe. A kenyérkereső szükség mindenkit elűzhet az ősi földről, szétbonthat régi társadalmi egységeket is, csak a föld embere marad otthon, ő valóban hazát foglal, mikor védi és megtartja tulajdonát. Nem kínálkozhatnak betelepítésre - mint Eckhardt Tibor mondta - az ország testét borító foltok; különösen: nem maradhatnak lakatlanul latifundiális gyepük a határokon. Tarthatatlan helyzet az, hogy a legoptimistább számítások szerint is a földmívesek közül legalább négyszázezernek nincsen saját háza a hazában. A földprogram sokrétű és hatalmas. A megoldás nem lehet forradalmi, de a forradalmi megoldás kikerülése semmiképp sem az, ha egy nagyvonalú földbirtok-revolúciót teszünk lehetetlenné. Természetesen nemcsak a föld, hanem az összes szociális kérdések is, mindmegannyi seb a nemzet testén, sürgős megoldás után kiáltanak, hogy végre kibontakozhassék a magyarság fizikai ereje, egész pompás szellemi, erkölcsi és katonai hatalma.

A zsidókérdés megoldásának elvi irányait kereszténységünk és nemzeti érdekeink szabják meg; nem a zsidóság elleni gyűlölet, hanem a keresztény magyarságnak szeretete és az élet jogaiba való beiktatásának kérlelhetetlen akarata. A zsidókérdés megérett a törvényes szabályozásra. Nemcsak azért, mert megoldatlansága eltereli a közvélemény figyelmét a többi bajokról,  hanem azért is, mert a körülmények alkalmasak az intézkedésre, hiszen az erősen impresszionált zsidóság egy magyar szellemű megoldással szemben számbavehető ellenállást ma alígha próbálna meg kifejteni, a keresztény közvéleményben pedig - a magyar lét problematikáját zsidókérdéssé lefokozó szubintelligens és intelligens demagógokat leszámítva  - egységes elvi magatartás alakult ki ebben a kérdésben.

A földkérdés és a zsidókérdés vizsgálatában is ragaszkodni fogunk ahhoz a szigorú valóságtisztelethez, melyet e folyóirat hasábjain indulásunkkor megfogadtunk. A mi munkánk elsősorban a felvilágosítás, a helyzetnek az igazsághoz egyedül méltó könyörtelenséggel való fölfedése és a megoldásoknak a tudományos igazoltság tekintélyével való felruházása.

Végül a nemzeti egység kialakulásához kívánunk hozzájárulni. Mégpedig a mindenekelőtt példánkkal. a reformot magunkon kezdjük, mert senkit se tudhatunk jobbá reformálni, mint aminő magunk vagyunk. Minden egyéni vagy csoportérdeket éber lelkiismerettel kikerülve, az igénytelenség alázatával akarunk ama nagy magyarok fénylő nyomdokain járni, kik nem a nemzetből, hanem a nemzetért éltek. Az örök Magyarország szerzetesei akarunk lenni, akiknek az élet csak a hazáért való munkának napról-napra megújuló alkalma. Példát akarunk adni a szeretetnek egységére, arra a szolidaritásra, melynek kapcsa nemcsak a magyar mivolt, hanem a magyar feladatért mindent áldozó magyar erkölcs. A hitnek mozdulatlan világosságával hiszünk Magyarországban, a magyar föld minden lakója tápláló édesanyjában, földi életünk egyetlen értelmében és minden akaratunk legfőbb evilági céljában... E hitnek szellemében akarjuk szolgálni nemzetünket továbbra; e hitnek szellemében, amelynél többet jutalmul senki sem adhat nekünk ...

Az Ország Útja - 1938.4sz.I-IV.I.