Barankovics István: Az iskolák államosításáról

Az Országgyűlés ülése 1948. évi június hó 16-án

Tisztelt Országgyűlés! Tudatában vagyok annak, hogy a szó és az érv olyan hatalmával nem rendelkezem, amely a koalíciós pártok előzetes elhatározásait módosíthatná és a törvényjavaslat sorsán változtathatna. Mégis egy politikai és egy lelkiismereti okom van arra, hogy kisebbségi véleményünk szellemében a javaslat ellen érveinket kifejtsem.

A politikai ok abban áll, hogy a mi pártunk a választásokon alapvetően a természetjogi politikai szemlélet mellett és kifejezetten az egyház általános iskolajogának politikai védelme mellett kötötte le magát. Számunkra tehát főbenjáró exisztenciális, politikai kérdés e törvényjavaslattal kapcsolatos magatartásunk kifejtése. Emellett a kérdést a mi oldalunkról tüzetesebben is be akarom mutatni, mert az a véleményem, hogy minden tárgyalás ésszerű előfeltétele az ellentétes elvi álláspontok kölcsönös ismerete és ezért talán fejtegetéseim hasznosak lehetnek, ha nem a jelenben, akkor talán a jövőben.

A lelkiismereti ok pedig abban áll, hogy minket lelkiismereti, hitbeli parancs is kötelez szólni ama lényeges jogunkról az igazunkról, amelyet ez a törvényjavaslat kétségbe von.

Állami iskolamonopólium

Tisztelt Országgyűlés! Ez a törvényjavaslat egy ezeresztendős nevelési és oktatási jogot kíván hatálytalanítani, amikor a nemzet köznevelésének és közművelődésének egy olyan tényezőjét akarja a jövő alakításából az iskolák terén kikapcsolni, amely évszázadokon át cssaknem kizárólagos működési körben nevelte népünket európai kultúrnemzetté és mindmáig nemzeti kultúránkat a legegyetemesebben formáló központi tényező maradt. A törvényjavaslat ugyanis arra törekszik, hogy a nevelés és oktatás egész területén, az elvet erősítő kivételezés lehetőségének fenntartásával, az állami iskola monopóliumot vezesse be és az egyháztól elvegye az oktatási és nevelési intézményeket.

A törvényjavaslat kiemelkedő jelentőségét indokolja már egymagában az a tény is, hogy minden társadalomnak legfontosabb teendői közé tartozik a gyermekek és serdülők oktatása és nevelése. Az ifjúság minden nemzetnek legdrágább kincse, mert nemcsak az egyének, hanem a nemzetnek is folytatása. Ő az apák reménye és kárpótlása. E törvényjavaslat jelentőségét azonban megkettőzi az a körülmény, hogy nemcsak a hitvallásos iskolákat, tehát a szorosabb értelemben vett oktatási intézményeket, hanem a hitvallásos nevelő intézeteket is államosítja, mintegy ezzel is kifejezésre juttatván az államnak azt a szándékát, hogy a közösségek, a szülők és az egyház közvetlen befolyásának elhalványítása akaratával az ifjúságra rátegye a kezét. Ezért ez a törvényjavaslat a szülők természet jogába, az egyháznak erővel elvehető, de megsemmisíthetetlen és küldetésétől elválaszthatatlan tanítási és nevelési jogába ütközik, amikor a nevelés területén az állam javára sajátítja ki azt a jogot is, amely a szülőket és az egyházat illeti meg. Ezt az álláspontunkat fogom bizonyítani.

A nevelés célja

Tisztelt Országgyűlés! Az ifjúság szellemének és jellemének alakítása terén az oktató és a nevelő tényezők hatása egymástól egészen el nem választható, mert az ifjút a nevelés is oktatja és ismeretei is nevelik. Ezért általában nem lesz talán helytelen, ha az ifjúságra nézve egységesen nevelésről fogok beszélni, akár az iskoláról, akár a szorosan vett nevelőintézetről vagy nevelő tényezőről van szó.

Tisztelt Országgyűlés! Véleményünk indoklása során a nevelés céljából indulok ki. A nevelés az ifjú személyiségének nemcsupán egy részét, hanem kétségkívül személyiségének egészét vonja a maga hatásának körébe. A nevelés nemcsak arra törekszik, hogy az ifjút jó szakemberré a társadalomnak gazdaságilag hasznos tagjává, továbbá kötelességeit teljesítő állampolgárrá nevelje, hanem a nevelés abban látja teljes feladatát, hogy az ifjú egész személyiségének valamennyi fizikai, szellemi és erkölcsi készségét olyan tulajdonságokká segítse fejlődni, amelyekkel azután az ifjú élete során egy magas embereszményt meg tud közelíteni. A nevelésnek tehát az is a feladata, hogy az ifjúsággal megismertesse és megszereztesse az emberi személyiség egészét átfogó és kielégítő magas embereszményt. A nevelés ezért a legtágabb értelemben emberalakítás és ezért nevezik a nevelést Nazianzi Szent Gergely "művészetek művészetének és tudományok tudományának".

Az viszonyt, hogy mi vagy minő az embereszmény, amelyet az ifjú elé követendőnek állítunk leglényegesebben nem attól függ, hogy minő az én gazdasági, politikai vagy társadalmi felfogásom, hanem attól függ, hogy az embernek végső céljáról és rendeltetéséről milyen fogalmat hordoznak magunkban. Arra a kérdésre pedig, hogy mi az emberi személyiség végső célja mindenen túl az ember világnézete és vallása ad feleletet.

Tisztelt Ház! Innét van az, hogy a keresztény ember számára -, aki azt vallja, hogy Krisztus az út, az igazság és az élet és hogy a keresztény egyház éppen az ember végső céljára vonatkozó igazságoknak van birtokában - a neveléssel szemben természetesen és logikusan az a legfőbb követelménye, hogy a nevelés minden téren keresztény legyen. A keresztény világnézetű szülőknek ez a joga, de gyermeke nevelését illetően éppoly elvitathatatlan, mint aminő elvitathatatlan egy más világnézetű szülőnek az a szubjektív joga, hogy gyermekét a maga világnézeti képére és hasonlatosságára igyekezzék formálni. (Közbeszólás a dolgozók pártján: Ezt tesszük!) A keresztényszellemű nevelésre pedig az egyetlen kielégítő és megnyugtató biztosíték az, ha az egyház számára, amely a keresztény világnézetű állampolgár szemében a hit és az erkölcs hivatalos őre és értelmezője az általános nevelés lehetősége megadatik és tőle annak lehetősége el nem vétetik. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy az egyház nevelési elveit az állam nem teheti vagy soha nem teszi magáévá, de ennek a ténynek nincs megnyugtató és kielégítő biztosíték értéke, márcsak azért sem, mert az állam bármikor megváltoztathatja a legfőbb elveit is.

Kikre tartozik a nevelés?

Tisztelt Ház! Felmerül ezek után a kérdés, hogy kikre tartozik a nevelés? A nevelést mindig valamilyen közösség végzi el. Az ember beleszületik a családba és ez az első nevelő közösség. Beleszületik a társadalomba is és ez a második nevelő közösség. De a keresztény ember családon és a társadalmon kívül még egy harmadik társaságba is beleszületik - a szónak ugyan nem természeti és szociológiai, hanem lelkiértelmében - és ez a harmadik társaság az Egyház, amelynek az ember a keresztség által válik tagjává és az egyház lelki  javainak örökösévé. A keresztény világnézetű állampolgárok elhivatatlanul jogos meggyőződése szerint az egyház a keresztény emberek lelkét gondozza, aminek következtében a megkeresztelt ember nevelését is jogos gondjának és jogos kötelességének ismeri. Mivel azonban a nevelés az emberi személyiség egészét fogja át, s az ember egész természetes szellemi és lelki valóságának formálására törekszik, ezért a nevelés a három társaság közül egyikre sem tartozik kizárólagossági joggal és kizárólagossági hatalommal, hanem mind a három közösségnek, családnak, a társadalomnak és az egyháznak közös joga és közös kötelessége. Ebből pedig szükségképpen az következik, hogy egy helyes nevelés érdekében a nevelés egész területén mindhárom közösségnek egymást kiegészítve és egymással összhangban kell működni, ha ideális nevelést akarunk.

Az első jog a családé

További kérdés Tisztelt Ház! Hogy a három közösséget a nevelés terén egyforma jog illeti-e meg vagy valamelyiknek a joga megelőzi-e a másikét? Bizonyos, hogy a gyermeknek életadó okának közvetlenül a családot, a szülőket kell tekinteni. A gyermek előbb a családhoz tartozik, mivel a családban természet legalapvetőbb kötelékével van lerögzítve. A társadalomhoz csak természetének társadalmi szükségletei és jogai kötik, az államhoz végül csupán állampolgári kötelékek kapcsolják. A család joga a gyermekhez és a gyermek neveléséhez, tehát vitathatatlanul természetjog, sőt elidegeníthetetlen természetjog, mert ezt a jogot nem lehet a szülők nevelői kötelességétől külön választani.

Ennek a természetjognak a szellemében mondja ki a katolikus egyház kódexének 1113. kánonja, hogy "a szülőket súlyos kötelesség terheli, hogy minden erejükkel gondoskodjanak a gyermekeik vallásos erkölcsi, valamint fizikai és polgári neveléséről és előmozdítsák gyermekeik földi jólétét is".

A családnak természeti és ebből következőleg jogi elsőbbsége van a társadalommal szemben a nevelés terén. Mivel azonban a család a nevelést nem végezheti el a maga egészében, mert nem birtokolja az ehhez szükséges eszközök összességét, ezért a nevelés szükségképpen társadalmi feladat. A szülők nevelőjogát és kötelességét azonban a társadalom vagy az állam nem semmisítheti meg. Az állam a szülőktől e természetjoguk gyakorlásának hatalmát elveheti ugyan, de erre csupán ereje lehet a józan ésszel igazolható jogcíme nincsen. A gyermek létezését ugyanis nem az államtól, hanem a családtól kapja. Egyszerűen nem igaz tehát, hogy az ember elsősorban állampolgárnak születik és ezért elsősorban az állam rendelkezése alatt áll. A gyermek nem önmagától, hanem - amint XIII. Leó mondja - "a családi közösségen - tehát egy kollektivitáson keresztül lép be a társadalomba, és ezért általános igazságot fejez ki XIII. Leónek az a megállapítása is, hogy "az atyai hatalom olyan természetű, amelyet az állam sem el nem nyomhat, sem fel nem szívhat, mivel közös eredete van az emberiség életével".

Kizárólagos nevelési jog nincs

De a szülők jogát Tisztelt Ház! még az egyház sem szívhatja fel. Ezért az egyház törvénykönyve értelmében a serdületlen gyermeket mindaddig nem szabad az egyháznak megkeresztelnie, amíg abba a szülő vagy a szülő helyettese bele nem egyezett. Az egyház tehát saját magatartásával is tanúságot tesz arról, hogy a szülőknek a gyermekek feletti rendelkezési jogát elorozhatatlan természetjognak tekinti. Olyan természetjognak, amely mindig megelőzi a tételes jogot és ezért kizárólagos nevelési jog sem az egyházat, sem a családot, sem az államot nem illeti meg. Viszont az államnak joga és kötelessége, hogy a szülők nevelési természetjogának gyakorlását a változó viszonyoknak megfelelő változó tételes jogszabályokkal biztosítsa, illetve a természetjognak konkrét megnyilvánulási formáját meghatározza.

A keresztény nevelés nem merül ki a hittan-tanításban

Illetékes kormány nyilatkozat arra hivatkozott, hogy ez a törvény is meghagyja a szülőknek arra való jogukat és lehetőségüket, hogy gyermekeik a keresztény világnézetnek megfelelő oktatást és nevelést kapjanak, hiszen az állam és az iskolákban továbbra is fenntartani szándékozik a hitoktatási kötelezettsége. Mellesleg megjegyzem, hogy erre vonatkozó intézkedés a törvényjavaslatban nincs. Ez a tetszetős okoskodás azonban csak azokat tévesztheti meg, akik a vallásnak és a világnézetnek az egész nevelésben szükségképpen központi és meghatározó szerepéről tiszta fogalommal nem bírnak.

Amint már rámutattam: a nevelés az egész emberiség személyiséget akarja valaminő embereszmény megvalósítására felkészíteni és rábírni. Az embereszmény minősége pedig leglényegesebbe és végső soron világnézeti és vallási meghatározóktól függ. Ezért a keresztény szülők számára a nevelés terén a legdöntőbb jelentősége van annak, hogy a családi otthon szelleme és az egész iskola az egész nevelő intézet szelleme kiegészíti-e egymást, támogatja-e egymást, hogy az utóbbi e hatások lerontására és közömbösítésére alkalmas; hogy az iskola és a nevelőintézet a családi szentély keresztény eszmélyeinek jegyében folytatja-e az ifjú egész szellemének és jellemének alakítását vagy pedig a családi otthon keresztény sugallatai az iskola és a nevelőintézet a világnézeti közömbösség vagy egy idegen világnézet hatásaival zavarja meg.

A keresztény nevelés tehát nem merülhet ki a hittanításban. Az a szülő, aki a legtiszteletre méltóbb életideál forrását a keresztény hitben és erkölcsben találta meg, gyermekének a keresztény hit és erkölcs szellemében való nevelését még akkor is minden nevelő tényező legfőbb feladatának tekinti, ha ő maga saját élete vitelében sokszor szembe is kerül a keresztény erkölccsel vagy hitéletét elhanyagolja. Az ugyanis az emberi természetben van. Tisztelt Országgyűlés! Hogy a szülők önmagukból mindig a legjobbat akarják gyermekeikben megvalósulva látni olyannyira, hogy még saját esendőségeikért is egyenes utódaikban keresnek vigasztalást és kárpótlást.

Azt az ellenvetést is hallottam, hogy a fizika és kémia tanításához semmi köze sincs a vallásnak vagy a világnézetnek. De egyrészt a nevelés mégsem merül ki a fizikai és kémiai vagy a matematika tanításában, másrészt nem tagadhatja senki, hogy bölcseletben, az irodalomban, a lélektanban, a történelemben és a társadalom tudományokban - nem a részlettények megállapításában ugyan, hanem azoknak értékelésében - legfontosabb szerepet azok a szellemi és erkölcsi igazságok játsszák, amelyeket a hívő ember számára végső soron és megfellebbezhetetlen tekintéllyel éppen a vallás ad elő. Ezekben a tudományokban világnézeti útmutatás nélkül egyszerűen nem is lehet értékítéletekig eljutni. Akár materialista, akár panteista, akár deista, akár keresztény az a világnézet az említett tudományoknak végső eligazító és értékelő szempontokat mindenképpen valaminő világnézet ad.

A tanulás és a tanítás szabadsága

De ha ez így van, akkor az államnak kötelessége lehetővé tenni olyan iskolák állítását, amelyek az ismeretek előadásában a kereszténységtől veszik eligazító szempontjaikat, s az állam ne veheti el e világnézet érvényesülésének a nevelés terén egyetlen hatásos és kielégítő biztosítékát: a hitvallásos iskolákat és hitvallásos nevelőintézeteket. A más világnézetű szülőknek ám állítson olyan iskolát, aminőt ők kívánnak, de a keresztény szülők természetjogát és e joguknak biztosítékát ne érintse.

De nem közömbös Tisztelt Országgyűlés, az iskola és a nevelőintézet világnézete, a tanítás és a tanulás szabadsága szempontjából sem a tanítás és a tanulás szabadsága lelkiismereti szabadságon nyugvó természetjog. A tanítás és a tanulás szabadsága, illetőleg az lelkiismereti szabadság mint a szülőknek és a gyermekekkel szemben érvényesíthető joga azt jelenti, hogy a szülők az oktatás céljából létesített intézménye útján is mindazoknak az ismereteknek a megszerzését biztosíthatják gyermekeik számára, amely ismereteket ők igazaknak tudnak. Mivel pedig a keresztény világnézetű szülők a maguk egyházáról azt vallják, hogy az egyház az egész emberiség személyiség és az Isten viszonyát megszabó igazságoknak, tehát a legfontosabb igazságoknak a birtokában van, amely az igazságoknak döntő módon eligazító szerepük van az emberi kultúrának kivált minden olyan területén, amely a hittel és az erkölccsel vonatkozásba áll, és ezért a keresztény szülőknek igenis joguk az is, hogy gyermekeiket keresztény egyházi felügyelet alatt álló iskolákba és nevelőintézetekbe küldhessék.

A szülők természetjoga tehát Tisztelt Országgyűlés! igen is ellen mond az állam iskola monopóliumának, a hitvallásos iskolák fenntartása pedig egyenest a keresztény világnézetű szülők természetjogából következik.

A szülő és az iskola

Ha az állam iskoláiban is a keresztény nevelés elvei érvényesülnének, - ami elvileg lehetséges, de gyakorlatilag nem biztos, akkor felesleges és indokolatlan a hitvallásos iskolák államosítása. A hitvallásos iskolák államosítása azonban a tény erejével bizonyítja, hogy az egyházat a hittanóra kivételével nem akarják látni a nevelésben, (felkiáltások a dolgozók pártján: ez igaz!) legfeljebb kivételként. Ha viszont egy olyan állam iskoláiban, amelyben állami iskola monopólium van, nem a keresztény világnézet határozza meg az oktatás és a nevelés egész szellemét, akkor az állam és a keresztény szülők természetjogának, a lelkiismereti, a tanítási és a tanulási szabadságának legsúlyosabb sérelmével egyfelől megfosztja keresztény világnézetű szülőket attól, hogy a gyermekeik vallásos szellemi oktatásáról és neveléséről a nevelés egész területén gondoskodhassanak, másfelől a keresztény világnézetű szülők esetleg arra kényszerülhetnek, hogy a világnézetükkel össze nem férő hatásuknak tegyék ki gyermekeiket.

Az Egyház jogai

Mindezekben már az egyház iskola állítási jogát is megérveltem, a szülők természetjogának oldaláról. De az egyháznak saját érvei is vannak, iskola állítási jogának alátámasztására. Ezek az érvek természetesen csak egy hívő ember szemében kézenfekvőek. Én azonban az egyház iskola jogának igazolásához az érveket az állampolgárok lelkiismereti, tanítási és tanulási szabadságából, illetőleg egy vegyes világnézetű államban a világnézetek civiljogi egyenjogúságának tanából merítem.

Ha egy állam nem törekszik arra, hogy az államvallást vezessen be, ennek a legvilágosabb tényleges bizonyítékát azzal szolgáltatja, ha az illető állam a világnézetek civiljogi egyenjogúságát elismeri és tiszteletben tartja, mégpedig a lelkiismereti, a véleménynyilvánítás, a sajtó, - a tanulás és tanítási szabadság tisztelete által. Magyarországon, ahol nincs államvallás, a keresztény, illetőleg közelebbről katolikus állampolgároknak semmivel sem lehet kevesebb joguk és lehetőségük, azokon a területeken, amelyen a világnézetükkel vonatkozásban állnak, mint mondjuk a világnézetileg indifferens polgároknak. De a katolikusok számára az egyház az "igazságnak oszlopa és alapja" szerintünk az egyháznak veleszületett joga van arra, hogy szabadon taníthasson. A katolikusok szerint az egyháznak joga van, hogy nekik minden más emberi tanításra nézve és megmondja, hogy az mennyire segíti hogy hátráltatja a keresztény életeszmény megvalósítását, tehát a nevelés sikerét. A códex juris Canonici 1381. és 1382. kánonja világosan le is szögezi, hogy az egyháznak joga és kötelessége, hogy hívei nevelését mindenütt ellenőrizze nemcsak a vallástanítás, hanem minden más tudományszak és irányelv ügyében is, amennyiben azok a vallással vagy erkölccsel összefüggnek. Az egyház ugyanis csak így tudja elejét venni, hogy híveit hitbeli vagy erkölcsi eltévelyedésektől megóvja. Ez a katolikusok világnézetéhez tartozik. S bizonyára senki sem hiszi, hogy neki joga lenne azt követelni, hogy mi világnézetünknek e fontos következményéről, sőt alkotó részéről lemondjuk, hiszen ez a többi világnézetű polgárok jogait egyáltalán nem érinti.

A kereszténység és a nemzeti eszme

Elhangzott az az érv is Tisztelt Ház! hogy az egységes nemzeti szellem érdeke követeli az államosítást. De a történet is bizonyítja, hogy a nemzeti szellem sohasem fogja megszüntetni a világnézeti különbségeket, és a nemzeti szellem érdeke, ha csak extenzív és imperiális nacionalizmust nem jelent, semmiképpen sem követeli, hogy formálásából az iskolákban vagy másutt a hitvallások kizárassanak; és nem követeli azt sem, hogy a hitvallások iskola joga megszűnjék. A keresztény világnézet irányító szelleme és a helyes nemzeti gondolat között semmiféle ellentét nincs. Mint XI. Pius az ifjúság neveléséről szóló körlevelében írja (olvassa): "a jó katolikus éppen a katolikustan erejével fogva a legjobb polgár, hazaszerető és becsületes alattvalója a polgári hatóságnak, bármely törvényes kormányforma alatt".

Az állam jogai

Az egyház és a keresztény család egymásra utaltsága és természetes kiegészülése a nevelés terén megnyilvánul abban a történeti tényben is, hogy iskolák eredetileg a szülők és az egyház, illetve a község és az egyház hozták léte, sokkal előbb,  mint az állam. Így volt ez nálunk is. Ez felel meg annak a követelménynek, hogy az iskola a családnak és az egyháznak segítő hiánypótló intézménye legyen. Az egyház és család nevelési joga, tehát nem ellentétes egymással, hanem összhangzóan támogatja és kiegészíti egymást és mindenképpen a hitvallásos iskolák fenntartása mellett és az állami iskola monopóliumok bevezetése ellen érvel.

De Tisztelt Országgyűlés! Az állam joga sem mond ellent, hanem kiegészíti az egyház és a család jogát bárminő az államforma, és bárminő a kormányforma. Az államnak joga a neveléshez az állam céljából származik. Az állam célja: a közjó megvalósítása által az emberi személyek tökéletesedését igazságos intézkedésekkel szolgálni. Ebből következik, hogy a nevelés terén az államnak első joga és első kötelessége a szülők nevelési természetjogának védelme és biztosítása. Az állam második joga és kötelessége abból származik, hogy a szülők nevelési természetjoga nem feltétlen és nem zsarnoki, hanem a közjó szempontjából az állam oltalma és jogi felügyelete alatt áll. Az állam tehát szülőknek esetleg hiányosan teljesített nevelői kötelességét kikényszerítheti, sőt a szülők által csak hiányosan teljesíthető nevelési feladatot ki kell pótolnia és egészítenie. Az állam joga és kötelessége az állampolgári nevelés is, ami abban áll, hogy megfelelő módon biztosítja az állam, hogy a polgárai hazafias és nemzeti kötelezettségeiket megismerjék, ezek teljesítésére a fizikai, szellemi és akarati készségeket megszervezzék, továbbá elérjék az értelmi, az erkölcsi és a fizikai kultúrának viszonyok szerint megkívánható általános fokát.

Az államnak mindezen jogai és kötelessége alapján mi egyáltalán nem vitatjuk, hogy az állam a világiakat nevelő iskolák mindegyike fölött felügyeleti jogot gyakorolhat, a tanító személyzet alkalmasságát megszabhatja és ellenőrizheti az általános kultúrának megfelelően a tanulmányi rendet megállapíthatja és minden alkalmas és igazságos eszközzel gondoskodhatik arról, hogy az iskolákban az állampolgári engedelmesség követelményeinek és a demokratikus szellemnek megfelelő oktatás és nevelés folyjék. Mi tehát az állam iskola állításai és felügyeleti jogát nem vonjuk kétségbe, egyetlen világiakat oktató iskola vagy világiakat nevelőintézet fölött sem. Az állam azonban iskola állítási és iskola felügyeleti jogával nem ronthatja le sem az egyház, sem a szülő nevelési jogát vagyis a nevelés területén világnézetek érvényesíthetési jogát nem hiúsíthatja meg.

A katolikus egyház nemcsak elvileg, hanem gyakorlatilag is mindig elismerte az államnak e jogait. "Az egyház - mondja XI. Pius pápa az ifjúság neveléséről szóló körlevelében - mint okos anya nem ellenzi, hogy iskolái és világaikat nevelőintézetei alkalmazkodjanak minden nemzetnél a polgári hatóságok törvényes rendelkezéseihez s mindig kész velük a megegyezésre és a felmerülő nehézségeknek kölcsönös megértéssel való elintézésére". (Ortutay Gyula: Ezt kérjük mi is! Ezt kívánjuk mi is! Nem látjuk erre a készséget!)

Az iskola világnézet nélkül - fából vaskarika

Elismerem, hogy vegyes világnézetű államban aminő a mienk is csak a szempontoknak kölcsönös és igazságos figyelembevételével lehet olyan gyakorlati megoldást találni, amely a család és az egyház nevelési és oktatás jogát összhangba hozza, vagy legalább egyik nevelési jogosultsággal bíró tényező jogát sem csorbítja meg a jogfosztás mértékéig. Nem könnyű, de a történelem tanúsága szerint is lehetséges a nevelésnek és az oktatásnak legalább olyan állapotba hozása, hogy ez a kérdés végre ne váljék állandó politikai ütközések forrásává.

Tisztelt Ház! A semleges iskola azonban nem helyes megoldás, mert világnézeti irányítottság nélkül nevelni egyáltalán nem lehet, a világnézetileg semleges iskola, illetve nevelés tehát egyszerűen fából vaskarika. Vegyes világnézetű társadalomban az a helyes megoldás, ha az állam a szülőknek minden joghátrány nélkül kifejezhető szabad véleménynyilvánítása alapján minden egyház és minden világnézet számára biztosítja az oktatás és nevelés szabadságát és megadja az iskola állítási jogot.

Legfőbb aggodalmunk

A világnézetileg vegyes társadalomban, ahol fennáll az a kísértés, hogy egy világnézetileg kisebbségi vagy többségi csoport az állam iskolapolitikájának egész irányítását magának sajátítja ki, közel fekszik az a veszély is, hogy az állami iskola monopólium és a hivatalos iskolák államosítása a keresztény világnézetet elüti ettől a lehetőségtől, hogy szempontjai nevelésében a nevelés egészében érvényesüljenek. Az állami iskola monopólium tehát a totalizmus veszélyét rejti magában, az oktatásban és nevelésben. Őszintén meg kell mondanunk, hogy nekünk ezzel a törvényjavaslattal szemben különösképpen megnöveli aggodalmunkat és súlyos lelkiismereti parancsunkká teszi az elutasító magatartást az a félelmünk, amelyet eddig senki el nem oszlatott, hogy Magyarországon - jóllehet az ország lakosságának nagyobbik többsége keresztény nevelést akar - az állami iskola monopólium bevezetése, és főleg a hivatalos iskolák és nevelőintézetek államosítása azzal fenyeget, hogy az oktatás és nevelés vezető elvei közül a keresztény világnézet szempontjait kiküszöbölik vagyis másodsorba szorítják. (Elnök: Barankovics képviselő urat rendre utasítom.)

Az államnak kötelessége támogatni a hitvallásos iskolákat

Az egyház általános iskola állítási jogának puszta elismerése azonban csak a minimális követelmény teljesülését jelentené. Az állam ugyanis, amely a szülők nevelési természetjogát nemcsak az iskola állítási jog tekintetében ismeri el, hanem a nevelés költségeit is igazságosan osztja el polgárai között, maga tartja el a hitvallásos iskolákat azokból az adókból, amelyeket a keresztény világnézetű szülőktől szed be, vagy pedig ezekkel a szülőkkel nem fizetteti meg a világi iskola adót, hanem külön egyházi adó formájában vagy maga szedi be, vagy behajtását az egyházra bízza. Ezt követeli az osztóigazságosság. Ennek megvalósítása az állam egyik feladata. Az állam tehát nem gyakorol semmiféle kegyet, amikor valahol anyagilag is hozzájárul a hivatalos iskolák fenntartásához, mivel ez az államnak olyan kötelessége, amely keresztény állampolgárainak természetjogából és az osztóigazságból következik és mivel az iskola adót a keresztény állampolgárok is arányosan befizetik.

A szó szoros értelmében a nevetségesség határát súroló igazságtalanság, tehát a hivatalos iskolák államosításának jogát abból eredeztetni, hogy a hitvallásos iskolák fenntartásos terheit az állam viseli. De ennél is súlyosabb igazságtalanság az, ha az állam az egyház iskola állítási jogát gyakorlatilag megsemmisíti és így a keresztény szülőket elüti attól a lehetőségtől, hogy gyermekeiket egyházi felügyelet alatt álló iskolákban és nevelőintézetekben neveltethessék, holott a katolikusokat - mint egy XI. Pius pápa mondja - "lelkiismereti súlyos parancs" kötelezi keresztény iskolák felállítására.

Az egyetlen helyes megoldás

A vegyes világnézetű államokban a szülők természet jogának az egyház jogának és az állam jogának egyedül az a megoldás felelhet meg, ha mindenütt és minden fokban van állami és hitvallásos iskola, az állam valamennyi világiakat nevelő iskola és nevelő intézet felett a közjóval indokolható felügyeleti jogot gyakorol, a költségeket a tanulók számaránya szerint viseli. Mi ilyen megoldásra törekszünk!

A nyugati példák

Tisztelt Országgyűlés! Az iskola államosítás igazolására többször történt hivatkozás a nyugati példára. Ez a hivatkozás azonban egyrészt helytelen, mert egy igazságtalan nyugati állapottal akarja egy magyar kezdeményezés igazságosságát bizonyítani, másrészt pedig alaptalan, mert az egyház tanítási és nevelési jogának csorbítását, illetve a szülők természet jogának sérelmét az egyház és a katolikusok soha sehol a világon helyesnek el nem ismerték, és mindenütt küzdöttek és küzdenek a sérelmek orvoslásáért.

A XX. század második évtizede óta egyébként a tényleges helyzet még ezekben az országokban is az egyház javára változott meg. Egész sor katolikus iskola és nevelőintézet létesült azokban az országokban is, ahol a liberális polgári radikalizmus a múltban az oktatást igyekezett teljesen állami feladattá tenni. Helyesebb lesz azonban, ha nem én minősítem a tényeket, hanem a minősítést az országgyűlésre és a közvéleményben bízva csupán a tényeket ismertetem, azokat a franciaországi, észak-amerikai és hollandi intézkedéseket és adatokat sorolván fel, amelyek egyébként az iskola ügy kezelése terén három típust jelentenek.

Franciaországban a század elején, amikor a francia parasztság az aposztázia karjába dőlt, az iskolákat államosították. Ma azonban az egyház számára is meg van a magániskolák állításának joga. A magániskolák növendékei állami vizsgát tesznek és tudomásom szerint eddig komoly panasz nem hangzott el részrehajlás miatt az állam ellen. Franciaországban egyébként az egyház minden törvényes eszközzel törekedett és törekszik általános iskola jogának elismertetésére függetlenül attól, hogy számtalan katolikus magániskola működik. Magániskolák csaknem százszázalékban katolikus jellegűek. Hogy pedig a francia katolikus nép milyen súlyos és hatalmas áldozatokra képes iskoláiért és a francia ifjúság milyen hatalmas százaléka nyer ma katolikus nevelést és oktatást, azt az 1947/48-i iskolaév adatai beszédesen ábrázolják. Ebben az évben Franciaországban 4 millió egyszázezer állami, 1 millió egyszázezer gyermek pedig katolikus magán elemi iskolába járt; háromszázkilencven-ötezer gyermek az állami, háromszáztizenegy-ezer gyermek pedig a katolikus magán- közép iskolákban nyert oktatást és nevelést, tehát a francia középiskolásoknak többmint 40 %-a katolikus középiskolába jár. Az állami műszaki iskolák tanulóinak létszáma 100 ezerre, a katolikus műszaki iskoláké pedig 425 ezerre rúgott.

A francia katolikus szülőknek tehát gyakorlatilag igenis meg van a lehetősége, hogy válasszon az állami és hitvallásos iskola között. És jóllehet, Franciaországban sem bál az élet, a szülők mégis olyan nagy áldozatot vállalnak, hogy ma a francia ifjúságnak olykor 20, máskor pedig 40, illetve 70 %-a katolikus oktatást és nevelést kap. Az előttünk fekvő törvényjavaslatot nyilván senki sem kívánja a francia állapottal igazolni, miután ezt az állapotot már ismerik.

Az USA és a nevelés

Észak-Amerikai Egyesült Államokban sem ismerik az állami iskola monopóliumot, sőt ott egyenesen alkotmányba ütköznék, ha törvényhozás vagy a kormány az állami iskola monopóliumot be akarná vezetni. Az Észak-Amerikai Egyesült Államok szövetségének legfőbb bírósága ugyanis, amelynek alkotmányjogi hatásköre van, 1925. június 1-jén egy nagy fontosságú vitában a következő döntést hozta: "az államnak semmiféle általános joga nincsen, hogy egységes nevelési típust rendeljen az ifjúság számára és kényszerítse, hogy csak is az állami iskolákban tanuljon". A bíróság ezt a döntését tiszta természetjogi érveléssel támasztotta alá azt mondta: "a gyermek nem az államnak puszta terménye; azokat, akik nevelik és irányítják megilleti az a jog és vele együtt a szigorú kötelesség is, hogy neveljék és kötelességeik teljesítésére előkészítsék". Kissé nehéz volna megkísérelni annak bizonyítását, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat, amely általában lehetetlenné teszi és csak kivétel képpen engedi meg, hogy a magyar gyermekek az állami iskolákon kívül más iskolákban is járhassanak, ennek az amerikai elvnek megfelel.

Amerikában az iskola szabad, és a szülőknek módjukban van a különböző iskolák között választaniuk. A katolikus egyház valamennyi iskolafokozatban számtalan iskolát tart fenn. A 4 millió 500 ezer katolikus amerikai gyermek közül jóval több mint 3 millió gyermek jár katolikus alsó fokú iskolába. Jellemző, hogy az Észak-Amerikai Egyesült Államokban ma is 73 katolikus főiskola van, amelyek közül 18 egyetem és 55 négyéves férfi kollégium, ezek közül öt katolikus orvosképző főiskola és 11 katolikus mérnök kollégium. Emellett legtöbb katolikus főiskola épületeit, laboratóriumait és egyéb természetű berendezési tárgyait állami segélyből vásárolják.

Hollandiában is szabad az oktatás

Tisztelt Országgyűlés! Hollandiában a hitvallásos iskola joga az 1848-as alkotmány 19. §-án nyugszik, amely kimondja, hogy "az oktatás hatósági felügyelet mellett szabad, azonban a hatóság vizsgálja felül az oktató személyzet képesítés és erkölcsösség szempontjából mind az elemi, mind a középiskolában". A holland alkotmány, tehát a szabad oktatás elvét vallja és az állami iskola monopóliumot kizárja. A hatósági felügyelet nagyjából megfelel annak az állapotnak, amely e törvényjavaslat benyújtása előtt Magyarországon előtt is fennállott. Hollandiában a katolikus és protestáns iskolák tanulóinak létszáma meghaladja a nem hitvallásos iskolák tanulóinak létszámát. Hollandiában úgyszólván minden katolikus gyermek katolikus iskolába jár, mivel a katolikus elemi iskolákban 570 ezerre, a katolikus óvodákban 133 ezerre rúg a katolikus gyermekek száma. Ez az adat annál jellemzőbb, mert Magyarországon 1947. február 1-jén valamennyi iskola fokozatban mindössze 446 ezer katolikus gyermek járt katolikus iskolába, jól lehet nálunk a katolikus abszolút száma sokkal nagyobb, mint Hollandiában. Már 25 évvel ezelőtt kimondottak Hollandiában az "anyagi egyenlősítés" elvét, de csak nem rég kezdték gyakorlatilag is alkalmazni. Az anyagi egyenlősítés elve, amelyet most Hollandiában alkalmaznak azt jelenti, hogy Hollandiában ma az államkincstár minden gyermek után fejenként ugyanolyan összeget fizet ki a katolikus és protestáns iskoláknak, mint az állami iskoláknak. A holland parlament nem rég 82 szavazattal 8 ellenében jóváhagyott egy törvényt, amelynek értelmében két katolikus intézmény a nimwegoni katolikus egyetem és a tilborgi Felső Gazdasági Intézet állami támogatásban részesül. Azt hiszem nehéz lenne reménytelenebb kísérletet elképzelni, mint arra törekedni, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatra a holland példában találjunk igazolást. Természetesen mi lelkes örömmel járultunk volna hozzá egy olyan javaslathoz, amely valóban a holland példát követte volna.

1848 a legvilágosabban biztosította az egyházi iskolák szabadságát

A javaslat indoklása hivatkozik arra, hogy mai magyar állam a hitvallásos iskolák államosításával 1848. dicsőséges nemzedékének fénylő nyomdokain halad tovább. A történelmi múlt tényei azonban változtathatatlanok. Azokat lehet magyarázni így vagy úgy, de nem lehet megsemmisíteni. 1848-as törvények pedig mégis csak jobban kifejezik az 1848-as törvényhozás szándékét és akaratát, mint a mai magyarázatok. 1848: XX. 3. §-a pedig világosan - nem megengedő, hanem parancsoló módon, - a következő képpen rendelkezik: "minden bevett vallásfelekezet egyházi és iskola szükségletei közálladalmi költségek által fedeztessenek". Ez a törvényszakasz nemcsak az állami iskola monopóliummal összeférhetetlen és nemcsak a hitvallások iskola jogának elismerését foglalja magában, hanem arról is parancsoló módon rendelkezik, hogy a vallásfelekezet iskolai szükségleteit mai nyelven szólva, anyagi kiadásait közálladalmi költségek által magyarán adóbevételekből fedezzék.

"Minden hitfelekezet számára szabad iskola..."

Bizonyára senki sem illetékesebb 1848-nak e kérdésében kifejezett álláspontját képviselni, mint Eötvös József a 48-as kultuszminiszter és Kossuth Lajos 1848. irányító politikai géniusza. Őket is tanúságtételre idézem.

Eötvös József 1848. augusztus 3-án törvényjavaslatot terjesztett a képviselő ház elé, a népoktatás tárgyában, amelynek 13. §-a Eötvös József fogalmazásában a következő képpen szólt: "amely községben több hitfelekezet van, mindegyik hitfelekezet számára külön elemi iskola nyittatik, ha egy-egy felekezet iskolába járó gyermekeinek száma 50-re megyen." A 15. § pedig arról intézkedett, hogy olyan közösségekben, ahol egy-egy hitfelekezet iskolás gyermekeinek a száma nem éri el az ötvenet az illető hitfelekezethez tartozó szülők saját költségükre külön iskolát állíthatnak, de az általános községi iskola adó megfizetése alól nem mentesíti őket.

Eötvös által előterjesztett 13. §-t az ún. "osztályok központi választmánya" a következő képpen változtatta meg: "amely községben különféle népfajú lakosok és több hitfelekezetek vannak, mindegyik hitfelekezet és népfaj számára külön elemi iskola nyittathatik, ha egy-egy felekezet iskolába járó gyermekeinek száma ötvenre megy".

Eötvösnek egyébként az volt az álláspontja, hogy az iskola ügy intézéséből községet mint a szülők kommunitását semmiképpen sem szabad kizárni. Ezért elsősorban bár nem kizárólagosan a közösséggel kívánta fedeztetni az elemi oktatás kiadásait és mindenesetre a községre kívánta bízni az iskola közvetlen felügyeletét és tanító választását, az államnak főfelügyeleti jogot tartotta fenn.

Eötvös 1868. évi népalkotási törvénye - mint Eötvösnél olvastam - "nemcsak a létező felekezeti iskolákat ismeri el, hanem minden felekezetnek teljes tanszabadságot ad, új népoktatási oktatási intézetek felállítására is". Ezek Eötvös szavai. Az állam - így szólt Eötvös - "azon jogot sem követeli, hogy a népnevelés terén minden másokat kizárva monopóliumot gyakoroljon, ami az én felfogásom szerint egy alkotmányos elveivel sem fér össze". Sőt Eötvös az állami iskolai monopóliumot az abszolutizmus egyik ismérvének tekintette: "Minden abszolút államban a népnevelés a dolgok természeténél fogva egyik eszközének tekintik és ezért abszolút államokban az állam a népalkotást a maga kezéből nem bocsáthatja ki". Később Eötvös így szólt: "Minden alkotmányos állam saját érdekei ellen cselekszik, ha azokat, akik ők a nép nevelésben segítik, ezen működésükben akadályozni akarja". Eötvös szerint az iskola olyan szoros kapcsolatban áll a szülőkkel, hogy - megint az ő szavai - "első sorban őket illeti meg az iskolára való felügyelés, a tanító fogadás és az iskolában alkalmazott szabályok meghatározása".

Ha pedig ezek után az előttünk fekvő törvényjavaslatot Eötvössel igazolni lehet, akkor a feketéről is be lehet bizonyítani, hogy fehér.

Kossuth az egyház iskolajogáról

De Tisztelt Országgyűlés! Kossuth Lajos sem volt híve az állami iskola monopóliumnak. Így van mindjárt méltóztatnak hallani. 1848-ban a képviselő házban Kossuth személyes felszólalásával támogatta Eötvös javaslatát. Nem titkolta, hogy kifejezetten vallásos állampolgárokat kell az iskoláknak nevelniük, amikor Eötvös 48-as javaslatával szemben, amely az oktatásban a községeknek lényeges jogot óhajtott biztosítani egy felszólalás hangzott el az állam közvetlen rendelkezési joga érdekében, akkor Kossuth olyan nyomatékos fontosságú tekintette a kérdést, hogy személyes tekintélyét latbavetve egyenesen a szabadság nevében utasította vissza a közösségek jogának csorbítására irányuló próbálkozást. Olyan érveket sorakoztatva fel, amelyek ma sem vesztették el súlyukat és időszerűségüket.

"Ne méltóztassanak" - mondotta Kossuth - "A községek morális individualitását, mint eszközt, a státus nagy céljainak kivitelében kitörölni a nevelés dolgában, mert ha ebben kitörölte ki fogja törölni másokban". "Amelyek kevésbé fontosak, mint a nevelés". A Szabad Nép közölte Kossuthnak egy nyilatkozatát, amely az egyházi iskola monopóliumot igen helyesen tagadja és az állami iskola állítási joga mellett tör lándzsát. Ez a nyilatkozat azonban a törvényjavaslat mellett nem bizonyít, mert sem az egyházi iskola monopólium tagadása, sem az állam iskolaállítás jogának hangsúlyozása nem jelent állásfoglalást az állami iskola momopólium bevezetése mellett.

Az egyház iskola monopóliumot misem követeltük soha, csak az állami iskola monopólium ellen foglaltunk állást. Kossuth pedig soha sem nyilatkozott az állami iskola monopólium mellett, sőt 1859-ben félreérthetetlenül az egyház iskola jogának tiszteletben tartását követelte.

1859-ben az egyházi és iskolai önkormányzat mellett tett hitet. "Nincs a hatalom arzenárjában olyan fegyver" - írta Kossuth 1859-ben - "amely a magyar protestánsokat arra reá bírhassa, hogy önrendelkezési jogukat egyházban és iskolában feladják és az államhatalom felügyeleti jogának rendelkezési joggá változtatásába beleegyezzenek."

Tisztelt Országgyűlés! Így fest 1848. Eötvös és Kosstuh tanúskodása az állami iskola monopólium kérdésében.

Politikai vonatkozások

Tisztelt Országgyűlés! Legyen szabad néhány szót szólnom a javaslat politikai vonatkozásáról is, a háború utáni magyar közhatalom, néhány esztendő leforgása alatt olyan jogszabályokat alkotott, amelyek következtében az állampolgárok közjogi és magánjogi viszonyai gyökeresen megváltoztak. A forradalmi jellegű átalakulás eddigi szakaszában a változások elsősorban gazdasági, társadalmi és politikai viszonyainkat érintették, de az operáló kés az állampolgárok szellemi és erkölcsi exisztenciájának központi idegébe közvetlenül nem vágott bele. S talán ebben rejlik annak oka, hogy a lobbanékony magyar természet ezekre a változásokra sem pro, sem contra nem reagált hevesebben. A magyar nép örök dicsőségre válik, hogy még a földosztás is lezajlott ama véres jelenségek nélkül, amelyek hasonló forradalmi cselekedeteket a történelemben általában kísérni szokták.

Amíg gazdasági, társadalmi vagy politikai érdekek forognak kockán az emberek általában csak gazdasági, politikai vagy társadalmi exiszteniájuk nyomatékával szoktak küzdelemben résztvenni. A most előttünk fekvő javaslat azonban a forradalmi átalakulás folyamatában forduló pontot jelent, mert mindezideig egyetlen változás sem érintette olyan közvetlenül és lényegesen az állampolgárok világnézeti meggyőződését, sőt vallásos hitükben, gyökerező felfogását, mint a hitvallásos iskolák és nevelőintézetek államosítása. Aki nem ejtette ki emlékezetéből azt a történelmi tanítást, hogy a szellemi és erkölcsi áramlatok pozitív és olykor döntő politikai erővel rendelkeznek, annak tudományos pontossággal előre kellett látnia, hogy az egyház és az állam viszonyába vágó kérdéseknek az egyház jogát sértő döntése - aminő a hitvallásos iskolák és nevelőintézetek államosítása - a legszélesebb nép lelkének mélységeiből fog viharokat felkavarni. E szempontok alapos mérlegelése folytán vallottam mindig. Hogy csak is az igazságosság hozhat olyan megoldást, amelyben sem legyőzött, sem győzött nincsen, de volna egy nyertes: a sokat szenvedett és lelki béke után vágyó magyar nép.

Valahányszor erről a kérdésről szóltam soha sem mulasztottam el az illetékesek lelkére kötni, hogy a kérdést különösen tapintattal kezeljék és semmiképpen sem dobják bele a tömegindulatok hullámaiba, hanem legalább addig amíg a zárt ajtók mögötti tárgyalások valamennyi lehetőségét ki nem merítették a nyilvánosság segítségül hívásától minden oldalon tartózkodjanak. Sajnos ez a nyomatékos tanácsunk és kérésünk sehol sem talált meghallgatásra. A sajtó fő témája már hetekkel az egyháznak szóló tárgyalási meghívások előtt az egyház iskola joga elkonfiskálásának követése lett, azután hivatalos pártprogramba vették az iskolák államosítását. Ezekkel párhuzamosan megindult a függő exisztenciájú állampolgárok között egy aláírás gyűjtési folyamat, az iskola államosítása mellett. Az egyház kezdeményezés ellen mozgósította híveit. S végül a tárgyalásra szóló meghívásra egyidőben olyan kormány nyilatkozat hangzott el, amely hitvallásos iskolák államosítását mint tényt elővételezte.

E kormány nyilatkozat után  már nem volt kétséges, hogy az egyház iskola jogának tekintetében nem valaminő tárgyaláson kialakuló kompromisszumról van szó, hanem az egyoldalúan elhatározott tény elfogadása, vagy elutasítása közötti választásról. Ekkor már én is, aki pedig valóban minden képességemmel törekedtem az egyház és az állam közt valaminő tűrhető állapot létrejöttét előmozdítani, úgy láttam, hogy az iskola ügyben többé már nem az a probléma, hogy miképpen lehet az elvek feladása nélkül, de a nyilt harc kikerülésével ellentétes elvi álláspont között egy elviselhető megoldást találni, hanem az egyháznak már csak az állami iskola monopólium elfogadása vagy elutasítása között maradt választási lehetősége. Ezt napnál fényesebben bizonyítja az a tény, hogy a protestáns egyházak, amelyek a kívánt lojális nyilatkozatot megtették és a tárgyaló asztal mellé leülették szintén csak az állami iskola monopólium elutasítása vagy elfogadása között választhattak.

A törvényjavaslat és a magyar nép

Mi a magunk részéről igen nagy önfegyelemmel igyekeztünk békét szolgálni. Amikor a sajtó és a fórum hetek óta az egyházi iskolák elleni támadásoktól volt hangos, mi még akkor sem folyamodtunk a szenvedélyek felszításához. (Révai József: Ez a munkamegosztás!) Ebben a tárgyban egyetlen népgyűlést sem tartottunk és amikor hallgatnom már becsület sérelme nélkül már nem lehetett, még mindig a legszenvedélyetlenebb bírálat hangján írtam az iskola ügyről, elsősorban a magunk álláspontját igazoló érveket sorolva fel, de ez a cikkem sem jelenhetett meg, ami a sajtószabadságnak kétségkívül súlyos sérelme. (Elnök: A képviselö úr beszédideje lejárt, szíveskedjék befejezni)

Tisztelt Országgyűlés! Minthogy az időmből kifogytam egy pár mondattal befejezem. A legsekélyebb erkölcsi ingadozás nélkül merem állítani, hogy ez a törvényjavaslat az országgyűlés többségének helyeslését el is nyeri a magyar nép igen nagy többségének értelmi, akarati és érzelmi egyetértését soha nem fogja elnyerni. És akik ezt a törvényjavaslatot megszavazzák ezeknek is tudniuk kell, hogy ennek a javaslatnak törvényerőre emelésével politikai győzelmet már nem arathatnak. A javaslatot nem fogadom el.

Hazánk – 1948. június 18. 1-4.l.

Országgyűlési Napló – 1947-1951 IV.kötet 464-480.l.