Barankovics István: Az ország útja

Óh boldog Magyarország!
Csak ne hagyja magát félrevezetni már ...
Dante: Paradicsom XIX. 142-143. Babits fordítása

Állam- és a nemzetpolitikai folyóirat, a gazdasági, szociális és szellemi élet fenntartója. Mi a részkérdéseken túl elsősorban az egészre fordítjuk szemünket és gondunk javát. A korirányokat és koreszméket a történeti magyar állameszmének, mint mindezeket összefoglaló és mindezeken uralkodó céljának viszonyában kívánjuk vizsgálni és értékelni, s a bennük rejlő erőket a történeti magyar állameszme reintegrálására kívánjuk hasznosítani.

A történeti magyar állam eszme a magyarság dunavölgyi vezető szerepét és annak tudatát jelenti, hogy a magyar kis nép, de nagy nemzet, ha hivatásába belenő, a minőség- néppé válik; csak ezt adja kezébe a dunai népek - bábelében a vezérség erkölcsi s azután hatalmi jogarát; annak tudatát jelenti, hogy a magunk létének biztosítására nem elegendő saját sorsunkat vállalni, hanem létünk feltétele, hogy viseljük és osszuk a Kárpát keblében élő összes népek sorsának felelősségét is. Nekünk, kik testvértelenek vagyunk Nyugat- és Kelet találkozó határán, s a sors által világerős népek felező vonalára, a keresztény latin humanizmusnak őrszeméül és a Nyugati civilizációnak közvetítőjéül állíttattunk, egyetlen szövetségesünk az erkölcsi fölény.

Tudatossá kell tennünk azt a nemzedékünkben olyakor elhalványult missziós gondolatot, mely a történeti magyar állameszmében nyert minden időkre szóló legmagasabb kifejezést. Széttépett állapotunkban első kötelességünk a dunai tér betöltése, a magyar kultúra fényével, szeges gonddal őrködvén mindenekelőtt azon, hogy utódállamokbeli testvéreinkkel összefűzzön bennünket a magyar szellemiség egységének és oszthatatlanságának átélt valósága és mindig világosabb tudata. Ha háromrészre szakadásnak másfél százada alatt a jogszolgáltatás egysége tartotta fenn a részek között a politikai összetartozandóság hitét és érzetét, és ha ma a Deák-féle politikai nemzetfogalom kulturális tartalmát megérteni és értékelni egyáltalán hajlandók vágyunk: az eljövendő magyar feléledést csak is a szellemi egységének és oszthatatlanságának állandó átélt ígéretes valósága előlegezheti. Vezérelvünk így: a dunai terület a dunai népekért és senki másé! Nekünk, a dunai népeknek adatott itt Istentől és magunk erejéből minden jog és hatalom, s minden patronátusi igényre, bármerről jelentkezzék is az, egy a felelet: el a kezekkel rólunk.

Revíziós szemléletünkben a nép által első helyen, s a terület csak ezután következik. Mert a földet, amely elpusztíthatatlan visszaadhatja a szerencsés hatalmak esélyek idején erőnk és az alkalmat kihasználó politikai okosság, de a nép helyére, ha kipusztult, új faj áll, ami ellen nincs orvosság az ég alatt. Mindezekből még az is következik, hogy nemzedékünk által elhanyagolt hatalompolitikai kérdésekkel, minő pl.: a honvédelem, éppolyan hangsúllyal kívánunk foglalkozni, mint a koreszmék megvalósításával.

A történeti magyar állameszme korszerű megfogalmazása azonban hiányos lenne, ha a történeti magyar létformát, az alkotmányos királyságot - akár a jelzőt, akár a főnevet - feláldoznók az utánzás démonának. Élesen szemben állunk minden olyan kísérlettel, mely a renddel párosult szabadság és haladással párosult rendbiztosítékát, történeti alkotmányunkat fenyegeti. Tisztelni, tökéletesíteni és oltalmazni kívánjuk az alkotmányos királyságot, mint történeti magyar államformát és a magyar szabadságeszme történeti szervezetét.

Határozottan elutasítjuk a nacionális a narcisszimussá fajult, túlértékelt faji gondolatot, a parasztdemokráciában kicsattanó, a Kelet és Nyugat pörét újra felidéző, szellemi színvonal süllyedést jelentő népieskedést, a folklór - nacionalizmust és a harminc milliós magyarság ábrándjának malom alatti kiadását: a pántlikás irredentizmust. Nacionalizmusunk nemcsak adottság és tradíció, hanem lelkihitvallás is emberi és nemzeti hivatásunkról, hit abban, hogy magyarnak lenni olyan erkölcsi és szellemi valóság, amelynek magasabb egységében felolvad a faji, a szociális és a népi nacionalizmus, amely az ezeréves magyar szellemiség folytonosságát hordozza. Magyarok maradván Európában, európaiaknak lenni itthon! - ez a mi nacionalizmusunk crédoja.

Mindhogy legfőbb célnak a történeti magyar állameszme korszerű megvalósítását tekintjük, ellentmondunk annak az egyre jobban elharapódzó ahistorikus szemléletnek, amely történelmet akar csinálni a történelmi tanítás megértése nélkül, mely elszakad a múlttól és nem érheti a jelen parancsát sem, mikor a múltat a jelenbe vetítve, vagy fordítva: a jelent a múltba vetítve értékeli. Elfordulunk minden ideológiai vagy lázas illuzionizmustól, mely egy valóságérzékében megromlott nemzedék kezén elvesztette a hazát, anélkül, hogy a romboló dezilluzionálás végletébe csapnánk át. Önellenőrzésre és a szigorú valóság megértésére törekszünk. Ez a mi önnevelésünk és a mi nemzet nevelésünk útja.

Mivel európai magyarok vagyunk, a legszorosabban együtt akarunk működni azokkal az európai koreszmékkel, melyek nálunk már népeszmékké honosodtak. De nem a népszerűség, hanem a népeszmék emberei akarunk lenni, semmit szolgailag nem másolván, hanem mindazt áthasonítván, amit ha elejtenénk, magunkat ejtenőnk ki az idő rostáján. Meggyőződésünk, hogy Magyarországon olyan mélyreható szociális, gazdasági, kulturális és társadalmi változások elodázhatatlan szükségessége jelentkezik, amelynek megvalósulása egyértelmű az új ország megszüntetésével. A ma fennálló társadalmi, gazdasági, szociális és politikai rend erkölcsi létminimuma a nép eszmékké vált reformigények haladéktalan megvalósítása. Semmilyen áldozat sem elég nagy s minden halogatás végzetes, mely elősegíti, illetőleg késlelteti az új ország megszületését. A népeszmék diadal útja mindig meglevő értékeken vitt keresztül. A konzervativizmus egyetlen értelme, amint volt 48-ban, hogy a népeszmék érvényesülésének a legkisebb rombolás irányába szabjon utat.

Mindenkit, aki ezekben az alapvető elvekben egyetért velünk, hívunk és várunk dolgozó társaink sorába. Nem az a fontos, hogy kimond valamit; a mi értékmérőnk az: mit mond valaki. És célunk nem az, hogy célunkból megéljünk, hanem hogy célunkért: azért a Magyarországért, mely minden lakosának tápláló édesanyja, élhessünk és dolgozhassunk.

Az Ország Útja - 1937. 1.sz. 1-3. l.