Barankovics István: Szabadabb, félelemmentesebb életet

Az Országgyűlés ülése 1947. évi október hó 7-én

A kormány politikájának és a miniszterelnök úr által imént elmondott programnak a bírálata során először a külpolitikai érdekekkel szeretnék foglalkozni, mert nem téveszthetjük szem elől azt a kis népekre egyetemlegesen is alkalmazható törvényszerűséget, hogy a kis nép belső és külső politikája szoros korrelációban, összefüggésben, szinte elválaszthatatlan kölcsönhatásban van. A XX. század körülményei között már nem tekinthető valóságnak az az eszményi államszuverenitás, amely más államtól teljesen függetlenül alakíthatja a maga külső vagy belső létét.

Még a világ fenyegető kettőszakadásának időszakában sincsen egyetlen olyan kis-, közép-, sőt nagyhatalom sem, amely a többi államra való tekintet nélkül alakíthatná a maga külső életét, sőt esetleg belső életének bizonyos vonatkozásait. Különösen igaz ez a tétel, ha az illető állam politikai tevékenysége más államokra is közvetlenül vagy közvetve kihat.

A kis népek pedig soha, a múltban sem tudták belső életüket teljesen mentesíteni a világhatalmak befolyása alól, sőt rendszerint még azt sem kerülhették el, hogy szomszédaikkal komoly kölcsönhatásban éljenek. Olyan szuverenitás, amely az elszigetelődéssel volna egyértelmű, ma gyakorlatilag egyetlen államnak sem lehet a java, de nem lehet az érdeke sem.

A magyar szuverenitást ezenkívül gyakorlatilag is korlátozzák a békeszerződése rendelkezései, nemkülönben azok a kötelezettségek, amelyeknek a teljesítésével a fegyverszüneti szerződés értelmében elsősorban leghatalmasabb világhatalmi rangú szomszédunknak, a Szovjetunóinak tartozunk.

Mindezek olyan tények, amelyeknek tudomásulvétele nélkül Magyarországon csak katasztrófa politikát lehet folytatni és amelyeknek megváltoztatása teljesen kívül esik a mi befolyási körünkön. A demokrata néppárt - és úgy véljük a többi párt is - világos tudatában van annak, hogy a független magyar államiság léte, sőt magának a magyarságnak nemcsupán mikénti, hanem puszta léte is nagyobbik felében külpolitikai kérdés. Jól tudjuk, hogy egy kis nép számára aminő a magyar is nincs nagyobb veszély, mint az a külpolitikájában nem a reálpolitikailag is igazolható célok, hanem a különböző indokú rokonszenvek és a valóságtól elszakadt ábrándok által vezetteti magát. A világ események döntően formálják ugyan a kis népek életét, de nem szabad soha tudatunkból kiejtetnünk azt a rideg tényt sem, hogy a kis népek nem bírnak egységes erővel a külpolitikai időjárás megváltoztatására. Viszont éppen ebből az okból a kis nép számára valóban főbenjáró érdek, hogy pontos és hű külpolitikai meteorológiája legyen. Nehogy a tájékozatlanság okán éppen akkor vétse el lépését, amikor a biztonság érzetével megy a maga céljai felé.

Mint minden kis nép számára a magyarság számára is a legelső külpolitikai parancsolat, hogy a mindig a világpolitikai méretekben kell gondolkoznunk, de csupán a saját erőnk arányában a magunk céljainak szolgálatában és mindig a lehetőségek szigorú szem előtt tartásával szabad cselekednünk. (Úgy van! Úgy van! a néppárton)

„Világpolitikai méretekben, de erőnk arányában”

A második külpolitikai parancsolat a kis nép számára, hogy fontossági sorrend szerint állapítsa meg külpolitikai céljainak hierarchiáját. A legközelebbi múltban igen keserves árat fizettünk azért, mert a mikénti létezés érdekét fölébe helyeztük puszta létezésünk legfőbb érdekében a meglevőt a biztosabb kockára tettük a reménybeli többért. A revíziós politikának nem volt az a hibája, hogy a trianoni békeparancs rendelkezéseinek békés eszközökkel való megváltoztatására törekedett, hiszen a trianoni igazságtalanságokat külső világ nagy része még az érdekelt nagyhatalmak is mindannyian elismerték és békés reparáció keresésére nekünk jogot adott az akkori idők legfőbb nemzetközi fórumának a Népszövetségnek alapokmánya is. A revíziós politikának csaknem katasztrofális következményű hibája ebben rejlett, hogy mi a revíziót külpolitikai céljainknak az élére helyeztük a revízió érdekének puszta létünk érdekét is alárendeltük, s e revíziós bűvöletben aztán olyan megoldásokhoz folyamodtunk, amelyeket végül a meglevőt, sőt a puszta létet is kérdésessé tették.

Valóban nagyon kevesen egy paraszthajszálon múlt, hogy e hibás revíziós politikára nem ment rá maga az ország. Pedig nem lett volna szabad elfelejteni, hogy kis népnek csak a létéért szabad a létét kockáztatnia és észben kellett volna tartanunk, hogy a kis nép tétje a nagy külpolitikai játszmában rendszerint maga a lét, míg a hatalmasok bármit cselekedjenek is mindig csak részérdekeiket kockáztatják.

Éppen ezért külpolitikai közvéleményünket módszeresen kellene a kormányzatnak nevelnie, hogy egyrészről mindig magát a dolgot nézze, s másrészről, hogy a külpolitikai kérdésekből minden világnézetű és minden érzelmi elfogultságot kapcsolom ki, legfőképpen pedig, hogy világosan álljon a közvélemény előtt külpolitikai céljainak helyes hierarchiája.

Legfőbb külpolitikai cél: a lét, a függetlenség és a határokon túli magyarok jogainak biztosítása

Mi úgy gondoljuk, hogy külpolitikai céljaink sorrendje nem lehet más, mint: először a puszta létezés érdeke, másodszor a független túl élő magyarok emberi és nemzeti jogainak biztosítása, és végül a belső jobblét külső feltételeinek a megkeresése. Függetlenségünk nagyobb teljességének a kedvéért nem szabad sohasem kockára vetni puszta létünket, sem pedig államiságunkat. A határokon túl élő magyarság jogainak biztosítása céljából - bármilyen fájdalmas legyen ez - nem kockáztathatjuk állami függetlenségünket és végül a belső jólét feltételeinek fejében sohasem szabad a vásárra vinnünk sem függetlenségünknek teljesebb igényét, sem a határokon túl élő magyarság emberi és nemzeti jogainak a biztosítását.

A nagyhatalmak vitáiba való beavatkozástól józanul tartózkodnunk kell. (Helyeslés és taps a néppárt soraiban) ellenben arra kell törekednünk, amennyiben ez lehetséges, hogy legfőbb céljainkkal a népek egyetemes béke-erőfeszítéseibe kapcsolódjunk bele.

Nekünk magyaroknak valóban főbenjáró érdekünk a béke, már csak azért is, mert a magyarság biológiai pusztulását vonhatná maga után, ha még egyszer átgázolna országunkon a háború acélszekere. A háborút tehát csak őrültek vagy gonosztevők kívánhatják. (Taps a néppárton.) Mi teljes meggyőződéssel osztozunk a Vatikán lapjának abban az állásfoglalásában, hogy a béke által még mindent meg lehet nyerni, de a háború mindennek az elvesztésével fenyeget.

Külpolitikai kapcsolataink elsősorban és alapvetően földrajzi helyzetünk határozza meg. A külpolitikában a geográfiai tényezők minden egyéb tényezőnél erőteljesebben érvényesülnek. Földrajzi helyzetünk is alapvetően arra utasít bennünket, hogy állami függetlenségünk érdekében minden tőlünk telhetőt megtegyünk, hogy leghatalmasabb tőszomszédainkkal, a Szovjetunióval való viszonyunkat a kölcsönös bizalomnak és az érdekek kölcsönös tiszteletbetartásának szilárd, állandó alapjára helyezzük. Tudatában kell lennünk annak, hogy halálos veszélyt idéznénk a fejünkre, ha országunkat abba a látszatba hagynánk keverni, helyesebben: ha mi magunk esetleg abba a látszatba kevernénk országunkat, hogy hajlandóságot mutatunk arra, hogy valaminő szovjetellenes politikai, gazdasági vagy világnézeti összefogás bázisául odaadjuk magunkat. (Helyeslés és taps a néppárton.)

A Brit Birodalommal és az Észak-Amerikai Egyesült Államokkal is nyomós érdekünk a kölcsönös érdekek tiszteletben tartásán nyugvó jó viszony fenntartása. Az európai szárazföldnek, a kontinensnek második nagyhatalmával, a szellemi nagyhatalmi állását soha el nem vesztett Franciaországgal, amelytől kultúránk a modern latinitás és a szabadságtörekvések sok nemes indítását is vette, szintén törekednünk kell a gyümölcsöző gazdasági, kulturális és politikai kapcsolatok kiépítésére. (Helyeslés és taps a néppárton.)

Sem híd, sem ügyész, sem ügyvéd…

Igen nagy hiba volna, amely súlyosan megbosszulhatná magát, ha erőnket és jelentőségünket felülmúló szerepekre akarnánk vállalkozni. (Úgy van! Úgy van! a néppárton.) Azt a szerepet, amelyet a népek családjában vállalni akarunk, mindig szigorúan erőnkkel kell arányba hoznunk. Végrevalahára minden álmodozó magyarnak is ki kell már gyógyulnia abból a tévhitből, mely szerint még mindig elég magyarok vagyunk ahhoz, hogy híd akarjunk lenni, Kelet és Nyugat között Mi sem vádló ügyészek sem védő ügyvédek, sem közvetítők nem lehetünk nagyhatalmi perekben, mert ehhez kicsinyek vagyunk. (Úgy van! Úgy van! Helyeslés és taps a néppárton.) Ha a híd szerepét meggondolatlanul keresnők, vagy akár pro, akár kontra a fogadatlan prókátor szerepét keresnők, könnyen fejünkre idézhetnők azt a veszélyt, hogy nem híd lennénk, amely összeköt, hogy nem tisztelt tényező lennénk, amelyeket meghallgatnak, hanem ütközőponttá válnánk, - amit pedig kerülnünk kell - vagy éppen üllő lennénk, amelyen a kalapács csattan. (Úgy van! Úgy van! Helyeslés és taps a néppárton.)

Főbenjáró érdekünk a béke és a világegység

Nekünk, annyi háborús veszteségen átment kis országnak, főbenjáró érdekünk, hogy a világon béke uralkodjék és hogy a világnak az egysége helyreálljon. Mi nem vagyunk olyan erősek, hogy bármelyik világhatalom megértésének hiányát meg ne szenvednénk. (Úgy van! Úgy van! a néppárton.)

Ugyancsak földrajzi helyzetünk követeli azt, hogy a viszonosság elve alapján baráti jó viszonyt létesítsünk szomszédainkkal. (Helyeslés a néppárton.) Sohasem szabad azonban e vonatkozásban megfeledkeznünk a határokon túl élő magyarokról, akiknek emberi jogai felett - és a nemzetiség joga is ilyen emberi természetjog - őrködnünk nem csupán erkölcsi, hanem népi és nemzeti kötelességünk is, amelyről véglegesen soha le nem mondhatunk önmagunk megalázása nélkül. (Úgy van! Úgy van! Taps a néppárton.)

Gazdasági érdekeink is arra utasítanak bennünket, hogy a külső világgal gyümölcsöző kapcsolatokat létesítsünk. Nekünk minden gazdasági lehetőséget, amely segíthet rajtunk, meg kell ragadnunk, ha a vele járó előnyt magasabb érdekekkel nem kell megfizetnünk. Függetlenségre törekszünk, de függetlenségi törekvésünk nem extenzív és nem imperiális. Függetlenségünk csak azt jelenti, hogy egyrészt nem akarunk senkin uralkodni és azt akarjuk, hogy rajtunk se uralkodjék senki. (Helyeslés és taps a néppárton.)

Nekünk nem lehet beleszólásuk abba, hogy melyik nép milyen módon keresi a maga boldogulását, vagy hogy pláne a nagyhatalmak milyen módon óhajtják tisztázni a maguk ellentéteit.

A ratifikáció megnövelte külpolitikai felelősségünket

Tisztelt Országgyűlés! A közelmúltban két külpolitikai esemény érintette országunkat közvetlenül. Az egyik volt a békeszerződés ratifikálása, a másik pedig az a fájdalmas esemény, hogy az UNO-ba nem vették fel Magyarországot. A békeszerződés ratifikálásáért mi is mélységes hálát érzünk az aláíró nagyhatalmak iránt, akik ezzel a gesztusukkal elismerték Magyarország önálló létre hivatottságát és a nemzetek közti egyenjogúságát. (Helyeslés a néppárton.) A békeszerződés ratifikálása azonban igen súlyos kötelezettséget is ró reánk, elsősorban önmagunkkal szemben. Mindaddig ugyanis, amíg mi fegyverszüneti állapotban éltünk, nemcsak mi magunk, hanem azok a hatalmak is felelősek voltak magatartásunkért, amelyek a fegyverszüneti szerződés értelmében ellenőrzésük alatt tartották országunkat. Minden külpolitikai cselekedetünk előtt tehát különös gonddal kell latbavetnünk azt a tényt, hogy a békeszerződés ratifikálása a magunk külpolitikai felelősségét komoly mértékben megnövelte. (Úgy van! a néppárton.)

Az UNO

Mélységes szomorúsággal regisztráljuk az UNO-ból való kirekesztésünket, jóllehet nem adjuk fel a reményt, hogy a világpolitikai helyzet tisztázása, amelynek békés megoldásában az emberi szolidaritás és a keresztény erkölcs nevében is hiszünk, és hinni nem fogunk megszűnni, mondom, reméljük, hogy a világpolitikai helyzet tisztázása mégis meg fogja nyitni előttünk az UNO kaput. Csak hálával gondolhatunk azokra a népekre, amelyek felvételünk mellett szavaztak. Abból a tényből pedig, hogy felvételünk nem a tagadó, hanem a tartózkodó szavazatok miatt hiúsult meg, talán szabad arra következtetnünk, hogy azok, akik a szavazástól tartózkodtak, elsősorban a világpolitikai mérkőzés szempontjai szerint azt cselekedtek és nem mérlegelték érdeme szerint azt, hogy maga Magyarország megfelel-e a felvétel feltételeinek. A világ fenyegető kettészakadásán senki nem veszíthet többet, mint a kis népek, amelyeknek főbenjáró érdeke a világ összhangja és amelyek máris elsőszámú szenvedői lettek a világfeszültségnek, jóllehet annak a legkisebb részben sem ők voltak az előidézői.

Az állami kiadásokat emelni nem lehet!

Tisztelt Országgyűlés! A világpolitikai feszültség, melyben ma élünk, nemcsak külpolitikai helyzetünket nehezítheti meg, hanem gazdasági politikánkra is visszahat, ha a nemzetközi kapcsolatokat vagy azok egy részét el fogja rekeszteni előttünk. Az erőlátó gazdasági és pénzügyi politikának ezzel számolnia kell, még akkor is, ha ez a fenyegető veszély nem is vált ma még bizonyossá.

Gazdaságpolitikai és pénzügyi téren - ma úgy látjuk - a kormánynak lényegében hármas feladattal kell megküzdenie. Egyik az államháztartás egyensúlyának biztosítása vagy legalább is az államháztartási defieit emelkedésének megakadályozása kapcsolatban azzal a törekvéssel, hogy a pénzromlással újból pénzügyi katasztrófa ne szakadjon reánk. A másik feladat, amellyel a kormánynak meg kell küzdeni, a katasztrofális időjárási viszonyok miatt fenyegető ínség elhárítása, a harmadik pedig a hároméves terv legalább részbeni végrehajtásához szükséges pénzügyi és anyagi fedezet előteremtése.

Az államháztartás egyensúlyának biztosítását, illetve a deficit emelkedésének megakadályozását a mi véleményünk szerint a kormány nem keresheti az adókulcs emelésével. (Úgy van! Úgy van! - Taps a néppárton.) Azt hisszük, hogy az új adóktól sem lehet olyan bevételt várni, amely alkalmas volna az előbb említett cél elérésére. (Úgy van! Úgy van! a néppárton.) Belátható ideig - azt hiszem - azzal sem számolhat a kormány, hogy pusztán bel- vagy külföldi hitelműveletekkel fogja tudni előteremteni az esetleg emelkedő kiadások vagy kieső bevételek fedezését, illetve pótlását. A kormánynak tehát mindenekelőtt arra kell szeges gonddal ügyelnie, hogy a dologi és személyi kiadások ne emelkedjenek, hanem a takarékosság elveinek legszigorúbb szem előtt tartása útján egyenesen apasztassanak (Úgy van! Úgy van! a néppárton) és hogy új deficites jogügyekkel - legyenek azok bármilyen indokúak - az állam meg nem terheltessék. (Taps az ellenzéken.)

Ma már nem demagógia államháztartásunk bizonyos túlméretezettségéről beszélni, különösen akkor nem, ha békeországnak és a mostani az államháztartását összehasonlítjuk. Az 1931-es világgazdasági váltság kitörése előtt két évvel, amikor a világgazdasági konjuktúra csúcspontját érte el és amikor a Magyarország gazdasági teljesítőképessége is akkori körülmények között maximálisnak volt mondható, amikor tehát a legszélesebb néprétegek is viszonylag a legkevésbé érezték az adók terhét, mondom, ebben az esztendőben egész államháztartásunk bevétele 954 millió aranypengőre rúgott, ami stabilizációs forintra átszámítva 3300 forintnak felel meg. Ebben az időben viszont 5500 millió pengőt, vagyis 18.200 millió forintot tett ki a nemzeti jövedelem, tehát az említett békeesztendőben az államháztartás bevételei a nemzeti jövedelemnek 17-18 %-ára rúgtak. Ezzel szemben a mai hivatalos adatok azt mutatják, hogy 1946. augusztusától 1947. júliusáig az állami közigazgatás és az állami üzemek kiadásai egy év alatt 5413 millió forintot tettek ki, vagyis ha a nemzeti jövedelmet 1947. januári árakon 18.377 millió forintra becsüljük - mint ahogyan általában becsülik - akkor kitűnik, hogy az 1946-os esztendőben nemzeti jövedelmünknek 28 %-a ment rá a közigazgatás és az állami üzemek fenntartására. (Mozgás a néppárton. - felkiáltások: hallatlan!) És történt ez olyan időben, amikor a nemzeti vagyon érő rendkívüli veszteségek miatt az ország teljesítőképessége csökkent, a tőkeképződés pedig kicsiny volt.

A mai rosszabb viszonyok között tehát halaszthatatlan problémává válhat az állami kiadások csökkentése, de mindenesetre máris parancsoló szükségesség, hogy a bürokrácia egészségtelen túlduzzadása folytán (igaz! Úgy van! a néppárton.) és a takarékossági elvek szem elől tévesztésével az államháztartás kiadásai semmiképpen se növekedjenek (helyeslés a néppárton).

Csupán példaképpen említem meg, hogy az egy-két esztendő óta szolgáló miniszteri tanácsosok és miniszteri osztályfőnökök a jelenlegi körülmények között a legnagyobb államháztartási luxust jelentik, (Úgy van! Úgy van! nagy taps az ellenzéken) amelytől már a múltban is el kellett volna tekintenie a kormánynak.

Az állam nem vállalhat újabb deficites jogügyletet

A kérdés az is, hogy újabb deficites jogügyletek kötése nem fenyegetné-e felborulással egész államháztartásunkat. (Úgy van! Úgy van! a néppárton - közbeszólás ugyanott: könnyen meglehet!) Azok a rendkívüli nehézségek, amelyek most a világpolitikai feszültség, illetőleg a katasztrófális időjárás következményeképpen szakadtak reánk, minden új deficites jogügylettel szemben legalábbis óvatosságra kell intsék a kormányzatot (Úgy van! Úgy van! a néppárton).

Sajnos, ma minden oldalon megtéveszti az embereket az, hogy hadjáratok nem folynak a világban, csaták nem dúlnak, és ezért azt hiszik, hogy mindenfajta háború megszűnt, már Európában a jogi aktusokkal. Annyiban csakugyan igaza van ennek a közvéleménynek, hogy nemzetközi jogi értelemben az államok ma békeállapotban vannak, de a társadalmakról azt kell mondanunk, hogy állapotuk még lényegesen nélkülözi a béke jellegzetességeit. (Úgy van! Úgy van! az ellenzéken) Nincs az reális ok nélkül, ha még olyan győztes nagyhatalomnak, mint ami a munkáspárti vezetői is hangoztatják, hogy gazdálkodniuk továbbra is úgy kell, mint ha háború volna. Mennyivel inkább így kellene gondolkoznunk nekünk, akik világtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájának voltunk szenvedő alanyai, (Úgy van! Úgy van! a néppárton) akiken rettenetes pusztításokat okozva ment át a háború szekere és akiknek korán sem áll rendelkezésünkre olyan külső vagy belső erőforrás, mint aminő Angliának rendelkezésére áll. (Úgy van! a néppárton) Nekünk tehát csakugyan szorosabbra kell fűznünk az állszíjat és úgy kell gazdálkodnunk, mintha hadigazdálkodásban élnénk.

Iparunk nyersanyaghiányban szenved, valutánk nem elégséges az iparfejlesztéshez szükséges nyersanyagmennyiségek beszerzésére mezőgazdaságunk szűkölködik a talajjavítási eszközökben és az állatokban, s mind ezek tetejében még a példátlan arányú szárazság következményeit is nyögjük.

Az inség elhárítása

Fel kell tehát tennem a kérdést, hogy ilyen nehéz gazdasági körülmények között nem kellene-e a kormányzatnak afelől gondolkodnia, hogy a politikai feszültséget okozó anyagot kiküszöbölve a társadalomból, valamennyi erőt a gazdasági újjáépítésre, s a fenyegető leromlás elhárítására fogjunk össze?

A kormány egyik legsürgősebb folyó feladata, hogy a szükséges élelmiszereket a következő termésig biztosítsa az ország számára. Örömmel a Miniszterelnök úr beszédéből, hogy ebben a tekintetben a kormányt előrelátás hiányában megvádolni senkinek sem szabad. Kevés valutánknak egy részét a hiányzó elsőrendű fontosságú életszükségleti fogyasztási cikkek importálására kell most fordítanunk. Ez helyes is, mivel másképpen nem tudnánk gondoskodni az ország elemi szükségleteiről. Úgy tudom, hogy a kormány nem fogja elmulasztani a többi segélyforrások megnyitását sem, mi azonban szeretnénk azt, ha a kormány az ország igen nehéz élelmezési helyzete felől megfelelően informálná azokat a hatalmakat, amelyeknek teljesítésekkel tartozunk.

Az ínség elhárításához azonban arra is szükség lesz, hogy a kormány ideje korán is előrelátóan gondoskodjék a meglévő hazai készletek felkutatásáról. Azoknak lehetőleg igazságos szétosztásáról és a művelet lebonyolítása céljából a megfelelő és biztos tárolásáról.

Külkereskedelmi politikánk antiszociális gesztusai

Nemcsak gazdasági, hanem társadalomerkölcsi szempontból is komoly követelmény, hogy az életszínvonalak közötti bántó különbségeket legalább átmenetileg, addig, amíg milliók feje fölött lebeg az ínség és Damokles-kardja - a kormány megfelelő politikával és erénnyel egyenlítse ki. (Helyeslés és taps a néppárton) A gazdagok - ha még vannak ilyenek - ne hivalkodjanak bőségükkel. (Úgy van! Úgy van! az ellenzéken) Felháborító az, hogy a kirakatok országszerte tele vannak a luxusáruk tömegeivel, amelyeket bőségben tudnak megvásárolni azok a kevesek, akik megfeledkeznek arról, hogy a vulkán felett járunk. Amikor ipari nyersanyagokban szűkölködünk és az országnak és a kormánynak egyik legfőbb gondja az, hogy lesz-e elég kenyérgabonánk antiszociális kötelességmulasztásban kell elmarasztalnunk azt a külkereskedelmi politikát, amely a kevesek érdekét szolgáló luxuscikkek behozatalát lehetővé tette. (Úgy van! Úgy van! taps a néppárton)

Kérdezem: kik azok az importőrök és kik azok az importőr- protezsálók, akik luxuscikkek behozatalához valutát tudnak szerezni vagy hogyan jutottak hozzá ahhoz, hogy kevés export-árunkat csereértékként luxuscikkek beszerzésére fordíthassák? A kormánynak mindaddig semmiféle indokkal sem szabad egyetlen egy centet sem luxuscikkek behozatalára fordítania, amíg a magyar ipar számára a szükséges nyersanyagokat és félgyártmányokat és a szerszámgépeket biztosítani nem tudtuk és ami agrártermelésünket legalább megfelelő tenyészállattal el nem láttunk. (Helyeslés és taps a néppárton)

A hivalkodó újgazdagok elfelejtik,hogy vulkán felett járnak

A kevesek hivalkodó luxusa, amit különösen a szemérmetlen és hangoskodó új gazdagok űznek, (Úgy van! Úgy van! nagy taps a néppárton) nemcsak gazdasági helyzetünket rontja és nemcsak a belső társadalmi feszültséget fokozhatja, hanem arra is alkalmas sajnos, hogy még a rajtunk jóindulatúan segíteni akaró külföld is merőben hamis képet alkosson országunk gazdasági állapotáról, még pedig az ország egy elenyészően kicsiny részének hivalkodó és léha életmódja miatt. Ezt a hazugság kirakatot, ezt a hazug facede-ot, mely népünk minden emberi szánalomra méltó személyiségét eltakarja, erélyesen el kell távolítani. (Helyeslés a néppárt soraiban)

A kormánynak figyelembe kell vennie azt is, hogy világszerte tapasztalható az árdrágulás, amely világ-árdrágulás részben a nemzetek meghasonlásának következménye. A hazai drágulási folyamatot - ezt minden gazdaságpolitikus tudja - nem lehet teljesen függetleníteni a világdrágulástól, tehát a hazai eszközök a belföldi áralakulásra is befolyást gyakoroló világdrágulást nem fogják lassítani. Ez a tény általában arra inthet bennünket, hogy a költségvetés összeállításánál és befektetésre szánt tőkék előirányzatánál tanúsítsunk nagy óvatosságot, mert az áralakulás a közületeknek nemcsak dologi, hanem személyi kiadásait is súlyosan befolyásolja, hiszen az árdrágulás folyamatáról nem lehet egészen függetleníteni a személyi kiadásokat sem, hacsak nem akarjuk munkásságunkat nyomorba dönteni és ha közigazgatásunktól nem akarjuk elvenni a kielégítő működésünknek elemi anyagi előfeltételeit.

Nagyon méltányoljuk a kormánynak azt az elhatározását, hogy a reprezentációs és egyéb felesleges kiadásokat apasztani fogja. Azonban nem áltatjuk magunkat e műveletnek nagy gazdasági vagy nagyobb pénzügyi jelentőségével; a reprezentációs kiadások csökkentésének inkább társadalomerkölcsi jelentősége van, még akkor is, ha tekintetbe vesszük, hogy egy szegény országban a sok kicsi is sokra megy. A szemet szúró luxuskiadások és a reprezentációs költekezések nyomán támadó elégedetlenség, bizalmatlanság és felháborodás azonban komoly gazdasági kárt okozhat közvetve azáltal, hogy lerontja a dolgozók munkafegyelmét és a vezetőkbe vetett bizalmat.

Általában egy szegény országban, amilyen mi is vagyunk, az igazságosságnak, tehát egy erkölcsi tényezőnek igen komoly gazdaságpolitikai jelentősége is letagadhatatlan. Ezért örülni fogunk annak, ha a reprezentációs költségek csökkentése nyomán főhivatalnokaink külső megjelenésükkel sem keltik majd azt a látszatot, hogy a vezetők Magyarországon luxusban, a tömegek, a vezetettek pedig csaknem nyomorban élnek. (Nagy taps a néppárton) Egyébként is az egyszerű életből az igazi demokráciában elsősorban nem a vezetetteknek, hanem a vezetőknek kell jó példát adniuk. (Helyeslés és taps a néppárton)

Tisztelt Ház! Az államháztartásnak és a közélelmezésnek a helyzete természetesen vissza fog hatni a hároméves tervre is, különösen annak első esztendejében. Nehéz anyagi viszonyok között kétszeresen szükség van tervszerű gazdálkodásra, a szükség volna rá akkor is, ha történetesen nem vágtuk volna fejszénket a terv nagy fájába.

A hároméves terv

A hároméves tervet mi, amennyire szerény erőnkből telik mindenképpen támogatni kívánjuk azzal is, hogy őrködni akarunk a szakszerűség, a realitás és a pártatlan igazságosság szempontjainak érvényesítésén, a hároméves terv végrehajtása során.

Bizonyos, hogy a hároméves terv sikeresen a kormány hatalmán, s nem pedig a nemzet munkakészségén nem fog múlni. A nemzet munkakészsége eddig is az újjáépítés leghibátlanabb tényezőjének bizonyult a kormány pedig a nemzetgyűléstől egy szinte példátlan irányú felhatalmazással bír a hároméves terv végrehajtása céljából.

A hároméves terv sikere elsősorban azon fog múlni, hogy a tervezői mennyiben tartották magukat a realitásokhoz, mennyi előrelátással bírtak, mennyiben ragaszkodtak a szakszerűség szempontjaihoz és hogy a tervezésben és a végrehajtásban mennyi volt, illetve mennyi lesz a páratlan igazságosság. (Helyeslés a néppárton)

Egy bölcs paraszt ember választási agitáció során azt mondotta nekem, hogy a hároméves tervnek van egy hibája, az, hogy kimaradt belőle az Úristen. (Úgy van! Úgy van! Nagy taps a néppárton) Arra célzott ez a bölcs paraszt ember, hogy a hároméves terv elkészítői jó termésre számítottak, ez pedig már az első évben elmaradt, sőt a mostani őszi szárazság miatt jövőre se számíthatunk közepesnél jobb termésre. (Úgy van! a néppárton)

A hároméves terv két fontos tényezőjeként szerepel a jobb termés és az átlagban havi - úgy emlékszem - 180 milliós magyar ipari kivitel. A hároméves terv első hónapjában külpolitikai feszültség és rossz időjárás a terv kezdeti megoldása elé is már nem várt nehézségeket állított. A kivitel - tudtommal - jóval alatta maradt az első havi előirányzatnak, amit nagyon nehéz lesz behozni még akkor is, ha a külpolitikai viszonyok nem nehezítenék az ipari nyersanyagok, félgyártmányok és szerszámgépek beszerzését. A rossz termés miatt pedig a mezőgazdaság szemterméséből nem hogy bevételünk nem lesz - tudniillik külkereskedelmi bevételünk -, de drága valutánk egy részét is fontos szükségletet jelentő élelmiszerek beszerzésére kellett máris fordítani. Úgy látszik, mintha annak a bölcs paraszt embernek némileg mégis igaza lenne. Mi azonban a hároméves terv részben sikerét is nagy eredménnyel fogjuk tekinteni.

Tisztelt Ház! Miniszterelnök úr a kormányprogram ismertetése során bejelentette, hogy a kormány a Nemzeti Bankot a legnagyobb magánbankokat és ha jól értettem, a bauxit ipart államosítani kívánja; a két marxista párt közös programjavaslatában pedig azt olvastam, hogy az államosításoknak oly módon kell megtörténniük, hogy ezek az új államosítások még kezdetben se rakjanak új terheket az állam vállára.

Anélkül, hogy a kormány új államosítási programját már most részletes méltatásban vagy bírálatban akarnám részesíteni, rászeretnék mutatni néhány olyan elvi szempontra és vezérelvre, amely a mi pártunkat az államosítási politika tekintetében általában vezetni fogja.

Monopolkapitalizmus helyett evangéliumi szocializmust!

Szerintünk azon a gazdasági életformán, amelyet a monopol-kapitalizmus néven ismerünk és amely a XIX. században, sőt bizonyos országokban még a XX. században is az emberi haladásnak egyik kikerülhetetlen és szükségszerű szakasza volt a történelem véglegesen túllépett. (úgy van! Úgy van! a néppárton) Ez a monopol-kapitalizmus felbomlóban és eltünőben van, hogy egy új gazdasági életformának adja át a helyét, amely szintén nem lesz mindvégig tökéletes, de amelytől mi minden esetre az emberi igények igazságosabb kielégítését, a nagy gazdasági különbségek és a velejáró igazságtalanságok kiküszöbölését várjuk.

Nemcsak a gazdálkodás ésszerű menete és nyugodtabb tempója, hanem a közjó, amelyen mi a társadalom egységét a társadalom igazságosságát alapuló békességét és a társadalom haladási lehetőségének biztosítását értjük, mondom a közjó és az emberi szabadság biztosításának szempontja is azt kívánja, hogy a monopol-kapitalizmust egy új gazdasági életforma váltsa fel. (Úgy van! Úgy van! a néppárton)

Ez a monopol-kapitalizmus az egyik oldalon - kihasználva a gazdasági szabad versenyt minden erkölcstelen lehetőségét - a vak és embertelen önzés szolgálatában milliók elemi érdekeinek lábbal tiprásával a gazdasági anarchiát hívta életre, a másik oldalon pedig részben a betegségnél is rosszabb gyógyszerként, részben azonban álcázott önvédelemként azt a totális etatizmust táplálja fel, amely állami mindenhatóság igájába hajtotta nemcsak a gazdasági életet, hanem a szabadnak született embereket is. (Úgy van! Úgy van! a néppárton)

Mi ezt a monopol-kapitalizmust a fejlődés minden körülmények között eltakarítandó akadályának tekintjük (úgy van! Úgy van! a néppárton) és azt valljuk, hogy ez a monopol-kapitalizmus nemcsak gazdasági, hanem minden erkölcsi létalapját is elvesztette és összeegyeztethetetlen ellentétben áll az Evangélium szellemével. (Úgy van! Úgy van! taps a néppárton)

Ebben a tekintetben mi nem csupán gazdasági érvekre és a népek lassan, de egyöntetűen kialakuló egyetértésére hivatkozunk, hanem - ahogyan ez a keresztény meggyőződésünkből folyik, különleges nyomatékkal mutatunk rá a nagy szociális és demokratikus pápák világkiáltványaira is, amelyek a monopol-kapitalizmus leglényegesebb elveit és legegyöntetűbb, vagyis a rendszertől elválaszthatatlan gyakorlatát félreérthetetlenül elutasították (Úgy van! Úgy van! a néppárton) és mint erkölcsi törvényekben is súlyosan beleütközött, elítélték. Sem XIII. Leónak, az alkonyodó XIX. századvég legnagyobb szellemének Rerum novarum-a, sem XI. Piusnak Quadragesimo anno - nem tartalmaz egyetlen egy olyan sort sem, amelyből bárki a monopol-kapitalizmus mellett érveket tudnak kovácsolni, elemben mindkét pápai eligazítás egyenes felhívást tartalmaz - persze római kuriális nyelven - arra, hogy mindazok a keresztények, akikre ez hivatásszerűen is tartozik ne késlekedjenek az új gazdasági és társadalmi életforma tervrajzának elkészítésével és ne húzódjanak a megvalósítására irányuló munkában való részvételtől.

Ennek az új gazdasági életformának a gazdasági életet a természetjogi alapokra kell visszahelyeznie és a gazdálkodás szempontjába a haszon és az államérdek vagy osztályérdek és pártérdek helyére az Isten által szabadnak és egyenlő jogúnak teremtett emberi személyiséget kell állítani.(Nagy taps a néppárton)

Ezek a pápai világkiadványok és mellettük a modern keresztény társadalomtudomány, amely természetesen a nem keresztény, marxista vagy más társadalomtudománynak természetjog által igazolható eredményeit is magába olvasztotta, nem rekednek ma már meg egy olyan programnál, amely alig volna több a monopol-kapitalizmus javított kiadásban, valaminő neo-kapitalizmusban való folytatásánál, (Úgy van! a néppárton) hanem egy új gazdasági életforma felé törekszenek, amelyet mi evangéliumi szocializmusnak, az evangélium erkölcsi szellemében tökéletesített szocializmusnak nevezünk. (Úgy van! Úgy van! - taps a néppárton- mozgás a kommunista párton)

A gazdálkodás célja nem a haszon, hanem az ember

Ennek az általunk vallott evangéliumi szocializmusnak legfőbb vezető elve az, hogy a gazdálkodás célja nem a haszon, nem is az állam hatalma vagy valamelyik osztály akár többség, akár kisebbségi osztály minősített igényének kielégítése, hanem kizárólag minden ember jogos anyagi igényeinek kielégítése. (Úgy van! Úgy van! taps a néppárton)

Ennek az evangéliumi szocializmusnak a másik vezető elve az, hogy semmiféle egyéni vagy közösségi érdek nem igazolhatja a kizsákmányolás és a hatalmaskodás tűrését és lehetőségének nyilvántartását, hanem mindenkitől meg kell követelni termelésben képessége szerint való részvételt, viszont a termelt javakból mindenkinek igazságosan vagyis teljesítménye szerint kell juttatni. (Úgy van! Úgy van! a néppárton) Az evangéliumi szocializmus olyan gazdasági életforma felé törekszik, amely nem akarja elismerni a nagy vagyoni különbségek okozta feszültséget, hanem az osztálytalan társadalom eredendően keresztény eszméjének megvalósítása felé halad.

A tulajdonszerzés elválaszthatatlan a munka jogától

Az evangéliumi szocializmusnak nem eszményképe a tulajdon nélküli állami bérmunkások társadalma (Úgy van! Úgy van! nagy taps a néppárton és a függetlenségi párt egy részén). De még ennél is távolabb áll tőle (Úgy van! a néppárton) az olyan gazdasági rend, amely az egyik oldalon lehetővé teszi, hogy egyesek kezében oly óriási vagyonok halmozódnak fel, hogy a vagyonok tulajdonában a társadalmi és politikai hatalmat is gyakorolni tudnak embertársaik felett. A másik oldalon pedig az a gazdasági rend eltűri, sőt intézményesíti, hogy a többség minden tulajdont nélkülöző proletársors osztályosa legyen.

Meg kell mondanom, hogy legkevésbé van joguk ma felszólalni egy kommunisztikus rend ellen azoknak, akik mérhetetlen gazdaságukban tegnap minden tulajdontól megfosztották a proletárokat. (Úgy van! Úgy van! taps a néppárton) Az evangéliumi szocializmus, amelyet mi vállalunk, s amelynek szempontjából az államosítás kérdését is nézzük, jelszavául nem azt vallja, hogy tulajdona senkinek se legyen, csak az államnak, (Révai József (kp:) ezt ki vallja?) hanem azt, hogy annyi tulajdon megszerzését amennyi gyakorlatilag szükséges az emberi személyiség függetlenségéhez mindenkinek lehetővé kell tenni, aki dolgozik, mert az ilyen tulajdon megszerzésére vonatkozó igény elválaszthatatlan magának a munkának a jogától. (Úgy van! Úgy van! taps a néppárton)

Az államosítás elvei

Végül az evangéliumi szocializmus ellene mond annak is, hogy magántulajdonban maradjanak olyan termelési javak, amelyeknek magántulajdoni kezelése a közjót nem elégíti ki vagy pedig sérti az emberi személyiség szabadság jogait. (úgy van! a néppárton) Mi tehát nem vagyunk elvi ellenségei, még ellenfelei sem vagyunk az államosításnak, hanem az előbb ismertetett elvi keretek között, de csak e keretek között, annak egyenesen követelői vagyunk. (Taps a néppárton) Elvünk ezen a téren az, hogy mindazoknak a nagyüzemi formában előállított javaknak a termelési apparátusát szocializálni kell, amely javaknak magán gazdasági formában való termelése a közjót már nem tudja kielégíteni, vagy pedig az emberi személyiség szabadság jogait veszélyezteti. Mi minden államosítási javaslatot ebből a szempontból fogunk elbírálni, helyeselni vagy elutasítani, vagy éppen követelni.

Az áldozatok és a szabadságjogok egyensúlya

Tisztelt Ház! Bizonyára mindenki egyetért velem, legalább is elméletben, amikor azt mondom, hogy nem lehet az emberektől súlyos gazdasági áldozatokat követelni és a nyomorúság türelmes elviselését kívánni, ha ennek tetejébe még a szabadságjogaiknak korlátozását vagy bizonytalanságát is kénytelenek az emberek elviselni. (Nagy taps a néppárton)

A kormánynak a személyes szabadságjogok demokratikus kiterjesztéséről és hatályosabb biztosításáról tehát már csak abból a lélektani okból is gondoskodnia kellene, hogy ezzel kárpótolja az állampolgárokat a gazdasági viszonyok okozta nehézségekért és terhekért.

Meggondolásra ajánlom a Tisztelt Országgyűlésnek és a kormánynak egyaránt, hogy próbáljon valami ésszerű kiegyenlítődést teremteni a gazdasági áldozatvállalás kényszere és a szabadságjogok igényelt kiterjesztése és biztosítása között. Emberi igény, hogy jól és szabadon akarunk élni. De ha már jól nem élhetünk, akkor természetesen megnő bennünk a vágy, hogy a szabadság örömeit élvezhessük. (Taps a néppárt soraiban)

Minthogy pedig a belső gazdasági és a külpolitikai viszonyok miatt aligha számíthatunk arra, hogy állampolgáraink általános anyagi életszínvonalát hamarosan komoly mértékben meg tudjuk javítani ezért különös gondot kellene a fordítania a kormánynak a szabadságjogok kiterjesztésére és biztosítására, továbbá arra, hogy az állampolgárokat súlytó terhek lehetőleg a szigorú igazságosság elve szerint oszlassanak meg.

A demokrácia a nép valóságos önkormányzata legyen!

Mi szívesen működnénk közre erről az oldalról is a magyar nemzet anyagi áldozatokat vállaló készségének a fokozásában, a kormány viszonyt gondoskodjék a szabadabb a félelemmentesebb élet körülményeinek megteremtéséről. (Helyeslés és nagy taps az ellenzéken) A magyar nép valóban demokráciát akar, még pedig a szabadság- és egyenlőségelvű demokráciát, (Úgy van! Úgy van! taps a néppárton) amely a népi önkormányzatokban valósul meg és a parlamentáris demokratikus kormányformában csúcsosodik ki. (Úgy van! Úgy van! a néppárton) Meg kell azonban mondanunk, hogy mi a demokrácián a nép valóságos önkormányzatát értjük, olyan önkormányzatát, amelyben maga a nép, a törvényhozó testület, továbbá a végrehajtó és a bírói hatalom minden feltétel nélkül tiszteli a természetjogot és nem sérti az isteni törvényeket. (Nagy taps a néppárton)

A demokrácián annak a népnek valóságos önkormányzatát értjük, amely népnek minden tagja egyforma szabadságjogokkal bír, ha csak valaminő igazságos büntetésképpen a szabadságjoghoz való jogát el nem veszítette és amely nép a gazdasági és a társadalmi demokráciának az áldásait is élvezi.

Tisztelt Országgyűlés! Annak idején a köztársaság alaptörvényébe iktattuk az alapvető szabadságjogokat. E szabadságjogokat azonban nem elégséges ünnepélyes kerettörvénybe foglalni. (Úgy van! Úgy van! a néppárton)

Úgy véljük, elérkezett az ideje annak, hogy a szabadságjogok konkrét gyakorlásának egyenlő és valóságos lehetőségeit és törvényhozási intézkedésekkel biztosítsuk (Ternay István (md:) Büntető szankcióval!) kivétel nélkül minden magyar állampolgár számára, (Úgy van! Úgy van! helyeslés és taps a néppárton) aki e szabadságjogok gyakorlásához, élvezetéhez való jogát valamely bűncselekmény elkövetésével el nem vesztette. (Helyeslés és nagy taps a néppárton)

Ebből a célból mindenekelőtt megfelelő törvényes szervek útján arról kellene gondoskodnia a kormánynak, hogy a köztársaság alaptörvényében foglalt emberi és gazdaságjogokat se a törvényhozás, se a végrehajtó hatalom a jóvátétel lehetősége nélkül meg ne sérthesse. (Úgy van! Úgy van! helyeslés és taps a néppárton és a függetlenségi párt oldalán) Ez nem volna nóvum, hiszem más demokráciákban is meg vannak az erre hivatott szervek. Nem tudom, miféle akadálya lehetne annak, hogy a kormány az Országgyűlés elé terjessze az alkotmánybíráskodás megszervezéséről szóló javaslatot. (Helyeslés és taps a néppárt és a női tábor oldalán) Amikor az alkotmány bíráskodás lehetne az a független bírói fórum, amely előtt az állampolgárok jóvátételt kereshetnének, ha úgy vélnék, hogy a törvényhozó hatalom vagy rendeleteket kibocsátó kormány megsértette a köztársaság alaptörvényébe iktatott és minden magyar állampolgárt egyenlően megillető szabadságjogokat. (helyeslés és taps a néppárton) És mivel minden törvény helyessége vagy helytelensége végső soron a végrehajtáson múlik, azért mi korszerű követelménynek tekintenénk a közigazgatási bíráskodásnak olyan reformját és decentralizálását is, amely lehetővé tenné, hogy az állampolgárok a végrehajtó hatalom minden sérelmezett intézkedésével szemben törvényes reparációt kereshessenek. (Helyeslés és taps a néppárton és a függetlenségi párt oldalán)

A személyes szabadságot meg kell védeni a pártokkal és az állammal szemben!

Általában úgy látom, hogy egészen új problémaként merül ma fel az emberi szabadságjogok védelme, miután nemcsak politikai, hanem gazdasági, sőt társadalmi életünk szervezetei is változásokon ment keresztül. Tegnap még az emberi szabadságjogok védelme szempontjából a központi kérdés az volt, hogy miképpen tudjuk az emberi személy szabadságjogait és kiváltságos osztályok és magángazdasági hatalmasságok igazságtalan befolyásaival és túlkapásaival szemben biztosítani, (egy hang a független demokrata párt oldalán: ma is!) ma azonban a párthatalmi befolyás igen nagy mérvű előrehozása (Úgy van! Úgy van! és taps a néppárt oldalán. - Lévay Zoltán (md:) kiváltságos pártok vannak!) és a szocializálások nyomán kialakult államgazdasági centralizáció korában, amikor az államhatalom kezelői, illetőleg az ezekre közvetlen befolyást gyakorló pártok igen nagy hatalmat tartanak kezükben, központi problémává az a kérdés lép elő, hogy miképpen tudjuk az emberi személy szabadság jogait a gazdaságilag és központosított államhatalommal és a pártbefolyással szemben megvédeni. (Élénk helyeslés és taps a néppárt és a függetlenségi párt oldalán)

A személyes szabadság jogok védelmének az a közjogi rendszere, amelyet tegnap ismertünk, már tegnap is elavult volt, nem volt kielégítő, ma pedig sok tekintetben a társadalmi változás által is meghaladottnak látszik.

Elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk végre egy olyan törvény megalkotását, amely kimondaná, hogy a közjó által indokolt és a törvényben taxatíve felsorolt eseteket kivéve, aminő pl. általában a ragályos betegség, senkit se lehessen személyes szabadságjogainak egyenlő élvezetében senkinek korlátozni (Úgy van! Úgy van! - taps az ellenzék oldalán). Anélkül, hogy vele záros határidőn belül ne közöltetnék a törvényes vád és neki a független bíróság előtt a késedelem nélküli védekezés lehetősége meg ne adatnék. (Úgy van! Úgy van! - taps az ellenzék oldalán)

El kell törölni az internálási jogot

Az internálási jog fenntartása (Halljuk! Halljuk! az ellenzék oldalán) vagy azt jelenti, hogy a kormány még mindig a háború közvetlenül követő rendhagyó állapotnak tekinti az ország mai közgazdasági társadalmi, politikai és jogi rendjét miért is kivételes hatalomra van szüksége. Az alapvető szabadságjogok kezelése terén is, vagy azt jelenti, hogy a kormány pusztán hatalmi okokból és kényelmesebb kormányzás céljából nem mond le az internálási jogról, amelynek állandósítása pedig lényegében nem egyéb mint a köztársaság alaptörvényében biztosított alapvető emberi szabadságjogoknak a végrehajtó hatalom felé való kiszolgáltatása. (Úgy van! Úgy van! - taps a néppárt és a függetlenségi párt oldalán)

Elismerjük, hogy az internálási jogot a forradalmi állapot vagy valaminő más okú rendhagyó állapot átmenetileg igazolhatja azonban a rendkívüli hatalomnak ilyen instrumentumai semmiképp sem egyeztethetők össze egy olyan megszilárdult jogrenddel, amely a szabadságelvű demokrácia alapján áll. (Úgy van! Úgy van! - taps a néppárt és a függetlenségi párt oldalán)

Mentesíteni kell a kis- és középmagántulajdont az elárvereztetés és az örökösödési adó alól!

A személyes szabadságjogok körében tehát az is a kívánságunk, hogy a törvényhozási intézkedés történjék a családi otthon, a magánlakás, a levél és a telefontitok sérthetetlenségére. (Úgy van! Úgy van! - taps és mozgás a néppártban) Ugyancsak a személyes szabadságjogok hatásosabb biztosítása céljából tartandók szükségesnek az olyan mérvű kis- és közép-magántulajdon a mostani gazdasági és társadalmi körülmények között gyakorlatilag elengedhetetlen előfeltétele az emberi személyi szabadságnak. (Úgy van! Úgy van! a függetlenségi párt oldalán)

Ha már a mostani igen rossza gazdasági viszonyok közt államunk nincs abban a helyzetben, hogy minél több önálló és független kisexisztenciának keletkezését intézményesen mozdíthassa elő és ha már - egyenlőre - szomorúan le kell mondanunk arról, hogy a fizikai és szellemi munkásokat fél életük munkája után egy kis családi ház és kert magántulajdonához juttassuk, akkor legalább meglévő független kis- és középexisztenciák fennmaradását kellene megfelelő intézkedésekkel körülbástyáznunk. (Úgy van! Úgy van! - taps a néppárton és a függetlenségi párt oldalán)

Én azt hiszem, hogy a kormány az államháztartásnak komolyabb megterhelése nélkül tehetné meg azt, hogy törvényhozási úton mentesítse mindenfajta elárverezés és örökösödési adó alól elsősorban a családi házakat, azután a mezőgazdasági kisbirtokot, a kiskerekedői berendezéseket és a kisiparnak kézi és gépi berendezéseit. (Úgy van! Úgy van! Taps a néppárt és a függetlenségi párt oldalán) Ezzel a kormány nem cselekednék olyat, amivel az államháztartás egyensúlyát fenyegetné, hanem csak arról lenne tenne tanúságot, hogy a kis- és középexisztenciák megerősödését a kormány szeme előtt lebegő társadalmi és gazdasági ideálképpel összhangban állónak látja.

A társadalmi alkotmány megszervezése

Örömmel hallottuk a Miniszterelnök úr beszédéből, hogy nemsokára sor kerül a területi önkormányzatok reorganizációjára. Mi azonban azt gondoljuk, hogy általános átfogó rendezésre lenne szükség valamennyi területi és társadalmi önkormányzat esetében. Magyarán: mi szükségesnek véljük azt, hogy legalább az előmunkálatok meginduljanak Magyarország politikai alkotmánya mellett. Magyarország társadalmi alkotmányának megtervezésére. (Úgy van! Úgy van! a néppárton) Ebbe kellene bele illeszteni a szakszervezetek jogállásától kezdve az üzemi alkotmányosságon és az üzemi bizottságok jogkörén keresztül egészen az autonóm munkajog közjogi alapjainak szabályozásáig mindazokat a kérdéseket, amelyek a társadalmi alkotmány problémájának körébe vágnak.

Úgy hisszük azonban, hogy itt a legsürgősebb feladat e tervezésen innét a területi önkormányzatok és a mezőgazdasági érdekképviseletek problémájának megoldása, amelyre vonatkozó kormányígéretet mi is örömmel nyugtázzuk. Legyen szabad azonban megemlítenem azt, hogy mi a magyar demokrácia közösségi alapjául a szabad község intézményét szánjuk. (Úgy van! Úgy van! a néppárton - Helyeslés a függetlenségi párton) Azt a szabad községi intézményt, amelyet a nagyreformkor legjobbjai már 1818. előtt a szabadság és egyenlőségelvű demokrácia szilárd alap útjának szántak, de amelyet a liberális áldemokrácia korszaka egészen elsikkasztott, hogy a maga osztályuralmi áldemokráciáját fenntarthassa. A szabad község intézményére lehetne azután felépíteni a kiváltságokat teljesen megszüntető népvármegyét.

Mindennek részletes megoldása persze önkormányzati reformunk általános problémája, ami azért is sürgős feladat, mert az önkormányzatok kielégítő működése a régi rendszer keretében el nem képzelhető. Reméljük, hogy a kormány, noha a Miniszterelnök úr nem adott határidőt mégis hamarosan ki fogja írni és megtartatja a községi és önkormányzati választásokat. (Úgy van! Úgy van! - Taps a néppárton - Mozgás) De hozzáfűzzük, reméljük, hogy megfelelő törvényhozási intézkedésekkel fog gondoskodni arról, hogy a községi és megyei választások során az országgyűlési képviselőket válasszon, akik országos érvényű törvényeket hoznak , hanem végre a nép maga választhassa és jelölhesse ki községének törvényhatóságának vezetőit is. (Úgy van! Úgy van! - Taps a néppárton - Szokványos taps a függetlenségi párt soraiban)

Rendeleti kormányzás helyett a parlamentet kell foglalkoztatni!

Tisztelt Ház! A Miniszterelnök úr beszédéből azt vettem ki, hogy a kormány továbbra is fenn akarja tartani a rendeleti kormányzást, amennyiben felhatalmazást kíván kérni. A mi álláspontunk ezzel szemben az, hogy a parlamentet kell foglalkoztatni. (Úgy van! Úgy van! - Taps a néppárton) A mai nehéz viszonyok között a közvéleményre is megnyugtatólag hatna, ha a képviselők - már amennyiben felelősséggel gyakorolják jogukat - a kormány állandóan ellenőrizhetnék és a közakarat kialakításába befolyhatnának. Az a felhatalmazás, amelyet a hároméves terv végrehajtása céljából kapott a kormány, önmagában is olyan széles körű, hogy valósággal formai jelentőségűvé törpítette a parlament legfontosabb jogát, a költségvetési jogot. (Úgy van! Úgy van! a néppárton) Mi elvileg is ellene vagyunk annak, hogy az államélet súlypontja a törvényhozásról a végre-hajtóhatalomra kerüljön át, jóllehet tudjuk, hogy a modern államban mindenütt megnőtt a végre-hajtóhatalom jelentősége. De ez a világfejlődés éppen arra ad nekünk ösztönzést, hogy őrködjünk azon, nehogy a törvényhozás jelentősége és alkotmányos szerepe a végre-hajtóhatalom mellett árnyékká váljék.

A parlament ellenőri szerepéről nem mondunk le

Ha pedig a kormány valaminő okból mégis szükségét látná a felhatalmazás meghosszabbításának, akkor azt kérjük, méltóztassanak fontolóra venni, hogy a törvényhozás szerepét legalább annyira kellene méltányolni, mint amennyire az elmúlt rendszerek tették, amelyek az ún. 36-os bizottságon keresztül biztosították a törvényhozó hatalomnak részleges érvényesülését, illetőleg a törvényhozás ellenőri szerepét a rendeleti kormányzás terén. (Úgy van! Úgy van! a néppárton)

Semmiféle elvi vagy gyakorlati akadálya nem lehet annak, hogy a törvényhozás tagjaiból valamennyi párt parlamenti arány szerinti részvételével, egy olyan állandó bizottság létesíthessék, amelynek megvolna a módja arra, hogy a felhatalmazás alapján kibocsátandó rendeletekről előzetesen vagy sürgős esetekben esetleg utólag véleményt mondjon azokhoz hozzájáruljon, vagy azokat alkalmatlanoknak minősítse. (Úgy van! Úgy van! a néppárton) Remélem, hogy a törvényhozás iránti tisztelet is arra fogja a kormányt indítani, hogy ezt a szerény ötletet mérlegelje és a kivitelezésére megfelelő időben javaslatot tegyen.

A sajtórendelet törvénytelen

Egy ilyen állandó bizottság arra is alkalmas volna, hogy megakadályozza az utólag jóváteendő rendeletek kiadását, mint aminő pl. a sajtójogi szabályozás tárgyában legutóbb kibocsátott és a köztársaság alaptörvényébe, sőt még a békeszerződésben vállalt kötelezettségbe is ütköző rendelet, amely sajtójogi rendeletet a jóváteendő rendeletek közé sorozok. Erről a törvénytelen rendeletről, amely egyébként is jogi abszurdumokkal van tele (Úgy van! Úgy van! a néppárton) nem akarok részletesebben beszélni, mert feltételezem a kormányról, hogy ezt a retrográd a legrosszabb időkre emlékeztető cenzúrát újra bevezető rendelet hatálytalanítani fogja. (Taps az ellenzéken)

A választási visszaélések jóvátételea kormány erkölcsi és jogi kötelessége

Tisztelt Ház! A választójogi visszaélések reparálása - amennyiben ez gyakorlatilag még egyáltalán lehetséges - szintén a közszabadságok védelmét jelentené. (Úgy van! Úgy van! a néppárton) Úgy érzem, a kormánynak egyik legsürgősebb politikai és erkölcsi kötelessége, hogy tisztázza a választásokkal kapcsolatos visszaéléseknek a világszerte tárgyalt kérdését. (Nagy taps az ellenzéken) Magyarországon 1848. óta talán csak egyszer történt meg, hogy a választásokat vezető kormány a választásokon kisebbségben maradt, ami nem annak volt a következménye, mintha a népakarat az éppen uralmon levő kormányok politikáját hitelesítette volna, hanem csak azt bizonyítja, hogy Magyarországon a kormányok - a múltra gondolok - általában csak akkor folyamodtak a választások alkotmányjogi aktusához, ha már minden törvényes és törvénytelen eszközzel előre biztosították a maguk többségét. (Úgy van! Úgy van! Taps a néppárton és a függetlenségi párton) Ezek a választási komédiák valóságos erkölcsi tatárjárások voltak, (Úgy van! Úgy van! Taps a néppárton) amelyeknek pusztításai nyomán a nép legszélesebb rétegei teljesen elvesztették a közhatalom erkölcsösségébe vetett hitüket (Úgy van! Úgy van! Taps a néppárton) és ezért nem tudott bennük idejekorán kifejlődni a közjogok iránti tisztelet és a közjogok gyakorlásának a felelősségérzete.

A múltnak e csúf választási komédiái és erkölcsi tatárjárásai után a fiatal magyar demokráciának felettébb nagy dicsőségére vált az 1945-ös választások kétségbevonhatatlan tisztasága, amely népünkben azt a reményt ébresztette, hogy valóban ő lehet majd az úr az állam portáján, külföldön pedig mindenütt komoly mértékben járult hozzá megmocskolt nevünk jóhírének helyreállításához.

Ilyen előzmények után még fájdalmasabb és visszataszítóbb a visszaéléseknek az a sorozata, amelynek a most lezajlott választások során tanúi voltunk. (Úgy van! Úgy van! az ellenzéken)

A visszajelzés nemcsak a szavazás során követték el, hanem a választási eljárásnak csaknem minden szakaszára esik valaminő visszaélési mód.

A választójogi igazságtalanságok már azzal kezdődtek, hogy a választójogi törvényben bentmaradtak azok a rendelkezések, amelyek formai jogot adtak a valódi népakaratnak a koalíciót igazságtalan előnyben részesítő kiigazítására (Úgy van! Úgy van! a néppárton) és amelyek egyenlőtlenné tették a választásban való részvételt. (Úgy van! Úgy van! a néppárton)

A választási visszaélések

Csak a választójogi törvény ilyen igazságtalan rendelkezése vonhatta maga után, hogy az ország második, legtöbb szavazatot kapott pártjából, a Demokrata Néppártból a prémiumrendszer folytán negyedik pártot lehetett csinálni. (Úgy van! Úgy van! a néppárton)

Ez a választójogi törvény talán még III. Napóleonnak is megfelelt volna, (Derültség az ellenzéken) aki tudvalevőleg azt az utasítást adta a maga belügyminiszterének, hogy készítsen törvénytervezetet a titkos választójogról: annak összes lehetséges visszaéléseivel együtt. (Élénk derültség és viharos taps az ellenzéken) Bebizonyult, hogy ez a választójogi törvény a visszaélések előtt igen tágra nyitotta a kapukat, ezért alapvető követelmény szerintünk is, - és örömmel hallottuk, hogy a koalíció nem egy pártja részéről is - hogy a választójogi törvényből mindazok a rendelkezések töröltessenek, amelyek a valóságos népakaratnak hű parlamenti tükröződését elhomályosítják. Alapkövetelmény továbbá az, hogy az új választójogi törvényben végre kielégítő intézményes gondoskodás történjék az előrelátható visszaélések kiküszöbölésére, illetőleg az elrettentésre alkalmas mérvű gyors és elszabotálhatatlan megbüntetésére. (Élénk helyeslés és taps a néppárton)

Emberileg meg lehet érteni, de azért nagyon sajnálatos, hogy a kormány a választások lezajlása után puszta ígéreteken kívül jóformán még semmit sem tett a választási és szavazási visszaélések jóvátétele és megtorlása céljából. A petíciós joggal itt nem lehet takarózni, mert először is a petíciós jog legfeljebb utólagos reparációt tesz lehetővé, másodsorban pedig a petíciós jog nem mentesíti a kormányt sem a politikai felelősség alól, sem az alól a kötelesség alól, hogy az elkövetett visszaélések reparációjáról, amennyiben az gyakorlatilag még lehetséges továbbá a megtorlásról, amely viszont mindenképp kötelező és lehetséges a törvényi rendelkezéseknek megfelelően gondoskodjék. (Úgy van! Úgy van! - Taps az ellenzéken) Annál inkább fennáll a kormánynak a felelőssége, illetőleg reparációs és megtorló kötelessége, mert a választási és a szavazási visszaélések nem voltak olyan fehér hollók, mint ahogyan ezeket a Miniszterelnök úr beszédében mondotta. (Úgy van! Úgy van! Taps az ellenzéken)

Egyébként pedig a választási és szavazási törvénytelenségeket maguk a kormányzó pártok is beismerték egyrészt akkor, amikor egymás ellen emeltek nyilvánosság előtt vádakat, másrészt akkor, amikor a koalíciós pártok irányítása alatt álló rádiónak egy közleménye megállapította - jóllehet általánosító igazságtalansággal -, hogy a választási visszaélésekben minden párt részt vett. (Derültség és mozgás a néppárton) Én nem vonom kétségbe, hogy a koalíciós pártok irányítása alatt álló rádiónak ez a közleménye egyes koalíciós pártokra nézve az igazságot mondja, (Derültség és taps a néppárton) a magunk részéről azonban az országgyűlésben is tisztelettel vissza kell utasítanunk azt a merőben alaptalan vádat, mintha például a demokrata néppárt is részt vett volna valamilyen választási visszaélésben. (Taps a néppárton) Vissza kell ezt utasítanom annál is inkább, mert a néppárt egyáltalán nem is volt abban a helyzetben, hogy bármilyen választási vagy szavazási visszaélést elkövethetett volna. Nekünk nem voltak olyan patrónusaink, akik kék cédulát ajándékoztak volna nekünk, de ajánlási visszaélések elkövetésével sem vagyunk gyanúsíthatók, annál az egyszerű oknál fogva, mert nem volt szükségünk ajánlásra.

A koalíciós pártok vezetése alatt álló rádiónak ez a közleménye mégis értékes adalék abból a szempontból, hogy a választási visszaélések beismerését jelenti, éspedig a kormányzó pártok részéről. A bűn bevallása és a bűnbánat szerintünk igazán szép erkölcsi erény, de az elkövetett kár jóvátétele nélkül még a bűnbánathoz sem lehet feloldozást fűzni. (Úgy van! Úgy van! - Taps a néppárton) A politikában pedig ez nem menti fel a kormányt a felelősség alól, sem a jóvátétel kötelezettsége, sem a megtorlás teljesítésének a kötelezettsége alól.

A visszaéléseket jóvátenni természetesen gyakorlatilag csak egy új választással lehetne, de a visszaéléseknek legalább részleges jóvátétele ma is a kormány hatalmában áll. Az pedig a kormánynak írott törvényben foglalt kötelessége, hogy a törvénytelenségeket elkövetőket méltó büntetésben részesítse, amire azért is szükség van, nehogy a nyilvánvaló igazságtalanságok és a nyilvánvaló törvénytelenségek megtorlatlanul maradása újabb törvénytelenségek megtorlatlanul maradása újabb törvénytelenségek és igazságtalanságok elkövetésére bátorítsa a közhatalom kezelőit. (Taps az ellenzéken - Szenner József (f): Az ügyészségen félretették a bejelentéseket!)

Tisztelt Ház! Szóvá kell tennem röviden, hogy a szavazati jog megvonása igen gyakran botrányos és a személyes becsületet is sértő indokolással történt. Öreg parasztasszonyokat a zsidókutató intézet igazgatójaként tüntettek fel, apácákról azt mondták, hogy erkölcsrendészeti felügyelet alatt állnak egyetemi tanárokat elmebetegeknek nyilvánítottak és takarító asszonyokat csendőrtisztekké léptettek elő. (Derültség és zaj a néppárt és függetlenségi párt oldalán) Komolyan kell ezt a kérdést venni, mi legalább komolyan vesszük azért, mert a becsülethez való jogot természetjognak tekintjük. (Taps a néppárt soraiban) A becsülethez való jog állampolgári, sőt természetjog is, ezért a választási bizottságok közül azok, amelyek törvénytelenségeket követtek el, nemcsak a választójogi törvényt, nemcsak a köztársaság alaptörvényeit sértették meg, hanem azokat az emberi természetjogokat is, amelyekkel szemben pedig az államnak nincsen más joga, csupán az, hogy biztosítsa és védelmezze őket. (Helyeslés a néppárt soraiban)

Nyolc kérdés a kormányhoz

Az ország belső nyugalma, főképpen pedig külső jó híre érdekében, sőt a kormány reputációja érdekében is azt kérjük a kormánytól, hogy végre adjon tiszta képet a választási és szavazási visszaélések méreteiről. Mi a kisebb hibákért a kormányt sem politikai, sem erkölcsi felelősséggel meg nem terheljük, azonban külföldön és belföldön egyaránt rendületlenül az a hír tartja magát, hogy a választások és szavazások során a választás eredményét is befolyásoló mértékű törvénytelenség fordult elő. (Úgy van! Úgy van! a néppárt és a függetlenségi párt soraiban) Ezzel a hírrel szemben a kormánynak kötelessége az ország becsületét megvédenie. A kormány tehát jól tenné, ha az ellenzék által is ellenőrizhető adatokat tenne közzé a választójogi visszaélések valódi képének megalkotásához. Ha a kormány nem akarja vállalni azt a vádat, hogy súlyos választási visszaélések történtek, elégséges az, ha bizonyos kérdésekre válaszol és ezeket a válaszokat az ellenzék számára is ellenőrizhetővé teszi.

Ezek a kérdések a következők. Először: hány magyar állampolgár érte el a választások kiírásáig a választójogi korhatárt? Másodszor: hány magyar állampolgár kapott és hány töltött ki ún. számlálólapot? Harmadszor: hány magyar állampolgárt vettek be az ideiglenes névjegyzékbe? Negyedszer: a számlálólapok útján összeírtak közül hányat és minő indokolással hagytak ki? Ötödször: az ideiglenes névjegyzékből kihagyottak közül hányan éltek felszólalási jogukkal? Hatodszor: azok közül, akik felszólalási jogukkal éltek, hány állampolgárnak adták vissza szavazati jogát a választásokig? Hetedszer: hány szavazót töröltek a szavazást közvetlenül megelőzőleg az ideiglenes névjegyzékből? Végül nyolcadszor: hányan szavaztak lakóhelyüktől távol, ún. kék cédulával és ezek közül mennyi volt visszaélés, vagyis a kék cédulával történt visszaélések száma hány szavazatot tesz ki? Az ezekre a kérdésekre adandó válaszával a kormány minden vádat eloszlathat vagy esetleg minden vádat megerősíthet.

Szóvá kell tennem a Belügyminisztériumnak azt a rádió-utasítását, amely szerintünk törvénytelen módon adott felhatalmazást a választási bizottságoknak arra, hogy a névjegyzékbe már egyszer felvetteket is meg lehessen fosztani szavazati joguktól, akkor, ha bárki részéről az ő terhükre olyan bejelentés történik, amely törvényes okot szolgáltat a szavazati jog elvonására. Jóllehet, elismerem, előfordulhatott, hogy az ideiglenesen névjegyzékbe olyanok is bekerültek, akiket a törvény ki akart zárni a szavazati jog gyakorlásából, mégis kétségkívül jogtalan volt a belügyminisztériumi utasítás kiadása. A választójogi törvény ugyanis csupán a névjegyzékből történt kihagyás ellen biztosít jogorvoslatot, mégpedig kizárólag a sérelmet szenvedő személy felszólalása alapján. A választójogi törvény nem ad arra módot, hogy mások támadhassák meg annak a szavazati jogát, akit már egyszer az ideiglenes névjegyzékbe felvettek.

Tárgyilag ugyan lehetséges, hogy ez a hiány valóban komoly hiánya a választójogi törvénynek, a Belügyminisztériumnak azonban nincs felhatalmazása arra, hogy a törvény e hiányát pótolja, különös tekintettel arra, hogy még a felhatalmazási törvény sem biztosít a kormánynak jogot közjogi kérdésekben való rendeleti intézkedésre. Ezen a területen tehát a felhatalmazás alapján épp oly kevéssé van joga egy minisztériumnak rendeleti jogszabályt alkotni, mint ahogyan nem volt joga a minisztériumnak az előbb említett sajtójogi rendelet kibocsátására sem, mivel a sajtószabadság is közjog.

A Belügyminisztérium rádió-utasítása azonban még azért is rossz volt, mert sokkal rosszabb helyzetbe juttatta azokat, akiket egyszer már felvettek az ideiglenes névjegyzékbe, mint aminő helyzetbe kerültek azok, akiket az ideiglenes névjegyzékből kihagytak.

Az ideiglenes névjegyzékből kihagyottak ugyanis a törvény által biztosított felszólalási joggal élhettek: akiket viszont az ideiglenes névjegyzékből utólag töröltek, azok felszólalási joggal már annál kevésbé élhettek, mert a belügyminisztériumi utasítás szerint a választási bizottságok az ilyen esetekben végérvényesen döntöttek.

A választójogi törvénnyel történt visszaélések a legnyomósabb gyakorlati érvek amellett, hogy sürgős szükség van a közszabadságok hatásos és új védelmi rendszerének kiépítésére. (Úgy van! Úgy van! - Taps a néppárt soraiban)

A vallásszabadság nemcsak magánszabadság, hanem közszabadság is

Tisztelt Ház! Őszinte örömmel hallottam a Miniszterelnök úr beszédéből, hogy a kormány az egyházakkal a függő kérdéseket tárgyalás útján kívánja rendezni. E szándék komolyságát nem vonom kétségbe, mert úgy tudom, hogy az első lépések megtörténtek abban az irányban, hogy Magyarország, több miniszterelnöki ígéretnek megfelelően, helyreállítsa a diplomáciai kapcsolatot a római Szentszékkel.

A mi őszinte kívánságunk, hogy a kormánynak ezt a kezdeményezését minél előbb siker koronázza és hogy a magyarországi diplomáciai karban hamarosan elfoglalhassa helyét a római Szentszék küldöttje, akinek jelenlétét az ország túlnyomóan nagy többségét alkotó katolikusok hosszú idő óta fájdalmasan nélkülözték. (Úgy van! Úgy van! - Élénk taps a néppárt soraiban) A kormány meg lehet győződve róla, hogy minden ilyen irányú kezdeményezése mögött az ország egyetértő magatartása áll.

Szeretnék kifejezést adni annak a reménynek, hogy a római Szentszék diplomáciai képviselőjének magyarországi működése az egyház és az állam kérdéseit valóban kielégítő megegyezéssel fogja nyugvópontra juttatni, ami kétségkívül hozzá fog járulni a köztársaság lelki békéjének megszilárdításához külső jóhírnevének emeléséhez és a demokratikus rendszer belső erkölcsi megerősödéséhez.

Az egyház és az állam viszonyáról szólván, jóakaratú félreértések vagy rosszakaratú félremagyarázások kiküszöbölése céljából eleve kijelentem, hogy ezekben a kérdésekben való nyilatkozattételre sem én, sem a demokrata néppárt, sem a katolikus, sem a protestáns egyház illetékes tényezői részéről semmiféle felhatalmazással nem bírunk. Álláspontunk kifejtése nem több, de nem is kevesebb szabad és független törvényhozói véleménynyilvánításnál.

Minthogy mi a lelkiismereti szabadságot minden emberi szabadságjog anyajogának tekintjük, természetes, hogy a vallásszabadság elvének alapján állunk. Mi azonban a vallásszabadságot nem kizárólag magánszabadságnak, hanem közszabadságnak is tekintjük. (Úgy van! Úgy van! - Élénk taps a néppárton) Az a szabadság, hogy mindegyikünk minden közvetlen vagy közvetett külső kényszertől mentesen választhatja meg azt a hitet, melyet vallani és gyakorolni kíván és hogy e hitéért e magatartásáért őt semmiféle joghátrány nem érheti kétségkívül magánszabadság, amelyhez az államnak csak annyiban van köze, hogy ezt a szabadságot az állam egyfelől tisztelni, másfelől pedig oltalmazni tartozik. A hívők azonban társulni és kívánnak és a nyilvános kultusz jogát is igénylik, ez pedig már közszabadság, éspedig a vallásos egyesülési és gyülekezési jog szabad gyakorlásának közszabadsága.

Ezen túlmenőleg azonban a híveket nem csupán a kultuszcélú egyesülés joga illeti meg, hanem megilleti az a jog is, hogy világnézetük alapján gazdasági, társadalmi és kulturális egyesülési jogukat a többi világnézetű állampolgárokkal egyenlően gyakorolhassák.

Örömmel állapítjuk meg, hogy a köztársaság kormányai tisztelték és tisztelik az egyházak szabad belső szervezkedési, igehirdetési és megszentelési jogát és tartózkodnak az egyházak belső ügyeibe való beavatkozástól. Egyedül ez a magatartás felel meg a természetjognak, a pozitív isteni jognak a magyar egyházak szerzett jogának és a köztársaság alaptörvényének.

A katolikus és protestáns egyesületek kérdése

A vallásszabadságnak azonban csupán legelemibb része az egyházaknak ez az említett joga, illetőleg az, hogy az állam nem avatkozik az egyházak belső ügyeibe, amint természetesen az egyházak sem igényelhetik az állam jogkörébe való közvetlen beavatkozást. Mi a vallásszabadságnak mint közszabadságnak továbbá a szervezkedési és az egyesülési jogegyenlőségnek pozitív hiányát látjuk abban, hogy a kormány nem mutat hajlandóságot arra, hogy a feloszlatott katolikus és protestáns egyesületeket vagy újra engedélyezze vagy a feloszlatott egyesületek pótlására új egyesületek alakítását tegye lehetővé. (Helyeslés és taps a néppárton)

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ma Magyarországon minden párt, főleg minden kormányzópárt és minden világnézet szabadon élhet szervezkedési és egyesülési jogával is, csak éppen a katolikus és protestáns világnézet hívei nincsenek abban a helyzetben, hogy világnézeti alapon is gyakorolhassák kulturális, társadalmi és gazdasági egyesülési jogukat, amelyet pedig a köztársaság alaptörvénye minden állampolgár számára kivétel nélkül egyenlően biztosít. (Úgy van! Úgy van! - Taps a néppárton)

Azt kérjük a kormánytól, hogy engedélyezze az új katolikus és protestáns egyesületeket a feloszlatott katolikus és protestáns egyesületek vagyontárgyait őrizze meg, azokat ne bocsássa más egyesületek, pártok tulajdonába, s a feloszlatott egyesületek vagyonának gondozását és gyümölcsöztetését bízza az egyházakra addig is, amíg az újonnan alakítandó katolikus és protestáns egyesületek birtokába bocsáthatók.

A kormány halad a rossz úton…

Őszintén sajnáljuk, hogy a kormány nemcsak az elkövetett hibák jóvátételére nem hajlandó egyelőre, hanem még tovább halad a megkezdett rossz úton. Pár nappal ezelőtt értesültünk arról, hogy a belügyminiszter úr feloszlatta a katolikus tanáregyesületet is. (Egy hang a néppárt soraiban: Milyen jogon? - Zaj) Az a kívánság, amelyet ezen a téren a kormánnyal szemben támasztunk igen szerény és igen mérsékelt. A belügyi kormányzathoz azonban még egy külön kérésünk is van, az tudniillik, hogy egy régi és határozott ígéretének a beváltásaképpen engedélyezze a Katolikus Parasztifjúsági Szövetség működését.

Az iskolajog csorbítatlansága

A néppárt nem támogatna semmiféle olyan kezdeményezést, amely az egyház és az állam történetileg kialakult jóviszonyát megbolygathatná és amely az egyházak közművelődési szerepének körét megcsorbíthatná. Viszont kötelességünknek érezzük, hogy a keresztény egyházak iskolajogának csorbítatlanságán és a hitoktatási jog tiszteletbetartásán őrködjünk. A kormánynak és a kormányzó pártoknak a fakultatív hitoktatás tervének felvetése nyomán támadt népfelháborodásból módjukban volt az egyházak általános iskolajoga tekintetében is az országos akaratot megismerni, ezért reméljük, hogy az egyházak általános iskolajogának tiszteletbetartásán a kormány féltő gonddal fog őrködni és kerülni fogja még a látszatát is annak, mintha az egyöntetűen megnyilvánult népakaratot nem akarná tiszteletben tartani.

Keresztény népi kollégiumokat!

Őszintén örülünk annak, hogy ma az egyházak iskolái állnak és államsegélyben részesülnek. Az egyház általános iskolajogának tiszteletbetartása azonban nem merülhet ki csupán azoknak a jogoknak a respektálásában, amelyekkel a keresztény egyházak már bírnak. A kultúrpolitika változásával új igényei támadnak az egyházaknak, így pl.: az általános iskola bevezetésével, a népfőiskolákkal és a népi kollégiumokkal kapcsolatban. A mi kívánságunk az, hogy a többi sokszor nem is állami, hanem csak államilag támogatott pártnépfőiskolák és pártnépkollégiumok anyagi támogatásának feltételeivel azonos feltételek mellett tegye lehetővé a kormány katolikus és protestáns népfőiskolák és népi kollégiumok létesítését. Éppen erre kérünk orvoslást.

A szlovákiai magyarok és a svábok

Tisztelt Ház! Szólnom kell néhány szót a csehszlovákiai magyarok és a magyarországi svábok kitelepítéséről. (Halljuk! Halljuk! a néppárt és a függetlenségi párt oldalán) Mindkettő olyan nyílt sebe a mai közéletnek, amely néma ajkával is hangosan kiált. A csehszlovákiai magyarok és a magyarországi svábok kitelepítésének igazolására közös alapot keresni a lehető legveszélyesebb kísérlet. Mi a csehszlovákiai magyarok kitelepítését olyan elháríthatatlan kényszernek tekintjük, amelyet tudomásul veszünk, de amelyet igazságosan elismerni sohasem fogunk. (Úgy van! Úgy van! - Nagy taps a néppárt és a függetlenségi párt oldalán)

Az a szempont, amely a magyarországi svábok kitelepítését azzal próbálná indokolni, hogy a Csehszlovákiából kitelepülő magyarok számára kell helyet teremtenünk, természetjogilag és erkölcsileg éppen olyan kevéssé igazolható, mint a csehszlovákiai magyarok kényszer-kitelepítése. A Csehszlovákiából kitelepítésre kerülő magyarok elhelyezéséről mindannyiunknak emberi és erkölcsi kötelesség gondoskodni, de ez a kötelességünk nem ad egyikünknek sem jogcímet arra, hogy más magyar állampolgárokkal szemben nyilvánvaló igazságtalanságokat kövessünk el.

Valljuk viszont azt is, hogy a magyarországi svábokkal szemben nem lehet helyes politikát folytatni a határokon túl élő magyarokra való tekintet nélkül. Erkölcsi törvény marad ugyanis, hogy amit nem akarunk magunknak azt ne tegyük másoknak sem és mert eljárásunk a svábokkal szemben holnap vagy már ma is precedensül szolgálhat azoknak az államoknak, amelyeknek uralma alatt magyar kisebbségek élnek. (Úgy van! Úgy van! - Taps a néppárt oldalán) Lacordaire a nagy francia katolikus szabadsághős a múlt században azt tanácsolta a katolikusoknak, hogy adják meg a más meggyőződésűeknek a szabadságot ott ahol ők urak, hogy a katolikusok megkapják a szabadságot ott, ahol még rabszolgák.

Laeordaire szellemében ajánlom az igen Tisztelt Országgyűlés figyelmébe, hogy adja meg a szabadságot és a jogokat származásra való tekintet nélkül azoknak a magyar állampolgároknak, akik jelenleg a mi hatalmunkban vannak, (Zaj és ellentmondás a kommunista párt oldalán) hogy a magyarok is elnyerhessék és megtarthassák szabadságukat ott, ahol ők mások hatalma alatt vannak. Wendell Willkie-nek az Egyesült Államok volt elnökjelöltjének szép és bölcs mondását szem előtt kell tartanunk, ha a sváb kérdésben igazságosak akarunk lenni: Ha elvesszük - mondotta Willkie - azok szabadságát, akiket gyűlölünk ezzel kockára vetjük azoknak szabadságát is, akiket szeretünk.

Tisztelt Ház! Nekünk nem az ellen van kifogásunk, hogy az SS vagy a Volksbund tagjait kitelepítik. Nincs kifogásunk az ellen sem, hogy mindazokat a magukat német nemzetiségűeknek vallott svábokat kitelepítsék, akik az utolsó népszámlálás alkalmával tudatában voltak annak, hogy a német nemzetiség megvallása egyértelmű a hitlerizmus javára való odaadással, de tiltakozunk az ellen, hogy a magyarsághoz hű svábok, olyanok, akik szenvedtek magyarságukért, akiket a Gestapó börtönébe vetettek, most titokzatos kezek által éppen a volksbundisták helyett feljegyeztessenek arra a listára, amelyen a kitelepítendők vannak Mi a kormánytól a svábkérdés kapcsán azt kérjük, hogy függessze fel a kitelepítési eljárást egy időre, hogy a nyilvánvaló igazságtalanságok reparálhatók legyenek. (Zaj és mozgás a kommunista és a szociáldemokrata párt oldalán)

Ellenzéki feladatunkat nem a fék szerepében képzeljük el

Tisztelt Ház! Beszédem végén legyen szabad néhány szót szólnom a mi parlamenti magatartásunkról. A demokrata néppárt ellenzéki programmal indult a választásokon és itt a törvényhozásban is ellenzéki pártként kívánja betölteni a szerepét. Nem azért vagyunk ellenzék, mintha a kormánynak minden cselekedetét kifogásolnánk és nem azzal a szándékkal óhajtunk ellenzéki politikát csinálni, hogy a kormány amúgyis nagyon nehéz helyzetét megnehezítsük vagy éppen helyes törekvéseinek gáncsot vessünk. Az országnak igen sok sebe van és mi nem azért jöttünk a parlamentbe, hogy újabb sebeket üssünk, hanem hogy felajánljuk segítőkészségünket a sebek gyógyításához. Nem azért fogjuk ebben a Házban törvényhozói jogunkat gyakorolni, hogy halmozzuk azt a feszültséget, amely a pártok és a különböző társadalmi rétegek közt sajnálatosan amúgyis megvan, hanem még a legkeményebb, de mindig jóindulatú és jó szándékú bírálatunkkal is arra akarunk törekedni, hogy az ellentéteket lehetőleg csökkentsük, a gazdasági és társadalmi feszültséget enyhítsük.

Ellenzéki szerepünket azonban mi nem a fék szerepében képzeljük el. A fékezés taktikáját Ahogy az autót a hosszú meredek úton nem fékezéssel vezetjük le, hanem úgy, hogy a motort az első sebességre kapcsoljuk, mert máskülönben a fékek az állandó fékezésben kigyulladnak és elégnek. akként kell majd nekünk is a negatív fékezés helyett motorként bekapcsolódnunk a természetes folyamatba, mert csak így tudjuk megakadályozni, hogy bele ne menjünk a szakadékba.

Mi nem élünk abban az ábrándban, hogy az ország jövőjéért és jelenéért a felelősség kizárólag a kormányt terheli. Olyan rendhagyó időkben, amilyen időkben ma is élünk, olykor semmivel sem misebb az ellenzék felelőssége a kormányénál. Mi mindenesetre azzal a tárgyilagosságra való törekvéssel és mélységesen átérzett felelősségtudattal fogjuk gyakorolni jogunkat mintha kizárólag tőlünk függene népünk jelene. De mindig azzal az alázattal és minden egyéni érdeket távoltartó hazaszeretettel igyekezünk majd résztvenni a parlamenti munkában, mintha a mi tevékenységünknek az ország jelene és jövője szempontjából semmi néven nevezendő jelentősége nem volna. Nemcsak egyéni, hanem párthatalmi érdekeket sem fogunk szolgálni.

Mi nem a népszerűségnek, hanem a népeszméknek a vonzására hallgatunk eddig is azoknak a népeszméknek a vonzására, amelyek megvalósulásától függ a mi hitünk szerint országunk megerősödése és a népünkben lévő képességek kibontakozása. Ma nagyon kemény külső és belső valóságok, népszerűtlen lehetőségek korlátai közt kell az ellenzéknek éppenúgy mint a kormánynak, nemzetmentő politikát folytatni, mégpedig annak tudatában, hogy egy beteg nemzetet csak fájdalmas operációk sorozatán át lehet az egészséges állapot felé elvezetni.

Ilyen rendhagyó időkben, amikor a nemzeti közlélek igen érzékeny mondhatni, ideges, az ellenzék kimagasló szerepét és nagy felelősségét különösen az a tény bizonyítja, hogy az ellenzék sokkal inkább képes uralkodni a nemzet érzelemvilágán és szenvedélyein, mint a kormány. Ezért az ellenzéknek is igen komoly felelősségtudattal kell magától elhárítania azt a csábító lehetőséget, sőt azt a sokszor hangosan követelődző tömegigényt, hogy a nemzet politikai akaratát és erőit megvalósíthatatlan, ám népszerű vágyak felé tereljék. Nemzeti hibáinkból sajnos, még a legutóbbi katasztrófa sem gyógyított ki bennünket.

A magát álmokban hintázni szerető, reményeit gyakran másokba vető, csodaváró magyarokat könnyű délibábokkal etetni, könnyű a csodák birodalma felé vezetni és a kemény valóságokkal való megbirkózás helyett vágyakkal elandalítani. Könnyű feladat, de rövidlátás és súlyos felelősség volna, bárki tenné, amelyért csalódások és új csapások elviselésével fizethetne maga a nemzet. Sajnos az illuzionizmus még mindig morbus huugaricus. Mi azonban hiszünk abban, hogy ha súlyos áldozatok árán is, de végül mégis győzni fog - és pedig együttesen. Magyarországon és másutt is - az igazságosságnak evangéliumi szocializmusa, amely már nem fogja semmiféle osztályuralmi igénnyel az egyenlőséget megcsúfolni: győzni fog az egyenlőség és a szabadságelvű demokrácia, amely az emberi személyiség jogait majd akkor is tiszteletben tartja, ha ellenfeleinek jogai azok és győzni fog a teljes kereszténység, amely a legmagasabb embereszményt állította a világba.

Mi hiszünk a szocializmus, a demokrácia és a kereszténység találkozásában egy olyan együttélési forma kialakulása érdekében, amely nem csupán az egyének, hanem az osztályok, sőt a nemzetek közötti viszonylatban is ha nem is valósítja meg, de legalább is őszintén megközelíteni igyekszik azt az eszményt, amelyet Közép-Európa egyik legnagyobb humanistája ebben a jelszóban jelölt meg: Jézus és nem Cézár!

Mi a parlamenti munkákat úgy fogjuk kifejteni, hogy az mindig hódolat lehessen Jézusnak, de soha ne áldozzon semmiféle Cézárnak.

Minthogy a kormány iránt nem viseltetünk azzal a bizalommal, amelynek alapján minden gesztiója számára eleve megadhatnók a felmentést, ezért a demokrata néppárt és a magam nevében a Miniszterelnök úr programnyilatkozatának vitájában nemmel szavazok. (Hosszantartó nagy taps a néppárton. - Taps a többi ellenzéki párt soraiban)

Hazánk – 1947. október 10. 1-5.l.

Országgyűlési Napló 1947-1951 I.kötet 54-80.l.